Kőrösi Csoma Sándor Emlékérem

Balogh Zoltán lelkipásztor-esperes laudációja: Az 1990-es évek végén, kezdő lelkipásztorként, egy székely kisfaluban próbálgattam lépéseimet, akkor ismerkedve a háromszéki ember gondolatvilágával, tartásával, csavaros észjárásával, egyben keresve szolgálatom mibenlétét. Meghívást kaptam több hozzám hasonló pályakezdő lelkipásztorral együtt a kovásznai református templomba egy Kossuth-zászló átvételére gyülekezeteink számára ezzel a Kossuth-idézettel: „Gyáva népnek nincs hazája.” Ekkor találkoztam először Gazda József tanár úrral. Ekkor hallgattam először az ő gondolatait. Iránymutató beszédet mondott a zászlók átadása előtt. A sokoldalúan felkészült tanár egyénisége, a példamutatóan vállalt itthon maradás, az életben és nem csak a katedrán tanító pedagógus útmutatása tette hitelessé a mondatokat, amelyekben irodalmi példákon keresztül ecsetelte az ifjú lelkipásztorok kiváltságos lehetőségeit – a kapott zászló jelmondatát is figyelembe véve – arra, hogy népünk a hitből erőt merítve itt maradjon, itt alkosson, itt építsen új jövőt. A korsó vizet vivő férfiú volt ő a számunkra, aki a küldetésben levők előtt megy, hogy megmutassa a helyet, ahol értékeket kell teremteni és meg kell maradni mindenáron. A korsó tartalmát pedig nem magának tartogatja, hanem szomjat olt önzetlenül, becsülettel, méltósággal, szeretettel, a gerincesség és az igazi szellemi értékek mentén. Meggyőződtünk, hogy bizton mehetünk utána.

Később, néhány év múlva, már megválasztott kovásznai lelkipásztorként, első szolgálataim egyikének napja egybeesett a Székely Nemzeti Tanács alapító közgyűlésének napjával. A templomból együtt mentünk a gyűlésre, az istentiszteleten részt vevőkkel egyetemben. Akkor láthattam, hogy szellemi vezetője városa lakóinak, bár a színre lépés, tettrekészség, a munka, az áldozatok vállalása terén kevesek vagyunk megközelíteni bár az ő példáját. De korsóvivőként ment elöl, ment és megy előttünk.

Utóbb belső munkatársává emelt, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület keretében működő Fábián Ernő Népfőiskola alkalmait szerveztük együtt évekig. Egy-egy alkalom előtt hosszúra sikeredett telefonbeszélgetéseink során a szervezésen túl nagy horderejű, a múlt, jelen, jövő összefüggésében kikerülhetetlen kérdésekkel is foglalkozott. Mindig elámultam, hogy milyen letisztult a világnézete, hogy életbölcsessége és tudása ötvözetében miként tud rálátni és rávilágítani az összefüggésekre. Céltalanul, csak úgy időtöltésből sosem tett semmit, számára túl drága az idő, amelyben a kapott alkalmakat meg kell élni, ki kell használni, hatékonyan beépíteni a küldetésbe, ami mindenkinek adatott.

Van, aki felismeri és van, aki eltékozolja. Gazda József tanár úr azok közé tartozik, akiket nagy dolgok megvalósításával bízott meg a Gondviselő, amelyekben fáradhatatlanul áll helyt. Olyan ember, aki felemészti önmagát, hogy fényt árasszon szűkebb és tágabb környezetére. Bár legutóbb ő maga kérdőjelezi meg eme fáradozásai­nak értelmét a látszólagos gyümölcstelenség okán a Miért is éltem című könyve vívódásaiban, mégis számtalanszor díjazták életművét. Ezen alkalmakon nálam érdemesebb, életpályájában sorstársként osztozók méltatták utánozhatatlan tetteit, mégis álljon itt most életének néhány mozzanata, ami a jelen díj átadásának alátámasztására szolgál.

Kézdivásárhelyen született 1936. április 8-án. Édesapja és édesanyja is tisztviselők voltak. 1940-ig Nagyborosnyón, 1940-től Sepsiszentgyörgyön éltek. A Székely Mikó Kollégiumban érettségizett 1953-ban. Rögtön bejutott a Bolyai Tudományegyetem magyar szakára, melyen 1958-ban szerzett tanári diplomát. Saját bevallása szerint az 1956-os magyar forradalom csodálatos eseményei megszépítették fiatalságát, életre szóló útravalót adtak, ugyanakkor jócskán be is árnyékolták további életútját. Egész életében a román titkosszolgálat – a Securitate – megfigyeltje volt, állandóan mentek a jelentések lépéseiről, gondolatairól, még az álmairól is, s csak a csodának köszönheti, hogy nem kellett megjárnia az őt egész életében ellenségének tartó rendszer politikai börtöneit. Szerkesztői, közéleti állást nem engedélyeztek neki, magyar szakos tanárként tanított. 1958-ban Székelykocsárdra került, 1961-ben Nagyenyedre a Bethlen Kollégiumba, majd 1964-től 1998-as végső nyugdíjba vonulásáig Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor Líceumban tanított. 1961-ben házasodott össze Olosz Ellával, aki a Képzőművészeti Főiskola textil szakát végezte, s később összmagyar szempontból is jelentős életművet alkotott. Négy gyermekük született: Zoltán színész, István református lelkész, Árpád újságíró, Enikő néprajzos-muzeográfus. 1956-ban kezdett közölni művészettörténeti és kritikai írásokat az irodalmi és tudományos lapokban, napilapokban, majd könyvek formájában. A hetvenes évektől diákszínpadot szervezett, velük, előadásaikkal járta Erdély földjét, a Székelyföld mellett a magyar szórványtenger falvait. Húsz év alatt közel 600 előadást tartottak, egyes falvaknak ők voltak a kétévenként visszajáró színháza. A vasfüggöny leomlása után aktuális előadásukkal végigjárták az egész Kárpát-medence peremét, az összes utódállamot. Ezeket az útjait anyaggyűjtésre is felhasználta majdani könyveihez.

Az 1970-es években kezdett foglalkozni a nemzetsors kérdésével, ettől kezdve számos szociográfiai írása is megjelent részben cikk, tanulmány, részben könyvek formájában. Sajátos formát, műfajt is sikerült teremtenie nemzetszociog­ráfiai sorozatával. 1990 óta politikai kérdéssel foglalkozó cikkei is jelentek meg a romániai magyar sajtóban, és magyarországi lapokban, folyóiratokban is közölt. Ma már közel negyven kötete jelent meg, köztük egy tankönyv is. Az 1970-es években feleségével számos tanulmányi, művészeti felfedezőutat bonyolítottak le Nyugat-Európában, valamint a Közel- és Távol-Kelet országaiban. A világ magyarságát, a magyar diaszpórát kutató utazásait a 90-es évek közepétől kezdte. Eljutott Európa majd’ minden országába, Amerikába, Ausztráliába, Új-Zélandra és Dél-Amerikába is. Minden útja anyaggyűjtő út is volt, így tudta megírni A harmadik ág – magyarok szétszóratottságban című kétkötetes könyvét. Tagja a Romániai Képzőművészeti Szövetség kritikai szakosztályának, valamint a Magyar Írószövetségnek.

1990 óta alapító elnökként vezeti a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesületet, melynek keretében évente Kőrösi Csoma Sándor Napokat rendezett, kulturális fesztivállal, tudományos üléssel, képzőművészeti kiállításokkal. Az ülések anyagából évente tanulmánykötetet szerkesztett. Megalakulása óta tagja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Bizottságának, majd a Székely Nemzeti Tanácsnak, s ezek révén az autonómiaküzdelemben is részt vállalt.

Díjai, a teljesség igénye nélkül: Bethlen-díj, A Székelyföld díja, Wlasics Gyula-díj, Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége A nyelvápolás Sütő András-díja, a Magyar Állam Lovagkeresztje, Tamási Áron-díj, Háromszék megye kultúrájáért díj, Magyar örökség díj, Magyar Művészetért díj, Kovászna város Pro Urbe díja. A díjakat szerényen, nem dicsőségvágyból fogadta el, s ha elveivel nem egyeztek méltatói, akkor visszautasította, mint 2006-ban az akkori magyar kormány és államelnök neki szánt kitüntetését is.

Ahol megfordult, alkotott, az őt megtaláló feladatokat vállalta és végezte emberfeletti erővel, gyakran saját pénzét fektetve be azok folytonosságáért. Köszönetet nem vár, a cél erősíti napról napra: megmaradni, élni és éltetni bármi áron. Álma – hogy Kovásznán méltó helye legyen Kőrösi Csoma Sándor emléke ápolásának – megvalósulni látszik. A központ falai ékesen állnak, emlékeztetve a nagy őshazakereső termékeny életére. A belső berendezést is bizonyára kirendeli a Mindenható. De az igazi tartalom úgyis az, amit Gazda József tanár úr és az általa szervezett csapat teremtett az elmúlt évtizedek alatt a Kőrösi-emlékápolásban.

Tisztelt Tanár úr! Ha nem jól tanultam meg a leckét, azért vállalom az intőt. De ha szabad e sorok végén a köszönet szavával szólnom, akkor én most azt köszönöm, hogy egyszer, istentisztelet végén elköszönve azt mondtad: ma költőien szép volt az imádság. Nekem ez bátorítás, szárnyakat adó elismerés volt. Mint ahogy az is, hogy méltónak találtál a feladatok egy kis szeletét rám testálni. Most mindannyian az imádság szavával köszönjük, hogy a Gondviselő közösségünkben hívott el a korsóvivő szolgálatra, és Tőle kérünk további erőt a feladatokhoz, hogy járhass előttünk. Magunknak pedig azt kérjük, hogy követhessük a kijelölt utat. Isten áldása legyen Gazda József tanár úr, elnök úr, harcostárs életén!

Csáji Koppány László laudációja.

Emlékszem, harmincnégy évvel ezelőtt a budapesti Teleki Blanka Gimnázium folyosóján állunk Sudár Balázzsal, és azon tanakodunk, hogyan indítsuk be a történelem diákkört, és hívjuk meg László Gyulát, Domokos Pál Pétert, és másokat. Az volt az álmunk, és megfogadtuk egymásnak, hogy amint lehetőség lesz rá, és a kommunizmus falai leomlanak, elindulunk Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain, a magyarok őseit kutatni. Ujgurisztánba vágytunk, oda akartunk eljutni mi is. Majd, ahogy Csoma is, az oda vezető úton csodálatosan értékes feladatokra leltünk. (De nem adtuk fel, hogy célunkat elérjük.) Különböző utakon, de mindketten betartottuk ezt a fogadalmunkat, és azóta is ezen a Kőrösi Csoma Sándor által kijelölt nyomdokon haladunk.
Sudár Balázs történész lett és turkológus. Az ELTE-n végzett és ott kezdett dolgozni, majd az MTA Keleti Könyvtárát vezette, a Keletkutatás folyóirat szerkesztője lett. A Keleti Könyvtár kezelése idején a keze alá tartozott  Kőrösi Csoma Sándor hagyatéka, a Csoma-kódexek és a Csoma-iratok is. Ezt követően az ELTE-n tanított, majd a Szegedi Egyetemen, és az MTA Történettudományi Intézetében helyezkedett el. Jelenleg is a Történettudományi Intézet munkatársa. Emellett tanít, és a Budapesti Történeti Múzeum munkatársa is. Az MTA által 2012-ben megalapított Magyar Őstörténeti Témacsoport (MŐT) főtitkára lett. Sikerül egy olyan szellemi műhelyt létrehozni, ami a honfoglaláskorral foglalkozó hazai és külhoni tudós kutatókat integrálja, így rendkívüli lendületet kapott e tudományterület. A MŐT keretén belül e főtitkári tisztségében eltöltött kilenc év alatt több mint 4000 oldalnyi tanulmánykötetet adott ki a korai magyarság régészeti és történeti forrásokról, a történeti források elemzésekről és más őstörténeti tanulmányokról. Emellett ismeretterjesztő sorozatot is indított a kutatócsoport a honfoglalók viseletéről, fegyverzetéről, életmódjáról, szellemi kultúrájáról, anyagi kultúrájáról és más lényeges, közérdeklődésre számot tartó témáról. A legújabb tudományos eredményeket tették így közkinccsé. Az elmúlt néhány éveben radikális, földcsuszamlás szerű változás indult meg az őstörténettel foglalkozó magyar tudományosság körében, többek közt (és talán első sorban) Sudár Balázsnak is köszönhetően.
A tudományos karrierje mellett, ahol 8-10 saját könyvet jegyez – ezekből néhányat B. Szabó Jánossal közösen – nemcsak a tudomány foglalkoztatja, hanem a művészet is. Már a gimnáziumi éveiben elkezdett zenélni, de nem csak úgy, hogy csupán zenét tanult, hanem saját maga készítette el a hangszereit, elment Anatóliába, és ott megtanulta a misztikus iszlám zenei gondolkodás csínját-bínját, Isztambulban is tanult egy zenész mesternél, a legelmélyültebb török zenei stílusokba nyert betekintést. Egy másik közös pontunk, hogy eleinte még én is részt vettem abban a fiatalos lendületű diákcsoportban, amelyből utána a régizenével foglalkozó egyik legelismertebb együttes, a Musica Historica kialakult, Csörsz Rumen István vezetésével. Sudár Balázs a zenét Kobzos Kis Tamás tanítványaként tanulta tovább az Óbudai Zeneiskolában, a legkülönbözőbb hangszereken tanult meg zenélni, de első sorban a törökös hangzású pengetős hangszerek mestere lett.
A zene és a tudomány mellett a harmadik – hiszen akkor áll meg valami, hogyha három lába van – a hagyományőrzés és a kísérleti régészet, az íjászat. A magyar íjászatnak olyan elmélyült kutatója lett főleg régész kollégáival együtt, ahol az úgynevezett kísérleti régészet keretében nem modern eszközökkel, hanem a hagyományos technikával kísérlik meg rekonstruálni azt, hogy milyen mesteri módon készítették el eleink a visszacsapó csont-, vagy szarulemezzel merevített reflex-íjakat, és ebbe a csodálatosan gazdag mesterségbeli tudásba próbálnak a magunk 21. századi módján bepillantani, feltárni, hogy milyen hosszú és elképesztő mesterségbeli tudást igénylő munka az íjkészítés. E tudás vezetett oda, hogy az akkori világ harcászatában a lovasnomádok íjai nem csak rettegett fegyverek voltak, hanem magasan a környező népek íjászata fölé nőttek. Tehát az utóbbi másfél évtizedben Sudár Balázs a magyar kísérleti régészetben és íjászatban szintén komoly érdemeket szerzett.
A történettudományi munkásságában elsődlegesen két tudományterületen alkot: az egyik a honfoglalás kora, főleg annak keleti történeti forrásainak a feldolgozásával, továbbá a 16-17. századi Kárpát-medencei török kori műveltség, a török hódoltság időszakában a kulturális kapcsolatok, az ide érkező oszmán kultúrának a hatásai, illetve kölcsönhatása a Kárpát-medencei, három részre szakadt országrészben a magyar és európai kultúrával.
Tehát úgy érzem, hogy Sudár Balázs nemcsak a történelmi munkásságával érdemelte ki a Csoma-emlékérmet, hanem azzal a szemlélettel is, hogy nem izolálni akarja tudományt és a művészeteket, a tudományt és a hagyományőrzést, hanem integrálni ezeket. Saját személyében mutatja föl, hogy ezeket a tudásokat, alkotói területeket nem kell hermetikusan elválasztanunk, hiszen a szívünkben egység egészet alkotnak.
Gratulálok az elismeréséhez.

