Ugor-ogur-onogur-türk összefüggések

Felvetődhet a kérdés, hogy miért kell a címbéli, minket látszólag kevéssé érintő, ellenben rendkívül bonyolult kapcsolatrendszerrel foglalkoznunk. Több okunk is van erre. Az egyik az, hogy ebben a szövevényben kuszálódnak össze őstörténetünk távoli múltba visszavezető, nehezen kibogozható szálai. A másik az, hogy őstörténetünk legkevésbé feldolgozott témájáról van szó. A harmadik, talán legnyomósabb ok pedig az, hogy az idevonatkozó, tudományosnak tartott, igen csekély ismeretanyag is téveszmékkel terhelt. 

    Az onogurok Közép-Ázsia észak-keleti részén, vagy annak belső-ázsiai szomszédságában, a törökös népek szomszédságában éltek, tehát nyilván keveredtek velük. Feltehetően számos olyan onogur népkötelék volt, amely az idők folyamán eltörökösödött, de a fordítottja is megtörténhetett. Ez a folyamat később, a Kr. u. 6. században, amikor a türkök Belső-Ázsiában átvették a dominanciát, majd Közép-Ázsiát is meghódították, bizonyára a törökös népek javára erősödött fel. Azonban annak, hogy nem minden onogur nép vált törökké, éppen mi vagyunk a bizonyítéka. Ugyanis azt, hogy a magyarság igen jelentős részben onogur eredetű, számos történelmi adat bizonyítja, és ezt erősíti a külföldiek által használt népnevünk is. Közismert, hogy minden tudományos fórum által elismerten az onogur népnév valamely mai, saját nyelvükhöz igazított változata szerint neveznek bennünket ungárnak, hungárnak, hongroisnak, ungheresenek, uhornak, uhernek, ungrinak, vengrinek stb. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy ez minden esetben egyformán tévedés!

    Erről a kérdésről Czeglédy Károly professzor, akadémikus, aki a magyar kutatók közül az onogur történelmet legalaposabban feldolgozta, a következőt írta:
     „Ami a tielők (ogur-féle népek neve a kínai forrásokban) nyelvét illeti, természetesnek kell tartanunk, hogy az óriási területen, Mongólia és a Kaukázus között szétszóródott tielő törzsek nyelvileg nem voltak egységesek. Különösen erre kell gondolnunk, ha figyelembe vesszük, hogy a tielők, illetőleg tinglingek (a tielők neve a korábbi kínai forrásokban) nyugati ága az előbbiek értelmében már az i. sz. III. században nagy távolságra a mongóliai tingling csoporttól, az Irtisz vidékén élt. (Mint korábban már több forrásból megtudhattuk ugor testvéreik pedig attól délre és nyugatra éltek, óriási területen. P. I.) Az európai ogur népek egy általánosan elfogadott, de szabatosan és kényszerítő módon talán még nem teljesen igazolt feltevés szerint a török nyelveknek az összes török nyelvtől eltérő változatát beszélték.”
….
Az is kiderült a fentiekben, hogy a kínai forrásokban szereplő t’ie-lök, valamilyen módon kapcsolatba hozhatók a nyugati források ogurjaival, onogurjaival. A t’ie-lő népek a forrásokban szinte mindig úgy kerültek szóba, mint a törökökkel folyamatosan háborúskodó ellenségek, a modern-kori történetírók ennek ellenére kategorikusan töröknek nyilvánították őket.
….
A t’ie-lök a kínaiaknál a IV. században kezdenek szerepelni, bár a Wei-dinasztia évkönyvének egy újabban sokat magyarázott helye a ting-ling-ekkel azonosítja őket, akik Nyugat-Szibériában már az i. sz. III. évszázad végétől kezdve szerepelnek.
….
A turkológusok a török nyelveket két csoportra osztják aszerint, hogy a magyar ökör szó megfelelőjét ökürnek vagy öküznek ejtik, a változatokat r-végűnek, vagy z-végűnek nevezik. A mai török nyelvek többsége a z-végű kategóriába tartozik, amelyet köztörök-nek is neveznek. Az r-végződésű „csoportnak ma csak egyetlen élő utódja van, a Volga-kanyarban beszélt csuvas nyelv. Ezért ezt a csoportot csuvasos török nyelvűnek, r-töröknek, vagy újabban ogur-nak nevezik.” (Róna-Tas András: Kis magyar őstörténet. Balassi Kiadó, 2007.) Az r-végződés tehát az ősibb változat, a z-végződés későbbi fejlemény. Erről feltételezhetjük, hogy az r-végződés eredetileg nem is török, hanem ugor volt, a z-végződés a köztörök nyelvek megjelenéséhez kötődik, a köztörökökkel való keveredés előtt az oguz is ogurnak hangozhatott.
….
Az Urálon túl voltak részben az ugor szállások is, mind a bronzkorban, mind pedig a korai vaskorban, egészen időszámításunk kezdetéig – írja Czeglédy, majd a következők szerint folytatja. Az Urálon túli haza északi részén az obi-ugorok elődei, déli részén pedig, az Urálon túli ligetes sztyeppén a magyarok elődei helyezkedtek el. Keleten a Tobol, Isim és Irtisz vidékén a legnyugatibb ting-lingek helyezkedtek el, akik az i. sz. III. század óta szerepelnek a kínai forrásokban. A ting-lingek keleti törzsei a Bajkáltól délre lévő területeken és az Altáj-Szaján vidékén, türk népek környezetében éltek. A ting-lingek irtisi csoportja (ekkor még) e nép legnyugatibb ágát alkotta – állapítja meg Czeglédy.