Gazda József laudációja
(Elhangzott Csomakőrösön, 2020, szeptember 20-án az istentisztelet után)

Kedves barátom, – uram – mondjam így – Nagy Lajos, kedves jelenlévők!

Mindenkit szeretettel üdvözlök Egyesületünk nevében! Abból a fájó érzésből indulok ki, amely bennem – és valószínű mindnyájunkban bennünk van –, hogy a Csoma- napokat, amelyet 30 év óta (kerek évforduló lenne az idei) mindig áprilisban, Kőrösi Csoma Sándor születése és halála hónapjában tartottunk, az idén a közismert események, nehézségek, ránk zúdult, nem tudtuk megtartani. Mondjam azt Istenverése (bár nem az), vagy talán Isten büntetése, hogy szoronganunk és félnünk kell, hogy mi lesz ennek a folytatása. Hittük, hogy október elején meg tudjuk tartani az áprilisról elmaradt napokat, de nem így történt, mert hát a járvány inkább fokozódik, semmint csökkenne. De mégis hálát adok a Jóistennek, hogy itt lehetünk, együtt lehetünk és együtt emlékezhetünk.

Dr. Nagy Lajos ennek az együttlétünknek az ünnepeltje.

Azon gondolkoztam, hogy vajon mi adja ennek az embernek azt az erőt, azt a kitartást, azt a meg nem alkuvó helytállásra való képességet, amely őt alkalmassá teszi – vagy tette – nemcsak arra, hogy a választott hivatását folytassa. Itt felolvasnám egy mondatát az egyik könyvéből. Azt írja, hogy „bár olykor életeket is mentettem, mégis legnagyobb érdememnek azt tartom, hogy mind a körzetem mind a környék lakossága mindig bizalommal fordulhatott hozzám, kapum soha nem volt kulcsra zárva, és soha nem utasítottam el senkit”. Tehát élete során egy hivatást teljesített, az általa választott orvosi hivatást.

De hadd fűzzem hozzá, hogy van egy olyan is az életben, hogy a feladatok szembejönnek velünk, azokat a feladatokat nem mi választjuk, hanem azok a feladatok elvégzésre várnak, emberre várnak, aki azokat a feladatokat elvégzi.  

Visszatérve ennek a gondolatmenetnek az indító mondatára, hogy miként volt képes Ő arra, hogy az orvosi munkája mellett – amely valóban éjt nappallá tevő munka és amelyre mindig készenlétben kell állni – egy csomó más feladatot is meg tudott oldani. Eszembe jut egy rádióbeszélgetés, még a hetvenes évekből. A pécsi balett akkor hirtelen felfutott és világhírnévre tett szert. Megkérdezték a mestertől, hogy „mi teszi önöket képessé arra, hogy világhírnevet szerezve ilyen csodálatos eredményeket érjenek el”. A mester, Ejk Imre így válaszolt: „Azt szoktam mondani a csoportunk tagjainak, hogy emeljétek addig a lábatok, amíg bírjátok és onnan egy kicsit fennebb”.

Döbbenetes szép megfogalmazás Dr. Nagy Lajos alkalmazva. Végzi a munkáját ameddig bírja, ameddig tart az ereje, és akkor ahhoz még hozzátesz egy keveset, és onnan egy kicsit tovább, egy kicsit többet ad, mint amennyit a valós lehetőségek biztosítanának. Ilyen típusú ember ő: amellett, hogy egy hivatást választott és annak gyakorlásában elég nagy hírnevet szerzett, ehhez még hozzátette a már említett „kicsit fennebbet”, „kicsit többet”

Egész élete egy vállalás, egész munkája egy nagy vállalás, egy kicsit több és még több, és még több és tovább és tovább. Hogy csak egy pár példát tegyek egymás mellé: Rétyen, amikor odakerült, nem volt orvosi rendelő és lakás, de ott volt az éppen akkor tető nélkül maradt műemlék Antos Kúria, amelynek pár év múlva csak a romjai maradtak volna meg. Ezt saját kezdeményezéséből tető alá teteti, elvégezteti a belső munkálatokat is, s így lett Rétynek rendelője, orvosi szolgálati lakása, s egyúttal egy háromszéki kúria is megmenekült sok társa sorsától, a pusztulástól. Mindent ő vezényelt le. A pénzbeli adakozást, a közmunkát, a kellő felszerelés beszerzését.

  Kultúrotthona sem volt a falunak. A kezdeményezők között ott van ő is, a négy szervező csoport egyik vezetőjeként, a kinevezett falujában, Rétyen – mert ő ugye ő, a Maros mentéről, Nagyernyéről jött oda. De a járdát készítő bizottságnak is oszlopos tagja.

 A változás után 15 emlékművet — az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, az első és második világháborús emlékművet az ő kezdeményezésére állítanak a Rétyhez tartozó falvakban. Szacsván egyenesen az ő pénzbeli hozzájárulásából építik fel az emlékművet.

S mert – megismerkedve a falu történetével—úgy találja, hogy annak emlékei lassan elmerülnek a feledés mély vizében — úgy érzi, szükséges lenne ezek megörökítése. Kutat-keres, tanulmányozza a régmúltatat, öreg embereket bíztat élettörténetük megírására, régi szokások, határnevek elmondására, régi alig-alig olvasható egyházi anyakönyveket, jegyzőkönyveket tanulmányoz. Sorra olvassa az erdélyi emlékírok műveit, a katonai lustrákat és más régi összeírásokat tartalmazó köteteket.

Aztán elkezdi írni könyveit gyorsan, egymás után, kezdve a választott vagy rábízott Réty monográfiájával, folytatva a szülőfalujával, majd Komollóval, a marosvásárhelyi egyetemen történtek két kötetével és így tovább. Emberi sorsokat tanulmányoz, doktorok életrajzát kutatja, írja meg. Mintegy nyolc kötetet írt és kéziratban is van még egy és más.

Ezek az események az ő életterében történtek meg, de feltevődhet a kérdés, hogy miért adjuk mi a Csoma emlékérmet neki ebből az alkalomból? Ahogy bent ültünk a templomban, tisztáztam magamban, hogy az ő felmenője, Nagy Pál is lelkész volt ebben a faluban, 1836 és 1871, tehát majdnem Kőrösi Csoma Sándor születéséig. Aztán az is eszembe jutott, hogy egy Kőrösi Nagy József adományozta az egyháznak azt a keresztelőkönyvet, amelybe Kőrösi Csoma Sándor keresztelési éve van bejegyezve. Tehát dr. Nagy Lajos vérileg is kötődik Csomakőrőshöz, és talán ez hívta fel a figyelmét, hogy ennek a falunak a nagy szülöttjét is kutatása tárgyává tegye. És valóban, nemcsak kutat, áldozatot is hoz a kutatásra szánt energiával, de egyebekben is. Ráveszi az az Egyesült Államokban élő Márkos Ferenc volt osztálytársát, neves festő barátját, hogy fesse meg olajban Kőrösi Csoma Sándor portréját, mert ilyenszerű festmény nem igen van Magyarországon, Kőrösön ugyan nincs. Aztán hozzájárul a központban lévő emlékmű felállításának költségeihez, vállalva a negyvennyolcban elhunyt négy hős, és a solferinói csatában halálos sebet kapott Nagy Tamás neveinek márványtáblára való feltevésének költségeit. E hősök kilétét is ő kutatta ki.

És elkészítette – kitudja milyen kitartó munkával – Csoma András, illetve Kőrösi Csoma Sándor család és nemzedéktáblázatát. Ahogy a templomban ültem – bár engem is megajándékozott egy kisebb változattal – arra gondoltam, hogy vajon hány ember után kellett kutatnia; nem kicsi dolog ez, ülni az anyakönyvi hivatalokban, böngészni, megkeresni mintegy 900 ember leszármazását, a „levelekre” felírni a neveket, s ahol megvolt, a születési és elhalálozási éveket is. Szeretet, kitartás, mondhatnám megszállottság kellett megalkotni azt a gyönyörű családfát.

Aztán ami Kőrösi Csomához köti, hogy új kutatókat ösztönöz, köztük dr. Flórián Csabát, aki egyik beszélgetésünkkor említette hogy több mint 200 levelet váltott Nagy Lajossal, a Kőrösi Csoma kutatást illetően tanácsokat adott neki, hozzájárult a munkássága kibővítéséhez. Megemlítendő, hogy Flórián doktor ugyanúgy egy orvostárs, és ugyanúgy Maros mente szülötte, mint ő. Az utóbbi években még két fiatalt ösztönzött Csoma kutatásra. Ő maga öt Csomával kapcsolatos dolgozatot adott elő a Csoma-napokon, illetve hol bővebb, hol rövidebb változatait a Székelyföld folyóiratban is megjelentette, amiért 2019-ben—még más közleményeit is figyelembe véve—elnyerte a Székelföld azévi díját

Hát ezekért döntött úgy az Egyesületünk, hogy a 30. – és hadd mondjam, kiemelkedő jelentőségű – évforduló alkalmából a hálánk és tiszteletadásunk jegyében neki adjuk oda ebben az évben az Egyesület díját, aki önmaga erejét meghaladó ugye „egy kicsit többet is, többet is, még többet” adni akart. Hadd érezze, hogy a közösség amelyikben él, a munkáját értékeli, erre a munkára büszke és tiszta szívemből kívánom, hogy hátralévő terveit még tudja megvalósítani, adjon ehhez a Jóisten neki ehhez erőt és kitartást. Ezek után hadd adjam át Egyesületünk nevében a kitüntetést.

Felmutatom a diplomát és a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület emlékérmét. A diplomára és az Érem hátlapjára az van beleírva, hogy 2020 április. Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület. Dr. Nagy Lajosnak áldozatos munkájáért Kovászna Csomakőrös.

Köszönjük ezt az áldozatos munkát, és fogadd szeretettel Egyesületünk emlékérmét.

A Jóisten segítsen téged is, és áldja meg munkálkodásodat.

Gazda József a KCSSKE elnöke.

Dr. Nagy Lajos előadása

Tisztelt Gazda tanár úr!
Tisztelt Bende lelkész úr!
Tisztelt egybegyűltek!

Bevallom őszintén, örülök ennek a kitüntetésnek. Egyrészt azért, mert átvétele arra a 204 évvel azelőtti napra esett volna, amikor Csoma Sándor nevét beírták abba a naplóba, amelyet néhai szépapám, Kőrösi Nagy József ajándékozott a szent eklézsiának, ha időközben nem tör ki ez a járványos betegség. Ha most valahonnan – ahova én is készülök, csak várom, hogy egy kicsit erősödjenek beteg lábaim— lenézne, biztos elégedetten kacsintana egyet.

Másrész örülök, hogy ezt a kitüntetést édesapám szülőfalujában vehetem át. Abban faluban, ahol évszázadokon át éltek az őseim, akik korabeli dokumentumok szerint mindig valamilyen vezető tisztséget töltöttek be az egyházi, közigazgatási, és a határőri intézményekben. Talán az ő munkájukat próbáltam kicsiben folytatni.

Mint már mondtam, édesapám itt született, s itt élt 20 éves koráig, s csak azután költözött a Maros mentére. Sokat mesélt nekem a gyermekkoráról, Kőrösről, annak lakóiról, többek között Kőrösi Csoma Sándorról is. Ő tudta, hogy a tudósunk anyja Gecse Krisztina és nem Gocz Ilona volt. Megnevezte mindkét részről a nagyszüleit, sőt azt a legendát is elmesélte, hogy Kőrösi Csoma Sándor, miután felfedezte a TIBETIT, olyan gazdag lett hogy egy bivalyzsák aranyat ajándékozott a falunak. Én akkor azon tűnődtem milyen betű lehetett az a TIBETŰ, hogy felfedezése olyan sokat megért. Amikor aztán megtanultam az ábécét, csalódottan vettem tudomásul, hogy ilyen betű nincsen is, de ez a legenda felkeltette és fenntartotta az érdeklődésemet Csoma Sándor iránt. Középiskolás koromban minden Csomával kapcsolatos kezembe került könyvet elolvastam. Debreczy Sándor, Korda István, Szántó György, Cholnoki, később Csetri Elek könyveiből próbáltam megismerni Kőrösi Coma Sándor életét.
Aztán úgy hozta a sors, hogy a Maros mentéről Háromszékre kerültem orvosnak, és személyesen is megismerhettem Kőröst, és egyre többet megtudtam a tudós titokzatos életéről.

A hetvenes évek közepén megismerkedtem a legnagyobb Csoma kutatóval Gecse Alberttel, aki személyesen kereste fel a leszármazottakat, mivel az anyakönyveket az állam már elkobozta. Sajnos, én a szekuritáté látókörébe kerültem, őt valószínű kitiltották, ezért megszakadt köztünk a kapcsolat, de azért még megkaptam tőle a több métert kitevő Csoma családfát. Én ekkor befejeztem a családom, illetve a Csoma Sándorról való kutakodásaimat.

A változás után hozzákezdtem emlékeim leírásához és könyv formájában való megjelentetéséhez írtam három falumonográfiát. Közel 75 éves korban tértem vissza Kőröshöz, azzal a szándékkal, hogy összeállítom apai ágú családfámat, miután sikerült megszereznem a kőrösi egyházi anyakönyvek digitális változatát. Anyai nagyanyám, Gecse Zsuzsanna vonalán haladva nemsokára eljutottam Csoma Sándor édesanyjához, Gecse Krisztinához, s ekkor a Gecse Alberttől kapott forrásanyagokat, a Tüzes Lenke készítette részleges családfát, és a Debrecziné Szász Irén adatait is felhasználva megszerkesztettem Kőrösi Csoma Sándor család, illetve nemzedékfáját. Ezt követte a Gecse családfa, majd a keresztelő könyvet adományozó Kőrösi Nagy József családfájának elkészítése. Az anyakönyvek tanulmányozása során számos tévedésre figyeltem fel, ezért újra olvastam a mostanra már alaposan kibővült Csoma irodalmat, összevetettem az ott olvasottakat az általam tapasztaltakkal.

Megfigyeléseimről a Körösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület évente Kovásznán megtartott konferenciáin számoltam be, illetve hol bővített, hol rövidített változatait közöltem a Székelyföld folyóiratban. Erre azért volt szükség, mert az egyes életrajzírók a fehérfoltok kitöltését saját fantáziájuk szerinti fikciókkal töltötték ki, olyannyira összekeverve a búzát az ocsúval, hogy sokszor nehéz azok megkülönböztetése egymástól, megzavarva ezzel az olvasó történelmi tudását. Hogy csak néhány példát említsek: Csoma Sándor tanítómestere a nála egy évvel nagyobb Kónya Sámuel, Csoma Sándor öt évesen hívja el megkeresztelni Gábor öccsét, azt a Fazekas tiszteletest, aki öt évvel azelőtt már meghalt. Sándor születését a Biblia hátlapjára jegyezték be, Enyeden az 1659-ben meghalt Apáczai Csere János tanítványa volt, de tanította Pápai Páriz Ferenc is, és így tovább. Hát ezért tartottam fontosnak a tévedések, mítoszok és legendák egyrészének kiigazítását.

Úgy éreztem, hogy az évente Kovásznán megrendezett Csoma Konferenciákon többet kellene foglalkozni a konferencia névadójával, mint amennyit az utóbbi években résztvevő — egyébként értékes előadásokat tartó — előadók tették, ezért én minden évben a tudósunk életével kapcsolatos –eddig nem ismert — témákat tárgyaltam, ezekkel is csökkentve az itthoni fehér foltok számát, és tisztázva néhány, eleddig tévesen értelmezett állítást.

Magam mellé még beszerveztem a legnagyobb Csoma gyűjteménnyel rendelkező Dr. Flórián Csabát is, aki három távol-keleti útján, Csoma nyomdokain haladva, próbálta az ottani fehér foltok számát csökkenteni. Továbbá Nemes Gyula nagyernyei történészt, aki Csoma Sándor marosvásárhelyi első egész alkos szobrának történetét kutatta ki, most pedig a szoborállítást kezdeményező polgári fiúiskola igazgatója Csoma Gyula családfáját próbálja kibogozni, illetve összekötni a Csoma Sándor apja családfájával. 

Az eredeti zágoni családi okmányokkal rendelkező, fiatal Csoma rajongó D. Csoma Endrét szintén arra biztattam, hogy a következő konferencián dolgozatban számoljon be a zágoni Csomákról szerzett ismereteiről. Tehát arra törekedtem, hogy jobban a szülőfalujáé legyen Csoma Sándor. Ezért festettettem meg az Egyesült Államokban élő neves festőbarátommal — egykori osztálytársammal –, Márkos Ferenccel az ismert kőnyomat alapján a tudósunk olajképét, ami a kőrösi emlékszobában látható.

Hosszú, türelmes munkával – felhasználva az egyházi anyakönyveket és az előttem kutakodó Dr. Gecse Albert, Dr. Vajnáné Tüzes Lenke és Debrecziné Szász Irén munkáit is, megszerkesztettem, majd számítógépre tettettem Csoma Sándor család- illetve nemzedéktáblázatát is. Ennek egy kinagyított példánya a kőrösi templomban látható. Dr. Flórián Csabával közösen állva a nyomtatási- és postaköltségeket, tíz Magyarországon lévő, Kőrösi Csoma Sándor nevét viselő iskolának elküldtünk egy egy példányt. Merjük remélni, hogy nemcsak a névvel kérkednek az iskolák, de kiteszik az általunk küldötteket egy üres falrészre. A kovásznai középiskolának, és az udvarhelyszéki Varság iskolájának is küldtünk egyet, amely falu szintén a Kőrösi Csoma Sándor nevét viseli.

Megszerkesztettem a tudós édesanyjának, Gecse Krisztinának a család és nemzedéktáblázatát, és a Csoma Sándor keresztelési dátumát tartalmazó keresztelőkönyvet ajándékozó Nagy Mózes családfáját is.

Fontos eseménynek tartom annak kiderítését is, (Debrecziné Szász Irén) segítségével, hogy a legnagyobb román festőművész gyermekének anyja, közel félévszázadon át élettársa, festészetének utolsó periódusában modellje, egy szép kőrösi lány, illetve asszony, Dancs Mária volt. Jó azt is tudnunk, hogy Kőrösi Csoma Sándor mellett, még van egy kőrösi, akinek képeiről készített változatainak reprodukcióival — mint román népviseletbe beöltöztetett „Pásztorlányka”, „Pászorfiú”, „Parasztlányka” nap mint nap találkozunk az iskolák, kultúrotthonok és más közintézmények falán, bélyegeken, de még gyufás skatulya borítóján is. Hát legyünk büszkék arra is, hogy Kőrösön ringatták a bölcsőjét ennek a szép „modellnek”.

Aztán megtaláltam a negyvennyolcban, illetve a solferinói csatában hősi halált halt kőrösiek nevét is, akik emlékét a későbbi két szörnyű háborúban hős halottak nevével együtt a központban lévő márványtábla őrzi.

Kutakodásaim közben úgy éreztem egy kicsit hazataláltam, egy kicsit magam is kőrösi lettem. Mint mindenik könyvemben és dolgozataimban, itt is a gyökereinket, a megmaradásunk titkát és lehetőségeit kerestem, és igyekeztem ápolni a nagy tudós kultuszát, hiszen az ebből fakadó erőre olyan nagy szükségünk van, elsősorban nekünk, székely magyaroknak.

Szeretném megköszönni — ha itt lehetnének — a konferenciákon résztvevőknek, hogy éveken át engem is befogadtak maguk közé, alkalmat adva értékes élőadásaik meghallgatására, és végül, de nem utolsó sorban Gazda tanár úrnak és a Kőrösi Csoma Közművelődési Egyesület elnökének és munkatársainak a nekem adott kitüntetést, a kőrösi asszonyoknak a finom töltött káposzta ebédeket, azoknak, akik segítettek a mozgáskorlátozott személyemnek, hogy jelen lehessek a konferenciákon a kedvességüket és a figyelmüket köszönöm.

Nagyernye szülőfalum, és az életteremet képező Réty-ről szóló könyveim hátulsó borítólapjáról írottakkal zárnám beszédemet, amelyek egyben a hitvallásomat is jelentik.

„A mindenkori ernyei emberekről szól ez a könyv. A magunk—és gyökereink – kereséséről. Arról, hogy kik voltunk és kik vagyunk? Honnan jöttünk és hová megyünk? Miért küzdöttek évszázadokon keresztül az őseink? És arról, hogy „annyi balszerencse közt, oly sok viszály után”, hogyan sikerült a Székelyföld peremén megmaradni székely-magyarnak.”

„Elsősorban a rétyieknek írtam e könyvet, hiszen Rétyen éltem és dolgoztam 45 évig, mint orvos, ahonnan „nagy kísértések” ellenére sem telepedtem ki olyan helyekre, ahol gazdagabban, boldogabban, szabadabban, félelem nélkül élhettem volna, hanem maradtam sorsközösséget vállalva az itteni emberekkel, segítve őket a legjobb tudásom szerint. Néha csalódások is értek, mint ahogy az már lenni szokott, de nap mind nap kinézve a rendelőm déli oldalán lévő ablakon a Rétyi Nyírre, mögötte a Piliskével és a távolabbi Csukással, a látvány mindig derűssé varázsolta napjaimat és azt sugallta: ez a szép táj, ez a hazád.”
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
Nagy Lajos.
Csomakőrös, 2020. szeptember

A tudós-kutatót dr. Csáji László Koppány budapesti kulturális antropológus méltatta. Mint elmondta, az orosz szakember a korabeli magyarság Urál régióbeli, Kazah-sztyeppei régészeti emlékeinek kutatásában vállalt szerepével érdemelte ki a kitüntetést. Botalov felszólalásában egyszerűen mondta ki: a munkája során „beleszeretett” a magyarokba, számára ez egy fontos felismerés, reméli, az érzés kölcsönös.

KUBINYI ANNA (1949-2015) Kossuth-díjas magyar gobelintervező, textilművész.
1970-1976 között a Magyar Iparművészeti Főiskolán tanult, mesterei: Plesnivy Károly, Szilvitzky Margit. Néhány hagyományos síkgobelin szövése után kialakította speciális, egyéni technikáját. Kubinyi Anna munkásságában azonos súllyal van jelen a plasztikai gondolkodásmód és a szövés útján létrejövő képteremtés. Szinte teljes életműve a természet és tájmegjelenítés gondolatköréhez kapcsolódik, erre utalnak műcímei is (Gyökerek, Dűnék, Cseppkövek, Rétegződés). Nem egyszerűen stilizált tájábrázolásokat hoz létre, hanem a szövés és relieftechnika segítségével plasztikus, a síkból kilépő, erősen absztrahált, dinamikus kompozíciókat teremt tulajdonképpen triviális anyagokból, mint a juta, kender, spárga. Ezeket maga festi, dolgozza fel és a szövés segítségével a gobelin “nemes” anyagaival – a gyapjúval és selyemmel – egyenlővé nemesíti. Nyugodt, sima, szövött felületei határozott kontrasztot képeznek a reliefvonalak buján tekergő, ismétlődő, szinte brutális karakterével.
1990-től  2000-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal Franciaországban él, dolgozik és kiállít jelentős sikerrel, mégis tíz év után felszámol mindent és hazaköltözik Tematikája megváltozik. Mély érdeklődéssel fordul az identitás, a nemzeti sorskérdések felé. Erdélyi utazásainak hatására az ősi és népművészeti hagyaték motívumait dolgozza fel: Erdélyi Töredék, Mementó, Sötét Oldal, Székelykapuk, In Memoriam Kőrösi Csoma Sándor. Ezt az anyagát a delhi-i Magyar Intézetben állítják ki.
Forrás: artportal.hu (Kortárs Magyar Művészeti Lexikon (I-III., 1993-2001, főszerk.: Fitz Péter); Wikipédia

GAZDÁNÉ OLOSZ ELLA (1937-1993) textilművész, néprajzkutató. 
 1955-61 között a Ion Andreescu nevét viselő kolozsvári Képzőművészeti Főiskola textil és dekoratív művészeti szakát magyar tagozaton. Évfolyamvezető tanára: Ciupené Király Sarolta, a festészetet Mohy Sándor, a szobrászatot Szervátiusz Jenő, a dekoratív rajzot Debreczeni László tanította. A szövészetbe Szentimrei Judit vezette be, aki egyben felébresztette népművészet iránti szeretetét. Kiváló eredményeiért érdemdiplomát kap. 1957 után több, a Tudományos Akadémia szervezésében lebonyolított néprajzi gyűjtőúton vesz részt a mezőségi Széken, a Barcaság keleti peremén, valamint a Kászoni medencében. 1960-ban bebarangolja a magyar népi kultúra legarchaikusabb rétegét továbbéltető tájegységet, a Csángóföldet (Moldva). 1961-64-ig a nagyenyedi Bethlen Gábor Középiskola óvónő- és tanítóképző tagozatán rajzot és kézimunkát tanít. 1964-1990-ig a Kovásznai Líceum, illetve az általános iskola rajz- és kézimunka tanára. 1970-1979-ig hat alkalommal tesz tanulmányutat előbb Nyugat-Európába (Franciaország, Itália, Anglia, Spanyolország, Svájc, Német Szövetségi Köztársaság), Görögországba majd Közel- és Közép-Keletre (Törökország, Szíria, Egyiptom, Irak, Irán, Pakisztán, Afganisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán), Oroszországba. 1975-től betiltásáig (1985) a Kovásznai Nyári Tárlat néven országosan ismertté vált képzőművészeti kiállításokat szervezi. 1990 márciusától Az Ige című lap grafikai szerkesztője. A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület alapító és vezetőségi tagjaként szerepet vállal a város közművelődési életének irányításában. 1992-ben komoly szerepet vállal a Kőrösi Csoma Sándor halálának 150. évfordulójára rendezett kovásznai ünnepségek s azon belül a Csoma-emlékkiállítás megszervezésében. 1992-ben II. díjat nyer a „SALTO KFT” és a KRIZA JÁNOS Néprajzi Társaság a budapesti világkiállítás erdélyi pavilonja megtervezésére kiírt pályázatán.

 Olosz Ella textilművész emlékoldal

IRIMIÁS BALÁZS (1975- ) építész, a Kőrösi Csoma Sándor által is lakott zanglai palota felújításának a vezetője, a Csoma Szobája Alapítvány megalapítója és projektvezetője.   1994-1999 között a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen tanult, ahol 1999-ben szerzett diplomát. 1997-2005-ig a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karának hallgatója. 2004-2009 között a tokiói Vaszeda Tudományegyetem doktori képzésén vett részt, Műemléki Helyreállítás témában. Japánban töltött évei alatt lehetősége nyílt a kambodzsai Angkor romterületének helyreállítási munkálataiban részt venni. 2000-2001 között a Graphisoft építészeti szoftverfejlesztő csapat tagja. 2007-ben indiai útja során eljutott Zanglába. Itt találta meg azt a palotát, ahol Kőrösi Csoma Sándor tibeti utazása során 3 hónapot töltött. Ekkor fogalmazódott meg benne először az épület megmentésére törekvő kezdeményezések lehetősége. 2010-ben megalapította a Csoma Szobája Közhasznú Alapítványt, melynek projektjeiben azóta is tevékenyen részt vesz.
Forrás: Wikipédia

DR. BARTHA JÚLIA (1955- ) Phd orientalista, etnográfus, turkológus. A szolnoki Damjanich János Múzeum néprajzi osztályvezetője. Kutatási területe a kunsági folklór és keleti kapcsolatai, a török népek néprajza. Tanulmányait a debreceni KLTE néprajzi tanszékének kiadványaiban, múzeumi évkönyvekben jelentek meg. A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor napok rendszeres előadója, köteteinek társzerzője.
Önálló kötetei: Az anatóliai törökök temetkezési szokásai, Studia Folkloristica  et Ethnographica 45, Debrecen, 1996; Fogyó hold. Tanulmányok a török népi kultúráról, Folklór és Ethnográfia, 90. Debrecen, 1997; Keleti tanulmányok, Keleti örökségünk. Karcag, 1998; A kunság kultúrájának keleti elemei. Debrecen, 2002; Karcagi kistérség (Kistérségek értékleltára), Bp., 2005; A Nagykunság és vidékének tájházai. Szolnok, 2005; Lále-hagyományok a mai török társadalomban – az emberélet fordulóinak népszokásai. Szolnok, 2006; Karcag – kismonográfia. Kunsági Téka 1. Karcag, 2006; Nagykunsági néprajzi tanulmányok, Karcag, 2007.