    Mi ezzel kapcsolatban jegyezzük meg, ez már ugorok által is lakott terület volt, a köztük, vagy a szomszédságukban lakó nép neve, a ting-ling, pedig az ogurok, onogurok kínaiak által használt megnevezése. Az elmondottakból tehát adódik, hogy az ugor korban, a korai vaskor végén megvolt a lehetősége az Urálon túl az ugorok és az irtisi ogur népek érintkezésének, sőt keveredésének is. Gondoljunk arra is, hogy évszázadokkal a türkök itteni megjelenése előtti korról beszélünk, tehát nagy biztonsággal megállapíthatjuk, hogy ezek az ogurok nem lehettek török nyelvűek. Azonban azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy abban a korban az ugoros és a törökös népek nyelvei nem állhattak nagyon távol egymástól, sőt az is valószínűsíthető, hogy bizonyos ogur népek nyelvei átmenetet képeztek a kettő között. Sára Péter több mint kétezer olyan kifejezést talált a magyar nyelvben, amelyek a hasonló jelentésű török szavakkal kapcsolatba hozhatók, és ezek a mindennapi életben használatos alapszavak és igék körébe tartoznak. Nyelvészeink szokásától eltérően Sára Péter ezeket nem jövevény-, hanem közös őstől származó szavaknak tartja. Ezek a nyelvek a tárgyalt korban, évezredekkel ezelőtt mégközelebb állhattak egymáshoz. Ezt úgy érzékelhetjük jól, ha figyelembe vesszük, hogy a hozzáértők szerint az átlagember mindennapi aktív szókincse még ma is csak 3-5000-re tehető. Tehát az ugyanebbe a körbe tartozó török és magyar nyelvben található kétezer közös eredetű kifejezés, évezredes eltérő nyelvi környezetben történt fejlődés után, nem kevés. Nyelveink korabeli állapotukban közelebb állhattak egymáshoz, mint ma az egymással szomszédos szláv nyelvek, például a lengyel és a cseh, vagy a lengyel és a litván.
….
    Czeglédy Károly egy másik tanulmányában (A török népek és nyelvek tagolódásának kérdéséhez, Magyar Nyelv, XLV, 1949.) pedig az alábbiakat olvashatjuk.
     „… 1. Egyes mohamedán források (a görög, örmény és nyugati forrásokhoz hasonlóan) az oguzokat is türk-nek hívják. Ilyen mohamedán adatokra építette fel Barthold a türk-oguz azonosságra vonatkozó nevezetes elméletét, amely egészen a legutóbbi időkig sok zavart okozott Belső-Ázsia történetének vizsgálatában. Barthold elméletével szemben László Ferenc helyesen mutatott rá arra, hogy a türk-oguz azonosság felvetése ellentétben áll a türk feliratok tanúságával, amelyek szerint az oguzok a türkök ellenségei. Minorszky is joggal hangsúlyozta azokat a mohamedán adatokat, amelyek különbséget tesznek a türkök és az oguzok között. Valóban, ha az oguzokra szomszédjaik és a távolabbi népek alkalmazták is időnként a türk nevet, ezt csak azért tették, mivel a türk hatalom fénykorában az oguzok is türk fennhatóság alatt, türk kötelékbe tartoztak. Elhibázott volna azonban ebből az azonosító névhasználatból az oguzok és a türkök azonosságára következtetni. (Világosabban megfogalmazva az oguzok kemény ellenállását a türkök megtörték és fennhatóságuk alá vonták őket. Tehát ennyiben tartoztak a türk törzsek közé, hasonlóan ahhoz, ahogy a kazár birodalomhoz tartozó magyarok is. Ezen az alapon a bizánciak a mi őseinket is türknek nevezték, éppen úgy, mint a görögök, örmények és az őket követő nyugatiak az oguzokat, ogurokat.)
….

    Ebben a részben láttuk, hogy a t’ie-lö (ugur/ogur/unigur/onogur néven is szereplő) törzscsoportok a Fekete-tengertől az Altáj, Tiensan vidékéig mindenhol jelen voltak ezen a 6. század közepétől türkök által uralt hatalmas területen. A törökökkel nem kívántak azonosulni, sőt folyamatos lázadásokat indítottak és véres harcokat vívtak ellenük. Az előző részben azt is láttuk, hogy eredetileg a nyelvük sem volt török. A török népek között élő néprészeik az idők folyamán eltörökösödtek ugyan, de ezeket a leegyszerűsítve ogurokkal azonosított népességeket, különösen a korábbi időkre vonatkozóan kategorikusan törökké nyilvánítani teljesen tudománytalan és hatalmas tévedés, a ma már meghaladott statikus történelemszemlélet maradványa, amely nem veszi figyelembe, hogy ebben a korban a sztyeppei népek folyamatos változásban, kölcsönhatásban léteztek. Azok az ogurok, onogurok, akik a 6. század közepe előtt nyugatra kerültek, és így kivonták magukat a török népek nyomása alól, megtarthatták eredeti nyelvüket. Ez pedig éppen a mi esetünk bizonysága szerint nem lehetett más, mint a mai magyar nyelvünk valamely korabeli dialektusa.