CSÁJI LÁSZLÓ KOPPÁNY (1971- ) néprajzkutató, kulturális antropológus, író, jogász. Először jogot és filozófiát tanult az ELTE-n, majd logisztikát a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán, később néprajzot és kulturális antropológiát a Pécsi Tudomány Egyetemen, Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszéken. Kutatásai során járt a Szahara nehezen megközelíthető belső vidékein, Dél- és Belső-Ázsiában, Szibériában és az Uralban. A kasmíri (észak-pakisztáni) hunzakutok körében végzett terepmunkájáról az American Anthropological Asociation folyóiratában terjedelmes elemzést publikált, ( ) amely témában magyar nyelven önálló kötetet is megjelentetett (Tündérek kihalófélben, Napkút Kiadó, Budapest, 2004). Néprajzi és kulturális antropológiai munkái főleg a vallási néprajz, az etnicitás, a közösségkonstrukció, a folklór és a közösségek diszkurzív folyamatai és a hálózat elmélet témakörében születtek az elmúlt években. Regionális tanulmányokat végzett az Uralban (2008-2013), illetve Pakisztánban és Északnyugat-Indiában (2001-2005). Az utóbbi négy évben a Kárpát-medencében és Oroszországban vallási megújulási mozgalmak és újpogány közösségek körében végzett gyűjtő munkát, vizsgálva közösség konstrukciójukat, az ethnicitás megjelenését és a közös kulturális javak kialakításának diszkurzív folyamatát. Meghívott előadóként az ELTE-n, a kaliforniai UCL-n és a kyotói Sangyo Universytin is beszámolt kutatásairól. Néhány kutatásáról dokumentumfilmet is készített a Duna Televízió közreműködésével. Irodalmi munkássága során, több száz verset és novellát publikát különböző irodalmi folyóiratokban, verseit angol és szerb nyelvre is lefordították.

BÍRÓ ANDRÁS ZSOLT (1972-) humánbiológus, antropológus, a Magyar-Turán Alapítvány kuratóriumi elnöke. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán diplomázott. Jelenleg a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának kutatója, kutatási területe a történeti embertan.
Bíró András Zsolt méltó követője Kőrösi Csoma Sándornak, vagy Vámbéry Árminnak. Kutatásai a magyarság eredetének és vándorlásának, illetve korai történetére terjednek ki. Nevéhez fűződik a keleti nomádok, és a Kárpát-medencei hunok, avarok, honfoglalók, lelet-együtteseinek speciális méretekkel kiegészített adatbázisának létrehozása, valamint a honfoglaló magyarok arclapossági adatokkal kiegészített leletjegyzékének a létrehozása. A hagyományőrzésben is kiemelkedő munkát vitt véghez a Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlés kétévenkénti megszervezésével, amely a Kárpát-medencei magyarság kulturális újra egyesítésének egyik legszebb példája. 2016. évi Szervátiusz Jenő-díjat Bíró András Zsolt antropológusnak ítélték, a Kurultáj Magyar Törzsi Gyűlés főszervezőjének.

MUZSNAI ÁKOS (1945-) Grafikus. Autodidakta művész. Szellemi mesterének Kőrösi Csoma Sándort és Kondor Bélát tekinti. Grafikák mellett érmeket készít, kisplasztikával is foglalkozik. Egyéni kiállítása volt Budapesten a Vigadó Galériában, Szentendrén, Békéscsabán, külföldön például Berlinben és Hamburgban. 1977-tól rendszeresen részt vesz a hódmezővásárhelyi Őszi Tárlatokon. Csoportos tárlaton szerepelt 1978-ban a Magyar Nemzeti Galériában, 1979-ben Londonban, 1981-ben Milánóban. Díjak: az Országos Grafikai Biennálé díja (1983), Kondor-plakett (1985, 1987,1989). A Legszebb Magyar Érem díjat 1994-ben kapta meg. Hazai közgyűjteményben egyebek mellett a Magyar Nemzeti Galériában, a pécsi Janus Pannonius Múzeumban és Hódmezővásárhelyen, a Tornyai János Múzeumban találhatók művei.

ERDÉLYI ISTVÁN (1931-) régész, történész, kandidátus/PhD. Középfokú tanulmányait 1950-ben fejezte be a Szentendrei Állami Gimnáziumban, majd 1950-1955 között az ELTE BTK nappali tagozatán, régészet-muzeológia szakán tanult, ahol 1955-ben szerzett diplomát. Diplomamunkája címe: A jánoshidai avarkori temető. 1959-ben szerezte meg a kandidátusi fokozatot a Leningrádi Állami Egyetemen A magyarok Levédiában című dolgozatával, 1975-ben pedig az MTA akadémiai doktor tudományos fokozatot Az avarság és Kelet a régészeti források tükrében című disszertációjával. Munkahelyei: Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, gyakornok 1945-1955.; Leningrádi Állami Egyetem Régészeti Tanszék, Leningrád (Szovjetunió), aspiráns 1955-1959.; MTA Régészeti Kutatócsoport, tudományos főmunkatárs, tud. titkár, nemzetközi ügyek titkára, tud. részlegvezető, tud. tanácsadó 1959 -1992.; Moszkva SzUTA Régészeti Intézete, tud. vendégfőmunkatárs 1968-1971. és 1981-1983.; Miskolci Bölcsésztudományi Kar, Régészeti Tanszék tanszékvezető tanár 1991-1994.; Károli Gáspár Református Egyetem, BTK tanár, intézetvezető, dékánhelyettes 1993 – 1998.; ELTE BTK Belsőázsiai Intézet AKA ösztöndíjas 1992-1994.; ELTE BTK Belsőázsiai Intézet óraadó tanár 1994-1999.; JPTE Ázsia Központ oktató 1999-tól; A urán c. lap szerkesztője 1999-től. Számos tudományos társaság tagja: Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat (1954), Néprajzi Társaság (1954), Kőrösi Csoma Társaság (1971), Nemzetközi Szláv Régészeti Unió (1971-1989), Magyar Őstörténeti Munkaközösség (1995), Sashegyi Sándor Baráti Társaság Egyesület (1999), Magyar Régész Szövetség (2006). Kitüntetések: Munka Érdemrend ezüst fokozat (1977). Töbszáz tanulmány, cikk és több tucat könyv szerzője. Többek között: Avar művészet. Budapest 1966. (öt nyelven); Ázsiai lovas nomádok. Budapest 1982.; A magyar honfoglalás és előzményei. Budapest 1986.; A Bajkáltól a Balatonig. Régészeti adatok a töröknyelvű népek történetéhez. Budapest 1997.
Forrás: WIKIPÉDIA

EGYED ÁKOS (1929-) történész, 1990 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, az újraalakult Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke (2002–2010 között). 1948-tól a Bolyai Tudományegyetem hallgatója lett. 1951–1953 között ugyanitt volt gyakornok, ezt követően a kolozsvári Történeti Intézet kutatója, majd főkutatója 1997-ig. 1990–1994 között a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, 1995–1997 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen meghívottként adott elő. 1995–2002 között az EME I. szakosztályának elnöke, 2002–2010-ig az EME elnöke. Első írását a kolozsvári Igazság közölte 1953-ban, azóta számos szaktanulmánya és tájékoztató cikke jelent meg többek között a Korunk, a Hét, Brassói Lapok, Utunk folyóiratokban, valamint a napilapok hasábjain. Tudományos munkáiban főleg az 1848-as erdélyi forradalommal és Erdély 1867-től 1914-ig terjedő történetével foglalkozott. Székelyföldi falutörténeti és a „székely kérdés”-sel kapcsolatos kutatásainak eredményét hasznosította a szerkesztésében megjelent A megindult falu (Tallózás a régi erdélyi faluirodalomban. 1849–1914. Téka 1970) bevezetőjében; Az utazás divatja c. alatt (Téka 1973) útleírásokat, úti jegyzeteket közöl az 1848 előtti Erdélyről. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tárgykörében az erdélyi jobbágyfelszabadítás a kolozsvári országgyűlésen, a moldvai és havasalföldi forradalmak magyar sajtóvisszhangja (az 1848. Arcok, eszmék, tettek c. kötetben, 1974) foglalkoztatja, felfedi a polgári-demokratikus forradalom kezdeteit Háromszéken (MNT tanulmánykötet, 1976), társszerzője a Revoluţia de la 1848-1849 din Transilvania c. dokumentumkiadványnak (I. 1977; II. 1979). Ír az 1877-es román függetlenségi háború történeti előzményeiről és lefolyásáról is az 1877. Tollal, fegyverrel c. tanulmánykötetben (1977) s a régi székely hadszervezetről a Székely felkelés 1595-1596 c. gyűjteményes kötetben (1979). Munkásságának egy-egy összefoglaló csomópontja s egyben tudományos munkásságának rangjelzése két önálló kötet. A parasztság Erdélyben a századfordulón c. munkája (1975) társadalom- és agrártörténeti áttekintést ad, s ugyancsak teljes történeti monográfia a Háromszék 1848-1849 c. mű (1978, 2. kiadás 1979). Tagság: EME, MTA külső tag, Magyar Írószövetség, Magyar Tudományosság Külföldön (elnöki bizottság), Sütő András Baráti Társaság. Díjak, elismerések: Román Akadémia Díja (1977), Tudományos Érdemérem III. fokozata (1979), A Korunk Bolyai-díja (1981), Barót város díszpolgára (1990), Az Év Könyve Díj (1997), A Kultúra Szabadságáért Díj (1999), Bocskai István-díj (2001), A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2002), Fadrusz János Emlékérem (2002), Magyar Kultúráért Díj (2002), Erdély Magyar Irodalmáért Díj (2004), Kriterion Koszorú (2005), Petri Mór-díj (2005), Arany János-díj (2006), Kemény Zsigmond-díj (2007), Gábor Áron-díj (2008), Média Díj (2009), Bolyai-díj (Bolyai Alapítvány, 2009), Erdővidék Kultúrájáért díj (2009), A Magyar Érdemrend középkeresztje (2013), Bethlen Gábor-díj (2014), Hazám-díj (2017)

KOLLÁR ALBIN (1949- ) pedagógus, nyugdíjas iskolaigazgató. Az óbudai Árpád Gimnáziumban érettségizett. Felsőfokú tanulmányai: Pécsi Tanárképző Főiskola – magyar-orosz szak(1970-74); ELTE BTK – orosz kiegészítő szak (1976-79); ETE BTK – német nyelv- és irodalom szak (1990-95); BME – közoktatásvezető szak (1996-98). Orosz és német nyelvből felsőfokú képesítése van. Pedagógus pályafutását 1973-ban a dunakeszi 3. számú Általános Iskola és Gimnáziumban kezdte. 1978-ban a dunakeszi 4. számú Általános Iskola tantestületének egyik alapítója és ettől az évtől 2008-ig igazgatója. Az intézmény, amely alapítását követően a város egyik kulturális központja lett, 1984 óta viseli Kőrösi Csoma Sándor nevét. Az iskola pedagógiai rendszerének egyik meghatározó eleme a névadó emlékének ápolása. Jelentős képzőművészeti alkotások otthona lett az iskola: előterét Szervátiusz Tibor és Lengyel István alkotásai, belső terét Kamotsay István, Czinege István Kőrösi Csoma Sándort megjelenítő büsztjei, Molnár Dénes pannója díszítik. 1979-ben Harangozó Katalinnal alapította az Iskolagalériát, amely több mint 120 tárlat színhelye volt. 1990-ben kezdeményezte a testvérvárosi kapcsolatok fölvételét az erdélyi Székelykeresztúrral. A városi néptánc élet alapjainak megteremtése – Hornyák Bálinttal – az általa vezetett iskolához kötődik. 1992-ben Mucsa Csabáné igazgató helyettes szervezésével indult a városi Helytörténeti Vetélkedő azóta évente megrendezett sorozat, amelynek 1997-től napjainkig Harangozó Katalin a szervezője. 1998-2006-ig az egyik helyi civil szervezet, a Dunakeszi Lokálpatrióta Kör tagjaként a város önkormányzatának képviselője volt. A Rákóczi Szövetség helyi szervezetének egyik alapítójaként közéleti találkozókat szervez jeles írókkal, közszereplőkkel és ugyancsak e helyi civil szerveződés keretében karitatív tevékenységet végzett, részt vesz a helytörténeti kutató munkában. Díjak: Kiváló Munkáért (1983,1984); Dunakeszi Városért arany fokozat (1996); Pro Urbe Székelykeresztúr (2002); Dunakeszi Város Díszpolgára (2008); Pedagógus Szolgálati Emlékérem (2009); a Dunakeszi Német Nemzetiségi Önkormányzat Lenau Díja (2009); Címzetes igazgató kinevezés (2009); Kiállítások/művek: Az elmúlt három évtizedben tanulmányok a Módszertani Közleményekben, a Rajztanításban, a Honismeretben, az érdi Földrajzi Múzeumi Tanulmányokban, Az Érem című folyóiratban, a Helytörténeti Közleményekben, a dunakeszi lapokban(Keszi Valóság,Dunakeszi Polgár) és a Kőrösi Csoma Sándor Iskola 17 évkönyvében.

BANGHA IMRE (1967-) indológus. 1985-ben érettségizett a győri bencés gimnáziumban. Ezután jelentkezett az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar szakára, ahol a második évben felvette az indológia szakot. Az egyetem elvégzése után pályázat útján ösztöndíjasaként Indiában, a Szantiniketáni Egyetemen készítette doktori értekezését. Itt doktorált 1998-ban. Főként a középkori hindi nyelvű irodalommal és a magyar keletkutatás történetével foglalkozik. Elsőként fordította magyar nyelvre Mírá bái verseit. Tanított Leicesterben. Jelenleg az Oxfordi Egyetem tanára. Tanulmányok, művek: Magyar misszionáriusok Bengálban. Keresztény Szó, 2009. 7. sz.

BAKTAY ERVIN (1890-1963) festőművész, művészettörténész, orientalista, asztrológus, író, műfordító. A budapesti Képzőművészeti Akadémián, majd Münchenben tanult festészetet, Hollósy Simonnál. Az első világháborúban a fronton szolgált. Az 1920-as évek elején fordítások, könyvek közreadása útján igyekezett megismertetni az indiai kultúrát. 1926–1929 között Indiában tanulmányozta az ottani vallásokat és kultúrát. 1928-ban felkutatta Kőrösi Csoma egykori tartózkodási helyeit és emlékeit, útjáról 1929-ben maláriás betegen tért haza. 1930–1944 között A Földgömb című lap egyik szerkesztője volt. 1933-ban a Debreceni Egyetemen bölcsészdoktorrá avatták. 1946-tól 1958-ig a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum helyettes igazgatója, az ELTE megbízott előadója volt. 1956–57-ben az indiai kormány meghívására újabb tanulmányutat tett Indiában: egyike volt annak a tizenhét nem buddhista személynek, akiket meghívtak a Buddha születésének 2500. évfordulójára rendezett nagyszabású ünnepségsorozatra, 1956-ban. 1959-ben részt vett az Iparművészeti Múzeumban rendezett Ázsia művészete című kiállítás előkészítésében. Nyugalomba vonulása után számos külföldi országban (Anglia, Svédország) tartott előadást India művészetéről. Testvére Gottesmann Marie-Antoinette, akinek Simlá rádzsájának fiával, Umrao Sher-Gillel kötött házasságából született lánya, Amrita Sérgil India egyik legnagyobb modern festője. Érden és Dunaharasztiban szobra áll. Szülővárosában gimnázium viseli nevét. Legfontosabb művei: A világ tetején. Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain a nyugati Tibetben (Bp., 1930, 1934); India I–II. (Bp., 1931, 2000);  A boldog völgy országa. Barangolások Kasmírban (Budapest, 1934);  A messzeségek vándora. Kőrösi Csoma Sándor Indiában és Tibetben (Bp., 1934, 1960); Pandzsáb, az Öt Folyó országa (Bp., 1937); Indiai éveim I-II. (Bp., Révai, 1938, 1939); Királyfiak földjén. Rádzsputána és Gudzsarát (Bp., 1939);     A Háromszéktől a Himalájáig. Kőrösi Csoma Sándor életútja (Bp., 1942); India művészete (Bp., 1958, 1963, 1981); A messzeségek vándora (Bp., 1960); Kőrösi Csoma Sándor (Bp., 1962, 1963, 1981, 2000); Homo Ludens. Emlékeim nyomában, Bibliotheca Hungarica Artis Asiatice, Budapest, 2013.
Forrás: Wikipédia

DUKA TIVADAR (1825-1908) orvos, honvédszázados, a brit hadsereg őrnagya, a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd tiszteleti tagja. Tanulmányait a sárospataki és az eperjesi kollégiumban végezte, majd a pesti egyetemen jogot hallgatott. 1846-ban Pesten ügyvédi vizsgát tett. Batthyány Lajos kormányának megalakulása után fogalmazóként a pénzügyminisztérium alkalmazásában állt. 1848 novemberétől hadnagyként, 1849 januárjától főhadnagyként, majd júniustól századosként Görgei Artúr tábornok titkára és parancsőrtisztje volt. A világosi fegyverletétel után orosz fogságból megszökött és emigrált. Drezdában, Párizsban, majd Londonban élt. A londoni egyetemen végzett tanulmányok után 1853-ban orvosi oklevelet szerzett. Ő az első ismert magyar származású orvos, aki diplomáját a londoni egyetemen kapta meg.  1854-től a bengáliai angol hadsereg katonaorvosa lett. Megismerkedett Rádzsa Rádzsendralála Mitrával, aki Kőrösi Csoma Sándor tisztségbeli utóda volt a Bengáli Ázsia Társaságban. Mitra hatására érdeklődni kezdett Csoma munkássága iránt és megkezdte a híres magyar utazó kéziratainak és hagyatékának egybegyűjtését. Több ezer Kelet–Indiából származó tárgyból álló anyagot ajándékozott a Magyar Nemzeti Múzeumnak és a kolozsvári Erdélyi Múzeumnak. 1874-ben nyugalomba vonult, Londonban telepedett le és idejét Kőrösi Csoma Sándor munkásságáról összegyűjtött anyag feldolgozásának szentelte.  Magyar Tudományos Akadémia 1863-ban levelező, 1900-ban pedig tiszteleti tagjává választotta. 1884-től az angol királyi Ázsia Társaság tagja, majd a Brit és Külföldi Biblia Társaság választmányi tagja, 1904-től alelnöke lett.   Fontosabb tanulmányok: Két levél a Ganges partjairól Kőrösi Csoma Sándorról (Akadémiai Értesítő, 1858); Adalék Kőrösi Csoma Sándor életiratához (Budapesti Szemle, 1864; Kőrösi Csoma Sándor útja Közép-Ázsiában (Vasárnapi Újság, 1885); Kőrösi Csoma Sándor (Budapesti Szemle, 1898). Műve: Life and Works of Alexander Csoma de Kőrös (London, 1885) Ugyanez magyarul: Kőrösi Csoma Sándor dolgozatai (Budapest, 1885)
Forrás: Wikipédia

ZÁGONI JENŐ (1937-) Bibliográfusi és könyvtártudományi tanulmányait Marosvásárhelyen és Bukarestben végezte. 1960–64 között Zabolán volt könyvtáros, 1965–69 között módszertani szakirányító, 1970–74 között könyvtári szakfelügyelő a Kovászna megyei Művelődési Bizottság keretében, 1974–89 között a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum könyvtárának és levéltárának vezetője, 1974–88 között az Aluta évkönyvek szerkesztője. A kovásznai Művelődési Ház keretében 1969-től 1971-ig, a sepsiszentgyörgyi Népi Egyetemen 1972–87 között eszperantó nyelvtanfolyamokat vezetett. 1989-ben áttelepült Magyarországra, itt 1996-ig az Országos Idegennyelvű Könyvtárban a nemzetiségi ügyek tanácsosaként dolgozott, s a könyvtár Nemzetiségi bibliográfia c. évkönyveit is szerkesztette. 1997-től a Magyar Baptista Levéltárat vezette. A Magyarországi Baptista Egyház Békehírnök és Szolgatárs c. folyóiratainak rendszeres munkatársa.
Első írását a brassói Új idő közölte 1964-ben. Könyvtártudományi és orientalisztikai tanulmányai jelentek meg a sepsiszentgyörgyi Aluta köteteiben (1975, 1986, 1988), a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények­ben; a Megyei Tükör általa összeállított néprajzi bibliográfiája a Népismereti Dolgozatok 1980-as kötetében. Ezenkívül 1989 előtt A Hét, Művelődés, Megyei Tükör, 1989 után a Kisebbségkutatás, Theologiai Szemle, Új Lant és több nyugati eszperantó folyóirat (Monato, Etnismo, Dia Regno, Hungara Vivo) közölte írásait, fordításait. Művei: Kőrösi Csoma Sándor bibliográfia. Csetri Elek előszavával (Bukarest, 1984); Szilágyi Ferenc Így élt Kőrösi Csoma Sándor c. könyvét (Budapest, 1984) eszperantóra fordította.
Forrás: Wikipédia

Dr. ARADI ÉVA (1937) indológus. A budapesti ELTE magyar-angol szakán végzett. Nyolc évig élt Indiában, s a Bombay-i egyetemen hindi nyelv- és irodalomból szerzett diplomát. Az ELTE-n (1976-1980), a pécsi JPTE-n (1999-2011) hindi nyelvet és irodalmat tanított. Több mint félszáz cikke, tanulmánya jelent meg hazájában és Indiában. Ezekben egyrészt a magyar orientalistákat népszerűsítette, másrészt segített Ady Endre és József Attila verseinek, Móricz Zsigmond novellá­inak hindi fordításaiban. Tanulmányai számos külföldi (Orientalia Lovaniensa Analecta, 1991., IGANAS orientalista társaság 1995-ös konferenciájának könyve) és hazai kiadványokban, folyóiratokban (Nagyvilág, Filológiai Közlöny, Turán) jelennek meg. Nyelvészeti kutatásait néhai Kádár László professzor A mi változó bolygónk, a Föld és Kőrösi Csoma Sándor életcélja és munkássága c. könyveiben is megje­lentette. Szanszkrit helynevek a Kárpát-medencében c. Kádár-könyv társszer­zője. Több mint tíz éve kutatja a fehér hunok indiai hódításának történetét és beolvadását, hatását egyes észak-indiai népcsoportokra. Zajti Ferenc hagyatéka címmel jelent meg tanulmánya a Magyarságtudomá­nyi Füzetekben, MVSz kiadásában (Bp. 2011) Folyamatosan közöl írásokat a különböző sajtótermékekben (Turán, Ti év­könyveitek, Kárpátia, stb.) 2007-ben a VIII. Nemzetközi Hindi Kongresszuson New-Yorkban India kormányától állami kitün­tetést kapott, életműdíjat a hindi nyelvért végzett munkájáért. A MVSz szervező bizottságának elnöke volt.
Könyvei: A hunok Indiában, Budapest, 2005 Egy szkíta nép: a kusánok. Budapest, 2008.; Kushánok, heftaliták. Szkíták, hunok Nyugat-Indiában. Ha­gyomány Műhely, Bp., 2011 Indoszkíták. Bp., 2012.

Dr. BÁRDI LÁSZLÓ (1932- ) tanár, orientalista.
A budapesti ELTE elvégzése után posztgraduális egyetemi tanulmányokat folytatott Angliában, Németországban, Olasz­országban és Kínában. Vendégprofesszorként tanított Romá­niában (Bukarestben) és Kínában (három egyetemen, s ott habilitált 1994-ben). Külföldi konferenciák meghívott előadója volt Angliában, Svájcban, Kína több tartományában; Erdélyben a Kőrösi Csoma Sándor Napok rendszeres előadója 1998-tól. Egyetemi docensként a pécsi Tudományegyetem Ázsia Központjának alapító igazgatója, jelenleg a Tudományos Tanácsadó Testület elnöke, doktori szigorlati bizottság elnöke. Kutatási témái: az antik kínai civilizáció; a keleti antik lovasnomád népek éle­te, vándorlása; az ősi Selyemút; magyar keletkutatók, elsősorban Kőrösi Csoma Sándor és Stein Aurél életműve. Szakirodalmi és forráselemző vizsgálatait rendszeres helyszíni anyaggyűj­téssel egészíti ki. Eddig négy világrésznek csaknem ötven országában végzett kutató terepmunkálatokat. Ázsia számos országában ismételten megfordult (Kö­zel-Kelet, Szibéria, India, Nepál, Japán, Sikkim, Mongólia), s Kínának csaknem valamennyi tartományában járt harmincegy alkalommal (Tibet, Xinjiang-Ujgur-föld, Belső-Mongólia, Gansu, stb. a nyugatiak előtt jórészt ismeretlen térsé­geiben).
Szakirodalmi munkássága: 14 önálló kötet (ebből három egyetemi tan­könyv), 36 közös tanulmánykötet, 220-240 tanulmány, cikk és fordítás. Kelet­kutatással foglalkozó ismeretterjesztő filmek szakmai szakértője, szövegírója (Ki népei vagyunk 1-3; Az ősi Selyemúton 1-8; Kézművesek a Selyemút mentén; Peking: Tiltott város – világváros; A kínai Császár-csatorna 1-4. Valamennyi a Duna Tv részére).
Fontosabb művei: Őseink nyomában a Távol-Keleten, Pécs, 1993; Keleti világvallások, Budapest, 1996; A keleti világvallások története és eszmevi­lága, Pécs, 1999; Az ősi Selyemút világa, Budapest, 2003; Homokba temetett karavánutakon, Budapest, 2006; Kelet népe vagyunk, Budapest, 2007; Kína, a letűnt istenek birodalma, Pécs, 2007; Napkelet üzenete, Budapest, 2008; Cöli­bátus vagy házasság Egy hívő eretnek töprengései, Keszthely, 2015; Elődeink­ből – utódainknak, Budapest, 2016; Őseink ösvényein, Pécs, 2016.
Tiszteletére a Pécsi Tudományegyetem Földtud. Doktori Iskolája „Keleti ho­rizontunk” c. tanulmánykötetet jelentetett meg.
Fontosabb kitüntetése: Oktatásügy Kiváló Dolgozója (Okt. Minisztérium 1975); Tehetségekért-díj (Tehetségfejl. Szerv. 1980); A Mongol Ifjúságért (Mongol p. Min., Ulaan Baatar, 1986); Munka érdemrend, Okt. Min.1988); Apáczai Csere János-díj (Okt. Min. 1994); Stein-felfedezői-díja (Brit Akadémia, 1988, 1990, 1999);    Eredményes Kutatásokért-díj (Mongol Tud Akadémia, Ulan Baatar, 2000); Bocskai-díj    (Bocskai Szöv, 2003); Grastyán-díj (Tud. Ism. terj. Társ., 2004); Teleki Sámuel-díj (Magyar Földr. Társ. 2009; Különleges Könyvek-díja (Kínai Miniszterelnök-s. Peking, 2017). Pécs díszpolgára kitüntetés (2012: „kiemelkedő felsőoktatási tevékenységért és a kutatás területén végzett kiemelkedő teljesítmény elismeréseként”)

NEMÉNYI FERENC (1941-)  filmrendező, operatőr. 1961-1965 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 1965-től a Mafilm asszisztense, valamint a Balázs Béla Stúdió tagja volt. 1970-től a Népszerű-Tudományos Stúdió munkatársa volt. 1988-1992 között a Helios Filmstúdió vezetője volt.  A világ tetejéhez közel, Neményi Ferenc operatőr-rendező kultúrtörténeti dokumentumfilmje Kőrösi Csoma Sándornak állít emléket. Kőrösi Csoma  göttingai tanulmányaival indul és a Himaláján élő népek kultúrájának bemutatásával ér véget. Az alkotók jártak Göttingában, a Himalájában, nyilatkozott nekik a dalai láma. Narrátorok többek között Bács Ferenc, Koltai János, Szabó Sándor, Némethy Ferenc. A laudációt Csetri Elek írta. Betegség miatt sem Csetri Elek, sem Neményi Ferenc nem tudott részt venni a rendezvényen, a laudációt Gazda József olvasta fel.

KÁDÁR LÁSZLÓ (1908–1989): földrajztudós, a földrajzi tudományok doktora. 1930-ban a budapesti tudományegyetemen szerzett természetrajz-földrajz szakos tanári oklevelet, majd doktori címet. 1931-től a Közgazdaságtudományi Kar Földrajzi Tanszékén gyakornok, majd tanársegéd, utóbb intézeti tanár. 1938-ban a Közgazdaságtudományi Kar egyetemi magántanárrá habilitálta. 1938-tól 1942-ig a Magyar Táj- és Népkutató Intézetben Teleki Pál munkatársaként földrajzi vezető, majd igazgató. 1945-ben a debreceni tudományegyetem Földrajzi Intézetének vezetője, a földrajz tanszék vezető professzora. 1948-49-ben a Bölcsészettudományi Kar prodékánja, 1951-52-ben a Természettudományi Kar dékánhelyettese, majd 1952-54 között dékánja, 1954-55-ben pedig az egyetem rektora. A Magyar Földrajzi Társaságnak diákkorától tagja, majd tisztségviselője, 1956-1973 között elnöke, majd társelnöke, tiszteletbeli tagja, utóbb tiszteletbeli elnöke volt. Tudományos munkássága során foglalkozott a földkéreg fejlődésével, a kontinensek és óceánok kialakulásával, hegységképződések, a jégkorszakok kérdésével, a Föld őséghajlati viszonyainak tanulmányozásával, a Föld tágulásával, a hideg földkeletkezési elmélettel. Nyugalomba vonulása után Kőrösi Csoma Sándor életművének tanulmányozásával foglalkozott, és a családi örökségbe kapott kovásznai házát Kőrösi Csoma Sándor emlékmúzeum céljára felajánlotta a román államnak.

DEBRECZY SÁNDOR (1907–1978) pedagógiai író, egyetemi oktató. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban, főiskolai tanulmányait a kolozsvári Ferdinánd-egyetemen (1925-28), majd a párizsi Sorbonne-on végezte. Doktori disszertációja szerzői kiadásban jelent meg 1938-ban. Sepsiszentgyörgyön és Kolozsvárt volt magyar irodalom szakos tanár 1944-ig, négyéves hadifogság után a Bolyai, majd a Babeș–Bolyai Tudományegyetem előadótanára 1968-ig. A magyar irodalom tanításának didaktikai, módszertani kérdéseivel foglalkozott. Szaktanulmányai jelentek meg a Korunk és a Tanügyi Újság hasábjain. Irodalmi publicisztikával jelentkezett: a Székely Nép munkatársa (1930-43), a Hitelben az irodalmi műveltségről és népművelésről értekezett (1938), a Kristóf-emlékkönyvben az erdélyi modern széppróza népi hősét mutatta be (1939). Kőrösi Csoma Sándor csodálatos élete c. népszerű monográfiája két kiadásban jelent meg (Sepsiszentgyörgy 1938, 1942).

BETHLENFALVI GÉZA a felvidéki Hunfalván született, 1936-ban. 1956–1963 között az ELTE magyar nyelv és irodalom, indológia szakán végzett, de művészettörténeti, pszichológiai órákat is látogatta. 1963 után  az altaisztikai kutatócsoport tagja, orientalista, a tibetológia oktatója. 1974–1980 között vendég előadótanár a Delhi Egyetemen, 1994–2000 között Újdelhiben a Magyar Kulturális Intézet vezetője. Egyetemi oktató az ELTE Belső-Ázsia tanszékén. 1968-1994 között a Kőrösi Csoma Társaság titkára, majd elnöke. Számos cikk, tanulmány és könyv szerzője, kiemelkedő Csoma kutató.

GALÁNTHA JUDIT (Hermann Miklósné) (1944- )
Általános és középiskolai tanulmányait Magyarországon, egyetemi tanulmányait Kanadában végezte. Több nyelven beszél, ír és fordít. Az Encyclopeadia Hungaricának társzerkesztője és egyik angol fordítója, valamint társszerkesztőként, vezető fordítóként és lektorként dolgozott a három kötetre tervezett World Hungarian Encyclopedia Angol Projekten. Rádiós karrierjét egy tehetségkutatás nyerteseként Magyar Rádió Pécsi Stúdiójában kezdte, a Kanadai Rádiónál folytatta, majd a Szabad Európa Rádió kanadai tudósítója volt. Ma független író, 1968 óta él Kanadában. Tibeti szemszögből közelítve 1984 óta foglalkozik Kőrösi Csoma Sándor észak-indiai munkálkodásának körülményeivel. Bejárta az indiai terepet, később megfordult Tibetben, Kínában és Erdélyben. Tibeti vendég professzorok irányításával 1997-ben fejezte be hagyományos tibeti gyógyászati és csillagjóslási tanulmányait Skóciában; az első magyar, aki valaha ezen a szakterületen diplomázott. Szakcikkei és közleményei elsősorban angolul, több magyarul is megjelent. A szerző első könyve, a Fehér Hegyek, Kék Pipacsok, Kőrösi Csoma Sándor halálának 150. évfordulójára (1992) a kolozsvári NIS Kiadó gondozásában jelent meg. A nagy előd halálának a 175. évfordulója alkalmából (2017) látott napvilágott, az In Search of Enlightenment (A megvilágosodás nyomában) és annak magyar változata Csoma Ajándéka. A Kanadai Magyarságtudományi Társaság (HSAC) elnöke (2003-2005). Az első kutatónő, akit a kovásznai Közművelődési Egyesület Kőrösi Csoma Sándor (2001), és a Magyar Földrajzi Társaság Teleki Sámuel emlékéremmel (2002) díjazott. Utazásait Európában kezdte, Afrikában és Észak-Amerikában folytatta, majd bejárta a Karib-tengeri és a Csendes-óceáni térséget, Ausztráliát, Új-Zélandot, Indiát, Kelet- és Délkelet Ázsiának nagy részét, megfordult Dél-Amerikában és a Közel-Keleten.

KUBASSEK JÁNOS (1957–) nemzetközi geográfus, múzeumigazgató. 1982-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett történelem-földrajz diplomát. 1982-1986 között Budapesten a Steinmetz Miklós Gimnázium tanára. Pedagógusi munkája mellett 1983-tól az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója. 1980-1981 között, majd 1982-1987 között tanulmányutakon vett részt. 1987–1988 között a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Afrika-expedíciója tagjaként Kelet-Afrikában dolgozott. 1989-ben Oxfordban és Londonban végzett tudományos történelmi kutatásokat. 1990-ben Kínában és Vietnámban folytatott karsztkutatásokat. 1991-ben a dél-koreai egyetemek vendégelőadója. 1997-ben Chilében, Peruban, Argentínában végzett természetföldrajzi kutatásokat. Öt kontinens 87 országában járt. Nem sok hazánkfia mondhatja el magáról, hogy kétszer is felkereste Kőrösi Csoma Sándor egykori munkásságának helyszíneit Nyugat-Tibetben. A Himalája magyar remetéje. Kőrösi Csoma Sándor életútja kortörténeti és földrajzi háttérrel ( 3. átd., bőv. kiad.; Panoráma, Bp., 2014) című műve, a Csoma életével és munkásságával foglalkozó irodalom egyik alapműve. Pénz és taps nélkül című filmben utazásainak rendkívüli nehézségeiről, Csoma életéről és a keletkutató nyelvtudós szellemi hagyatékáról mesél. Kitüntetései: Teleki Sámuel-érem,     1993-ban Móra Ferenc-díj, 2013-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztje.

MARCZELL PÉTER (1936–2007) Sendlein Péter néven látta meg a napvilágot Pozsonyban 1936. február 17-én. Az első bécsi döntés után, a Sendlein család a visszacsatolt Komáromba költözött. Apját Bárdi László tehetséges zongoraművésznek és zenetanárnak mondja. A pozsonyi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a kor számos neves zeneművésze megfordult otthonukban. A második világháború kezdetén apját behívták katonának, francia hadifogolytáborban hunyt el. 1945 őszén édesanyja is távozott az élők sorából. A magyaróvári árvaházba került. Anyai nagybátyja, Marczell Gyula fogadta végül örökbe, ám ő is elhalálozott. Szegedi középiskolai évei és az érettségi után Budapesten az ELTE magyar-angol szakán kezdte meg tanulmányait. 1956-ban részt vett a forradalomban és szabadságharcban. A szovjet invázió után gyalogszerrel elhagyta az országot, mert nem akart egy hazug politikai rendszer visszaéléseinek részese lenni. Svájcban lelt otthonra. A genfi egyetemen folytatott bölcsésztudományi tanulmányokat. Az 50-es, 60-as évek fordulóján Raymond Aron (1905-1983) neves filozófus, szociológus, politológus párizsi előadásait hallgatta a Sorbonne-on. Autóstoppal végigjárta Nyugat-Európa szépművészeti múzeumait, képtárait és bejárta Észak-Amerikát is. Ez alapozta meg széleskörű műveltségét és bővítette gyakorlati tapasztalatait. 1966-ban Luxembourgban nemzetközi piackutatásból, egy évre rá Genfben közgazdasági és társadalomtudományi diplomát szerzett. Már egyetemi évei alatt nemcsak Svájcban, hanem Portugáliában is dolgozott kutatóként. Ezt követően negyedszázadon át piackutatóként és piacfejlesztési tanácsadóként könyvelhetett el sikereket az USA-ban, Szudánban, Egyiptomban, Sri Lankán – itt az ENSz megbízásából dolgozott – és Indiában. Szakmai korrektségét és módszertani tapasztalatait más irányú kutatásainál is remekül hasznosította. Ehhez járult széleskörű nyelvismerete, ami az előzőekből már sejthető. Anyanyelvén kívül angolul, franciául, németül, olaszul beszélt, de olvasott oroszul, spanyolul és portugálul is. Amikor Srí Lankáról jött hazafelé, megállt Indiában. Nála volt egy könyv Kőrösiről, amit budapesti látogatása alkalmával vásárolt azzal a hátsó gondolattal, hogy ha majd ideje lesz, elolvassa. Kalkuttában felütötte az életrajzot és rádöbbent, „némi sorsközösséget kezdtem érezni az egykori enyedi diákkal…” Mintha csak Széchenyi István gondolatának elejét magára vonatkoztatta volna: „Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak…” A Gondviselés közbeszólt és többé már nem engedte! Ennek szerelmese lett és egyre mélyebben beleásta magát a nagy székely-magyar vándor életútjának kutatásába, aki elődeinket kereste e messzi tájakon. Marczell észrevette a fehér foltokat, pontatlanságokat és hiányosságokat. Idegenkedett a szuggerált képektől és a hitelességet takargató hazafias pátosztól. Így élete új irányt vett, hiszen az orientalisztika bűvkörébe került. Zarándokútra adta fejét. Végigjárta a nagy utazó útját születési helyétől, Csomakőröstől a nyughelyig, Dardzsilingig. Fölkereste tanulmányainak szénhelyét, Nagyenyedet és Göttingent, járt a helyszíneken Indiában, de Oxfordban és Londonban is. Erőfeszítésének köszönhetően a felszínességek fogyóban vannak, a figyelmen kívül hagyott tényeket felszínre hozta. Kutatásainak eredményeit a magyar olvasó is megismerheti A valósabb Kőrösi-Csoma képhez c. kötetéből, mely a Püski Kiadónál jelent meg 2003-ban. Bernard Le Calloc’h (1925-) és a neves felvidéki indológus Duka Tivadar (1825-1908) mellett, a legkiemelkedőbb Kőrösi-kutatót tisztelhetjük személyében. Marczell tevékenysége – ahogy Bárdi joggal hangsúlyozza – mennyire közérdekű a magyar tudományosság számára, hogy „ne elszigetelten, hanem a nagyvilág szakmai közegébe beágyazódva tevékenykedjék, s a nemzetközi vérkeringésben folyamatosan vegyenek részt a hazai, és a külföldi és a külföldön élő magyar tudósok, kutatók.” Ezért tette közzé angol nyelven két kötetes művét, az Alexander Csoma de Köröst (The Asiatic Society, Kulkata, 2007), melyet másik nagy Kőrösi kutatónk Kubassek János (1957-) neves földrajztudós mutatott be Újdelhiben. Marczell számos téves adatot tett helyre, amit korábban általában nem kérdőjeleztek meg. Zanglában soha nem volt lámakolostor, amit Baktay Ervin tévesen állított. Kőrösi Csoma semmiféle keresztyén zsoltár nem ültetett át Tibet nyelvre (Kőrösi Csoma Sándor a tibetiek Szenczi Molnár Albertje?, Confessio 1994, 3. sz.). A tokiói buddhista szentté avatás zavaros történetét is tisztázta. Marczell pontosította az adatokat göttingeni tanulmányaival ugyanúgy, mint indiai anyagi körülményeivel kapcsolatosan. 1992-ben, a nagy székely tudós születése másfélszázados évfordulója alkalmából, nemzetközi tanácskozásokat szervezett és azokon előadásokat tartott (Párizs, London, Genf, Róma, Kalkutta) és saját költségén emléktáblákat helyezett el Angliában és Franciaországban. 1992-től kezdődően részt vett a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Napokon, ahol rendszeresen előadásokat, beszámolókat tartott, forrásközléseket tett közzé. Behatóan foglalkozott az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emigrációjának történetével. Ezért tette közzé úgy magyarul, mint angolul és gondozta a kalandos életű Berzenczey László Ázsia-kutató indiai dokumentumait (Berzenczey László: Szentpátervártól Bambayig, Kriterion, Kolozsvár 2006; L. Berzenczey: Adventures in Central Asia, New Delhi 2007). Halála napjáig kitartóan dolgozott, habár tudatában volt, tüdejének nagyobbik része veszélyes mértékben roncsolódott. 2007. november 10-én távozott az örökkévalóságba. Végakaratának megfelelően 2008. október 22-én, nemzeti forradalmunk előestéjén szórtuk hamvait a Rhône folyóba (annak a francia kisvárosnak a területén, ahol a felesége született). Másnap a genfi egyetemen szervezett emlékülésen egykori barátai, munkatársai ? így többek között párizsi, genfi, amerikai tudósok mellett Gazda József, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke és fiatalkori barátja Bárdi László tartottak előadásokat. Marczell Péter érdekes pályát futott be. Közgazdászként piackutatással és –fejlesztéssel foglalkozott tanácsadóként Genfben, de mint újságíró film- és műkritikus is elismerést szerzett. A cannes-i nemzetközi filmfesztiválokról folyamatosan közölt kimagaslóan színvonalas elemzéseket. Szellemes filmkritikáit, a nemzetközi filmszemlékről, kiállításokról küldött tudósításait erdélyi napilapok hosszú időn át közölték. Az európai filmfesztiválokat értékelte a svájci német nyelvű lapokban is. A Ladakh-kutatások nemzetközi szervezetének tanácsadó testületének (IALS – International Association for Ladakh Studies) tagjaként dolgozott.
Marczell Péter munkásságának vitathatatlan eredményeivel és személyes példájával egyértelműen bevonult a magyar Kelet-kutatók és Ázsia-utazók legjobbjai sorába.
Az életrajzi adatok összeállítása Balassa Zoltán és Bárdi László írásai alapján történt

Szilágyi Ferenc laudációja
Marczell Péter másfél évtizede tűnt fel a Kőrösi Csoma-kutatásokban. Ő is azok közé a Csoma-kutatók közé tartozik – mint e méltatás készítője is -, akik eredeti hivatásuk szerint nem orientalisták, de a nagy magyar tudós rendkívüli életének varázsa megragadta őket, s „amatőr” Kőrösi Csoma-kutatók lettek, az amateur szó­nak eredeti etimológiája szerint: „beleszerettek” a tudós életébe. Pedig Marczell Péter foglalkozásához, „főhivatásához” nem is esik közel a filológia; önéletrajza szerint: gazdasági szakértő, piackutató; igaz, hogy emellett film- és műkritikus is, végül, de nem utolsó sorban orientalista is – s nemcsak műkedvelő szinten. Mint a Kárpát-medencei magyarokból oly soknak, neki is hányatott életsors jutott osztályrészül: az egykori magyar koronázó városban, Pozsonyban született 1936-ban, s tanulmányait a Duna északi oldalán lévő Rév-Komáromban, Jókai városában kezdte el, majd a Duna innenső oldalán fekvő Komáromban és Mosonmagyaróváron folytatta; középiskoláit pedig a Tisza-parti metropoliszban, Szegeden végezte el 1954-ben. Felsőfokú tanulmányait a budapesti egyetem Bölcsészkarán kezdte el, s 1954-től 1956-ig a magyar-angol szak hallgatója volt. Az 1956-os forradalom után került Nyugat-Európába: Svájcnak francia nyelvterületén, Genfben lett az Université de Geneve hallgatója a Bölcsészkaron, de a Közgazdasági és a Társadalomtudományok Karán, a Nemzetközi Kapcsolatok szakon is folytatott tanulmányokat 1957 s 1967 között. 1959-60-ban a párizsi Sorbonne-on mélyítette el tudását, majd a valuta-zóna elemzésekre adott ösztöndíjjal posztgraduált Liszabonban, s a „Jeune chercheur” (Fiatal kutató) ösztöndíjjal Svájcban, 1965 és 1967 között. 1957 s 1960 között közvélemény-kutatóként működött Lausanne-ban, 1960-tól 1967-ig pedig Genfben. 1968 s 1972 között piackutató és gazdasági tanácsadó a Battelle Memorial Institute-ban, Genfben. 1972-73-ban a szintén genfi Institut de Communication et de Motivation piackutatója volt, 1974-től pedig saját marketinges, bankszolgáltatás-elemző vállalkozása van, s közben 1981-től 1992-ig az International Trade Center-nél is konzultáns, ottani tanulmányai és tanácsadása a fejlődő országok exportját segítik. Tagja a Magyar Újságírók Országos Szövetségének, az Union suisse de le presse spécialisée-nek, a Schweizerischer Fachpresse Verband-nak, valamint a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaságnak, vezetőségi tagja az International Association for Ladakh Studies-nak, szavazó tagja az International Association for Tibetan Studies-nak. Publikációit titkosított monográfiák és jelentések mellett sok, nyomtatásban is megjelent tanulmány, cikk, kritika és riport alkotja angolul, franciául, németül és magyarul (az utóbbi időkben főleg az Új Művészetnél és a Confessionál). Kőrösi Csomával kapcsolatos munkásságának gerincét azok az indiai helyszínen folytatott kutatásai jelentik, ahová nemzetközi kapcsolatai és kiváló nyelvtudása révén jutott el, s amelyek eddig csak részben jelentek meg, ill. folyamatban van megjelenésük, ezekről külön is érdemes szólnunk. Duka Tivadar 1884-i angol, majd 1885-i magyar nyelvű Csoma-monográfiája óta a legjelentősebb levéltári   feltárást végezte. A Kelet-Indiai Társaság Igazgató Székének irattárából merített anyaga hivatalos akták alapján derít fényt Kőrösi Csoma Sándor kormányzati elbírálására ill. támogatására Brit-lndiában. Kalkuttán kívül hosszú időt töltött Ladakhban  is. A maga nemében jelentős feltáró munkája során Zanszkárra és Zangla királyához is  eljutott. A következőkben a nagy székely-magyar tudós kutatásaival, ill. kutatási helyeivel  kapcsolatos tanulmányai közül a fontosabb magyar nyelvűeket soroljuk fel: Kőrösi Csoma-zarándoklatok Indiában. 1995. Confessio (Budapest); Kőrösi Csoma Sándor Göttingában. 1991. Az Ige (Kovászna); A göttingeni egyetem sajátos (tudományos) kihívása. 1998. Kőrösi Csoma Sándor Szellemútján, Kovászna; Kőrösi Csoma göttingeni olvasmányai. 1994. Magyar Könyvszemle, Budapest; Kőrösi Csoma Sándor a múzsák karjában. 1992. Kőrösi Csoma Sándor emlékkönyv, Kovászna; Kőrösi Csoma Sándor dossziéi a Kelet-Indiai Társaság igazgatói székénél (1824-1834). 1999. Kőrösi   Csoma Sándor és tudományos műhelyeink, Kovászna;  Csoma újonnan előkerült tetuliai levelei J. Prinsephez. 1999. Kőrösi Csoma Sándor és tudományos műhelyeink, Kovászna; A könyvtáros Csoma göttingeni modellje. 1993. Régi és új peregrináció, Szeged; Kőrösi Csoma Sándor tibetizáló tanítványai a hooghlymenti Püspöki Kollégiumban. 1996. Kőrösi Csoma Sándor a lélek tükrében, Kovászna; Kőrösi Csoma, a tibetiek Szenci Molnár Albertje? 1994. Confessio, Budapest; Kőrösi Csoma és a bengáli megújhodás. 1993. Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain, Kovászna; Kőrösi Csoma halálának oka. 1992. Heti Magyarország, Budapest; Kőrösi Csoma Sándor – Duka Tivadar – Stein Aurél láncolata. 1994. Angliai Magyar Tükör; Bodhiszattva Csoma: Ábránd vagy valóság? 1997. Confessio, Budapest; Malan tiszteletes emlékezete Dorsetben. 1994. Confessio, Budapest. Személyesen mindezekhez annyit tennék hozzá, hogy nagy öröm volt számomra, hogy 1990-ben a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság Szegeden megtartott konferenciáján egy nyári kertvendéglőben megismerkedtem a Confessio-ból már ismert Csoma-kutatóval, a Kálvin János városában élő hazánkfiával – s beszélgetés közben hamarosan kiderült, hogy mindketten az ELTE magyar-angol szakjain tanultunk,  s így iskolatársak is vagyunk. Azt azonban akkor nem gondoltam, hogy mint a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület előző évi kitüntetettje írhatok méltatást Marczell Péterről, akinek tudományos munkássága, s az idegenben is meg­őrzött honszeretete egyaránt érdemesítik arra, hogy a legnagyobb székely-magyar nevét viselő díjat átvegye.

A szülőföld tisztelgése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest) 2000. április 16

SZILÁGYI FERENC (1928 – 2010) nyelvész, író, irodalomtörténész, költő és filológus. Magyar-angol szakos tanári oklevelének megszerzése után 1953-tól két esztendőn keresztül a Nyelvtudományi Intézet munkatársa, majd 1955-től 1963-ig a Magyar Diafilmgyártó Vállalat szerkesztője, majd  Nyelvtudományi Intézet Szótár Osztálya, és a Petőfi Irodalmi Múzeum. 1974 és 1993 között a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Irodalmi Tanszékének tudományos főmunkatársa volt. A budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelvi és Irodalmi Intézetének igazgatója és a Bölcsészettudományi Kar dékánja 1993-tól. Fontosabb kitüntetései: Kazinczy-emlékérme, a Csokonai-díj, a Toldy Ferenc-emlékplakett, a Bocskai-díj. Szilágyit nyugodtan nevezhetjük Csokonai Vitéz Mihály élete és költészete legnagyobb kutatójának és megismertetőjének. Szorgalmát és filológiai tudását dicséri az összesen ötezer oldalas, öt kötetes Csokonai Vitéz Mihály: Költemények I-V. szövegkritikai kiadás, 1975-1992. Szilágyi Ferenc a neves finn-ugor nyelvész, Hajdú Péter ösztönzésére kezdte el 1954-ben, Kőrösi Csoma Sándor életének és munkásságának kutatását, aki Szilágyi egyik példaképe volt. 1966-ban napvilágot látott a Kőrösi Csoma Sándor hazai útja című kötete a híres Kőrösi Csoma Kiskönyvtár-sorozatban, majd egy évtizeddel később, 1977-ben, az újabb kutatómunka gyümölcsként az Így élt Kőrösi Csoma Sándor című könyve.1984-ben, Kőrösi Csoma születésének 200. évfordulójának tiszteletére jelent meg a Tiszteletadás Kőrösi Csoma Sándornak című tanulmánya. A háromszéki Csomakőrös település nagy szülöttjének életét bemutató Kőrösi Csoma Sándor élete nyomában című kötete 1987-ben látott napvilágot. Az 1989-es változás utáni szabadabb szellemi légkörben, 1992-ben jelentette meg a „Bölcsőjét kereste a magyarnak...” című kötetet.

Hölgyeim és Uraim!
Múlt év márciusában Gazda József megkérdezett, vajon nem lennék-e hajlandó megírni az előírásos dicsőítő beszédet, melyet jó magyar nyelven laudációnak szoktak hívni, Szilágyi Ferencről, arra az ünnepélyes gyűlésre, melyen a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület Emlékérmét adományozza neki. Habozás nélkül mindjárt igenlő választ adtam, éspedig két oknál fogva. Az első, hogy őszinte örö­memre szolgál, ha alkalmam adódik fennhangon kifejezni nagyrabecsülésemet Szilágyi Ferenc barátom iránt, akit több mint tizenöt éve ismerek, és akinek a Kőrösi Csoma-irodalom terén kifejtett példás tevékenységét mindig a legnagyobb érdek­lődéssel követtem. A második, hogy szerintem érdemes lenne bevezetni a szokást, mely szerint az előző év kitüntetettje írja és mondja a laudációt a következő év kitün­tetettjéről, amint ez velem történt múlt év júniusának elején, amikor Csetri Elek az életpályámat részletesen ismertette, és jóleső dicséretekkel halmozott el. Tehát javasolom, hogy ezentúl hagyományos szokássá váljon, hogy a kitüntetettek egymást dicsőítik, akkor is, ha esetleg olyanok is akadnak a jövőben, akik a legkisebb bókra elpirulnak. És ez így megy néhány évig, majd afféle De viris illustribus urbi Covasnaé fog alakulni, mely talán egyszer a magyar irodalom remek­művei közé fog tartozni. Mindenesetre ami engem illet, üstökön ragadom az alkalmat, hogy önöknek tisz­ta szívből megmondjam, milyen jó véleményem van az 1999-es díjnyertesről. Nagyon örülök annak, hogy az Egyesület tagjai megállapodtak Szilágyi Ferenc kiválasztásá­ban. Tavaly én voltam a laureatus, ma pedig a legnagyobb örömmel a laudeator vagyok. Úgy is, mint a közmondás tartja: A viro laudato laudaripulchrum est*.
Mivel is kezdjem, ha nem azzal, hogy kitüntetettünk Gyomán született 1928-ban, egy novemberi napon, úgy mint én, de három évvel később. A második világháború utáni években, 1947 és 1953 között, pont akkor, amikor Magyarországon tartózkodtam, és igyekeztem magyarul tanulni, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Böl­csészeti Karán folytatta filológiai és irodalomtörténeti tanulmányait, melyeknek a végén egy Csokonai Vitéz Mihályról szóló értekezéssel sikeresen letette a szigorlatot, és doktori fokozatot kapott. Talán nem véletlen, hogy szakértője lett a nevezetes debreceni költőnek, hiszen kálvinista hite természetszerűen vonzotta hozzá és egyben Debrecenhez, a magyar kálvinizmus Rómájához is. Számos folyóiratbeli cikken kivül két döntő fontosságú könyvet írt róla, az egyiket a dunántúli tájszógyűjtésről 1974-ben, a másikat „Csokonai művei nyomában” címmel 1981-ben. Szakértelmét ezen a téren már régen bebizonyította, és el is ismeri az irodalomtörténetírás Egyetemi tanulmányainak befejezése után a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének szolgálatába szegődött tudományos munkatársként. 1955-ben a Magyar Filmgyártó Vállalat felelős szerkesztője lett, de 1963-ban vissza ment az Akadémiába, ahol 1970-ig ugyanabban a minőségben maradt a Nyelvtudományi Intézetben. Az évek folyamán, mondanom sem kell, tovább tanult nagy buzgalommal, és tökéletesítette magát mindkét szaktárgyában, úgyhogy 1966-ban el nyerte a kandidátusi címet alkalmazott nyelvészetből. 1971-ben új alkalmazást talált a Petőfi Irodalmi Múzeumban, itt is tudományos munkatárs minőségében. Három évre rá, 1974-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Irodalomtörténeti Intézetébe vették fel, és ezzel az alkalommal főmunkatárssá lépett elő. Végül, ismeretes, hogy amióta megszűnt a kommunista zsarnokság, és újra vallásszabadság van, a magyar református egyház saját egyetemet indított, mely Károli Gáspárnak, a teljes Biblia első magyar fordítójának a nevét viseli. Szilágyi Ferenc, aki a református egyház keretén belül világi személyként sokat tevékenykedett, az egyetem bölcsészeti karának a dékánja lett, és így pályájának csúcspontjára jutott, noha, saját vallomása szerint, ez a felelősségteljes állás komoly elfoglaltságot jelent, úgyhogy nem tud annyi időt szentelni kutatásainak és írói munkájának, mint ezelőtt. Ezt ne higgyék el! Annyit publikált már életében ez a fáradhatatlan történész, hogy alig hihető. Ha fogalmat akarunk alkotni termékenységéről, hatalmas munkájának mennyigéről és sokoldalúságáról, nincs ékesebben szóló bizonyítás, mint az a bibliográfia, melyet 1988-ban a Kossuth Lajos Egyetem adott ki Korompai Gáborné szerkesztésében. 13 fejezetbe, 46 rovatba, és 1114 címbe kellett osztályozni óriási munkásságát. És hozzá kell fűznöm, hogy a bibliográfia már több mint tizenegy éves. Képzeljek eI, mennyit írt azóta! Egy második bővített, kiegészített kiadásra van szükség. A nyelvészet és az irodalomtörténet a két kedvenc témája, de ezeken belül roppant változatos tud lenni. Könyveket, tanulmányokat, cikkeket, filmeket, rádió- és tévéelőadásokat, műsorokat, riportokat, színdarabokat, nekrológokat, útleírásokat, verseket adott közre negyven éven keresztül. Megállás nélkül dolgozik, mintha égne a munka a keze alatt. A nagy magyar írókról szólva, nemcsak Csokonai, hanem Arany János, Zrínyi Miklós, Kazinczy Ferenc regényes életrajzát írta. Ezekután nem csoda, hogy 1990-ben a Kazinczy-díjat kapta meg. Ezenkívül tömérdek – néha hosszú, néha rövid, néha részletkérdésről szóló, néha összefoglaló – tanulmánnyal gazdagította a magyar irodalomtörténet kincsestárát. Ám ez az ember sose marad tétlenül, nem effajta, aki malmozik unalmában. Mindig résen áll, mindig van írni- és mondanivalója. A nyelvészet terén is bámulatosan tevékeny és újszerű. Példaképpen idézem azokat a nagyszerű könyveket, amelyek a magyar szavak történetéről, származásáról szólnak:
A magyar szó regénye, 1972; A magyar szókincs regénye, 1974; A magyar szó költészete, 1978; A magyar mondat regénye, 1983.
*Tekintélyes ember dicsérete jól esik (Cicero)

BERNARD LE CALLOC’H (1925–) breton diplomata, nyelvész, történész és földrajztudós, a finnugrisztika és orientalisztika szakértője. Egyik fő kutatási területe a történelmi magyar-francia kapcsolatok. Cikkeiben és tanulmányaiban több alkalommal hívta fel a figyelmet a határon túli magyarság helyzetére. Franciaországban, Le Havre városában született. Aurélien Sauvageot – az első francia-magyar nagyszótár készítője – tanítványa lett. Le Calloc’h 1947-ben utazott Budapestre . A gödöllői premontrei iskolában francia nyelvet tanított, majd a feloszlatása után a Francia Intézet alkalmazottja volt, 1953-ban hagyta el Magyarországot. A magyarországi évek alatt kiválóan megtanult magyarul, emellett Zsirai Miklósnál tanult finnugor nyelvészetet. A későbbiekben Párizsban diplomáciai szolgálatba állt, majd a szenátustól külügyi tanácsosként ment nyugdíjba. Francia, angol, német, magyar, finn, észt, orosz nyelven is tett közzé tanulmányokat.  Le Calloc’h figyelmét mindenekelőtt Kőrösi Csoma Sándor, a tibetológia megalapítója és a magyar őshaza keresője keltette fel, olyan mértékben, hogy több könyvet és több száz cikket szentelt a témának. Legfontosabb publikációiban újabb Kőrösihez kapcsolódó adatokat, régi grafikákat és dokumentumokat tárt fel és mutatott be, továbbá Le Calloc’h a Genfben élő Marczell Péterrel évtizedeken át folytatott levelezését tette közzé. Érdekesség, hogy tanulmányai mellett Kőrösi Csoma Sándor útinaplója címmel szépirodalmi művet jelentetett meg. A nevéhez fűződik a hungarológiai kutatások franciaországi meggyökerezése. Le Calloc’hnak a francia–magyar kapcsolatoknak szentelt írásai a középkortól a legújabb korig ívelő időszakot ölelik fel, könyveit a Váci Városvédők és Városszépítők Egyesülete évente jelentette meg. Említést érdemel, hogy a franciaországi tudományos- és közéletben Bernard Le Calloc’h foglalkozott mélyrehatóan és monografikus igénnyel a székelyek történelmével és kultúrájával (miközben a 20. század második felében a magyar kultúrdiplomácia alig foglalkozott az erdélyi magyarság helyzetével). Nem egy esetben hívta fel a figyelmet székely autonómia és a kisebbségi jogok fontosságára, valamint a csángók asszimilációjára. Több európai tudományos társaság rendes tagja, Ázsiai Társaságé, Földrajzi Társaságé, Finnugor Társaság alelnöke, a Magyar Földrajzi Társaság tiszteletbeli tagja, ennek gyűjteményét számos térképpel, dokumentummal bővítette. 2009-ben  Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki. Számos hazai kitüntetés, elismerés birtokosa, Pro Cultura Hungarica emlékérem (2007), Zsámboki Emlékérem (2007), Magyarok Világszövetsége – Magyar  Nemzetért emlékérem (2008), Magyar Földrajzi Társaság – Teleki Sámuel emlékérem, Klebelsberg emlékérem (2011). A Székely Nemzeti Tanács, Gábor Áron díjjal tüntette ki.
Fontosabb művei:     Kőrösi Csoma Sándorral Nagyenyedtől a Himalájáig; ford. Örvös Lajos; Bethlen, Sopron 1996; Új adatok Kőrösi Csoma Sándorról; Akadémiai, Bp., 1998 (Kőrösi Csoma kiskönyvtár); Kőrösi Csoma Sándor útinaplója; ford. Örvös Lajos; Püski, Bp., 2000; Kőrösi Csoma Sándor naplója II. rész 1835-1842; ford. Horváth Sándor Farkas; Püski, Bp., 2005; Az örök peregrinus Kőrösi Csoma Sándor életútja korabeli grafikákon és mai fényképeken; Váci Városvédők és Városszépítők Egyesülete, Vác, 2009;

Csetri Elek laudációja
Mikor Bernard Le Calloc’h professzornak a Kőrösi Csoma Sándor Emlékérem adományozását javalljuk, a szabad művészetek egyetemességében bevett szokás szerint elsoroljuk dicséretes munkájának eredményeit és személyiségének azokat a vonásait, amelyekkel kiérdemli ezt a kitüntetést. Előre kell bocsátanunk, hogy egy rendkívüli tudományos személyiséggel állunk szemben. Ritka ugyanis a tudománytörténetben az olyan személyiség, aki életét lényegében egyetlen nagy tudós életművének feltárására szenteli. Különösen, hogy a tudós nem is az ő etnikai közösségének a tagja. Bernard le Calloc’h a gall föld szülötte, és egész tevékenységének igazi célja és értelme a magyar származású Kőrösi Csoma Sándor életútjának és tudományos tevékenységének a vizsgálata és széles körű bemutatása. Mint egykor Aurélien Sauvageat, ő is Magyarországra kerülve jutott művelődésünk vonzáskörébe. Előbb mint franciatanár, majd diplomata szolgálta hazáját Magyarországon, kiválóan elsajátította a magyar nyelvet, megismerte kultúránk értékeit, népünk történetét és irodalmát, mibenlétét és jellemvonásait, s annak birtokában kezdett hozzá tudósi pályájához. Később aztán a francia szenátus tanácsosaként otthon, Párizsban folytatta munkáját, és teljesítette ki nagyfontosságú életművét, amelynek köveit nem szűnik meg a mai napig gyarapítani. Rendkívül gazdag és eredményes munkásságának középpontjában Kőrösi Csoma Sándor áll, valójában azonban a francia-magyar kapcsolatok, annak vonalán elhelyezkedő tudományos egyéniségek, idevágó témák sorozatával emelte hírnevét több száz munka, könyv, tanulmány, cikk és ismertetés, tudományos ülésszakokon, emléküléseken bemutatott referátum, beszéd és más anyag nyilvánosságra hozatalán keresztül. Bernard le Calloc’h vitathatatlanul napjainkban a legtermékenyebb Kőrösi- kutató nemcsak a magyar mezőnyben, hanem nemzetközi síkon is. Munkája hatékonyságát nagyban növeli, hogy nemcsak magyarul, hanem főleg franciául, angolul, németül és több más nyelven közölte eredményeit a földkerekség legkülönbözőbb részein megjelenő folyóiratokban, hetilapokban és újságokban, s a legkülönbözőbb metropolisokban lépett a közönség elé. Több száz közleményének pusztán megjelenési helye, a folyóiratcímek felsorolása is külön tanulmány volna, és több oldalt tenne ki, azért közülük mindössze néhányat említünk. Hadd idézzük a magyar nyelvűek közül a Keletkutatást, a Földrajzi Múzeumi Tanulmányok, Acta Orientalia Academiae Scientiarum Hungariae, Honismeret, Orvostudományi Közlemények, Confessio, Magyar Könyvszemle, Somogy, Hungarian Digest, Revue de Hongrie címei mellett a kovásznai sajtóorgánumot, Az Igét. A nyugati világban megjelenő időszaki sajtótermékek közül elsoroljuk a La Nouvelle Revue Tibetaine, Revue de l’Histoire des Religions, Études Finnougriensnes, La Gazette des Archives, Journal Asiatiqui, Acta Geographica, Bulletin de l’Association des Anciennes Eleves, Revue de l’Histoire Diplomatique, Journal de la Société Finno-Ugrienne, Revue de la Biblioteque Nationale, The Medal, Les Cahiers du Budhisme, The Tibet Journal, Tibetan Review Les Nouvelles Sinologiques, Nouvelle de l’Inde számait, amelyekben fáradhatatlanul közölte nagy tudósunk életének és művének adatait, feldolgozásait és értékeléseit. Bernard le Calloc’h annyira gazdag munkásságából is kiemelkedő fontosságú két, Kőrösinkre vonatkozó könyve. Az első a Nouvelle Revue Tibetaine különszámaként megjelent Alexandre Csoma de Kőrös (10. sz. 1985. január) című és Calloc’h idevonatkozó kutatásainak kvintesszenciáját foglalja össze. A másik a tavaly látta meg a nyomdafestéket (címe Nagyenyedtől Dardzsilingig Kőrösi Csoma Sándorral, Sopron, 1997), melyben a szerző egész sor helyesbítéssel Kőrösi egész keleti utazásul az olvasó elé varázsolja.
A legnagyobb műfaji változatosságban jelentkező munkássága kiterjed Kőrösi Csoma Sándor egész életére. Az összefoglaló könyveken kívül nagy tudósunk biográfiájának jóformán minden részlete, de különösen utazása megelevenedik írásaiban. Útjának számos részletmozzanata, fontos állomása (Németország, Egyiptom, Közel Kelet, Közép-Ázsia, Kanum, Phuktal, Himalaja-vidéke, Dardzsiling stb.) tiszta képbe sűrítve jelenik meg, alkalmunk van találkozni „nagy útjának” útitársaival és állomásainak munkatársaival (Dzsacquemont, Malan stb.), a göttingai ösztöndíjassal, a tibeti kolostorok rideg celláiban könyvek fölé görnyedő kutatóval vagy a kalkuttai könyvtárossal és a Dardzsilingben halálos kórral viaskodó Csomával. Calloc’h professzor írásaiban megjelenik előttünk Csoma, a maga emberi mivoltában külsejében és lelki arcának olyan csodálatos vonásaiban, mint az önfeláldozás, a hősiesség, a kitartás, a szorgalom, a következetesség, a testi és szellemi talentumok mellett a lelki nagyság értékeivel felruházva. Kőrösi írásba foglalt portréjának vonásai között az alapszínre, székely-magyar voltára ráépül az egyetemes emberiséget szolgáló tudós nagyvonalú egyénisége, akit számon tart a világ minden jelentős enciklopédiája, emléktáblával és szoborral tüntet ki a világ számos nagyvárosa és falva. De francia tudósunk összeállította a Csomára vonatkozó tárgyi emlékek, érmek, festmények, szobrok terjedelmes listáját, minthogy szekrényének kartotékjain megtaláljuk ünnepelt tudósunk műveinek, tanulmányainak bibliográfiáját éppúgy, mint a rávonatkozó, sok-ezer címet tartalmazó sorozatot is. Nemcsak általános kérdések tucatját eleveníti meg és tisztázza, hanem beszél Le Calloc’h olyan kérdésekről is, mint Tibet történelme és földrajza, a Csoma-kori Kelet politikai viszonyai, demográfiája, érinti a finnugor nyelvtudomány és a kelet-kutatás akkori és későbbi eredményeit. Műveiben megelevenednek Kőrösi francia, angol és magyar tanítványai, köztük Foucaux, akinek az emlékére állított párizsi emléktábla elhelyezése nagyrészt az ő személyes érdeme. A magyar nyelv elszigeteltsége miatt eredményeink legtöbbször nem jutnak el a világ tudományosságához. Le Calloc’h kolléga úr éppen ebben végzett és végez felbecsülhetetlen munkát, hiszen világnyelveken hozza a nemzetközi közvélemény tudomására, amire kis délkelet-európai térségünkben olyan büszkék vagyunk. Noha munkáinak többsége rangos tudományos közleményekben jelenik meg, gyakran széles közönségnek szóló publicisztikában, franciául, angolul, sőt ázsiai nyelveken népszerűsíti értékeinket, hagyományainkat. Összekapcsol bennünket a világgal, éppen azt teszi, amire a magyarságnak legnagyobb szüksége van, segít bennünket kiemelkedni szűkös nyelvi zártságunkból. Mindezen érdemeiért méltán kapott Bernard Le Calloc’h úr magas magyar állami kitüntetést. Ha ez a föld büszke lehet arra, hogy a világhírű Kőrösi Csoma Sándort adta az emberiségnek, és az ő eredményei az egyetemesség alkatrészeivé váltak, boldogan vállalhatja a nagy orientalista hagyatékának megismertetője és népszerűsítője, prof. Le Calloc’h őszinte megbecsülését és sokszorosan megérdemelt erdélyi kitüntetését.
Tisztelettel és megbecsüléssel javasoljuk tehát, hogy Le Calloc’h urat, a jeles tudóst és közírót, Kőrösi Csoma Sándor életének és művének eredményes és sokoldalú feltáróját, népünk elkötelezett hívét és barátját a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Egyesület Emlékérmével tüntesse ki. Lépésünkkel nemcsak hogy még szorosabban kapcsoljuk a jeles francia tudóst az egyesület céljaihoz, hanem eredményesen szolgáljuk a népek közti barátság és szolidaritás ügyét.

CSETRI ELEK (1924 – 2010) történész, 1990-től a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Középiskoláit a kolozsvári ref. kollégiumban, egyetemi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetemen végezte (1947), a Móricz Zsigmond Kollégium tagja volt. Dolgozott a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban és az ETI-ben, középiskolákban tanított Nagybányán és Marosvásárhelyen. 1949-től a Bolyai Tudományegyetemen tanársegéd, lektor, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen előadótanár. A jelentős hazai magyar folyóiratok és lapok (Korunk, Utunk, Művelődés, Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, Igaz Szó, A Hét, Előre) munkatársa. Az újraindított Erdélyi Múzeum-Egyesület egyik alapító tagja, a kolozsvári Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság tiszteletbeli elnöke. 1995–1997 között az Erdélyi Múzeum című folyóirat főszerkesztője volt. Munkái, tanulmányai, közlései levéltári, kézirattári, könyvtári kutatásokon alapulnak. Hozzájárult emlékirodalmunk feltárásához, az erdélyi magyar tudománytörténet megismeréséhez, az európai nemzeti és társadalmi mozgalmak erdélyi hatásvizsgálatához.
Figyelme főleg Kőrösi Csoma Sándor felé fordult: nyelvtudásáról az Utunk (1978/12, 13), születési évéről és származásáról a Korunk (1979/7-8) hasábjain értekezik, önálló kötete: Kőrösi Csoma Sándor indulása (1979). A kötet megjelenése alkalmából rendezett Korunk-délelőttön Szabó T. Attila e jellemző sorokkal zárta értékelő előadását: „Csetri Elek kötete […] új életrajzi adalékanyagával, színes környezet- és jellemrajzával, a társadalmi és történeti háttér felvetítésével, az egész eddigi Csoma-irodalom tényanyagának kritikai megrostálásával, illetőleg e tényanyag újrarendezésével, a tudományos felszerelés igényességével a magyar tudománytörténeti vizsgálódást […] jelentős forrásmunkával gazdagította...” További kötetei: Kőrösi Csoma Sándor, 1984.

Gazda József laudációja
Hogy a Kőrösi Csoma Sándor kultusz megmaradhatott, fennmaradhatott a nagy tudós halála után immár több mint 160 évvel is, hogy az ő alakja élő példakép, élő erőforrás, amolyan „megtartó erő” magyarságunkban, annak is köszönhető, hogy mindig voltak ébrentartók, akik egy pillanatig sem hagyták lankadni az emlékezés pislákoló fényeit, újra és újra fellobbantották azokat.
A sort gr. Széchenyi István és Eötvös József, valamint első „életrajzírója”, Újfalusi Sándor indítják el már halála pillanatában. A nemzet hát emlékezik, s hogy ez az emlékezés ne szűnjék, 1885-ben jön Duka Tivadar. Az utóbbi angol nyelven is, mintegy továbbvive az angoloknál is úgy-ahogy pislákoló fényt, melyet náluk Campbell dr., Csoma utolsó napjainak, halálának nagyszerű krónikása, dardjeelingi emlékoszlopának kigondolója és kiviteleztetője, no meg azok, akik valamiképpen szemtanúi voltak az ő példamutató életének, munkásságának, indítottak el. Duka nagysikerű könyvének megjelenése után 35 évre jelentkezik a következő nagy „ébrentartó”, Baktay Ervin, aki 1930, ‘34 és ‘42-ben három könyvvel is adózik Csoma emlékének. És közben belép a sorba dr. Debreczy Sándor, Csomakőrös tudós szülötte, aki regényes formában jeleníti meg „Kőrösi Csoma Sándor csodálatos életét”.
A háború után, amikor a múlt emlékeit, nemzeti mivoltunk nagy büszkeségeit nemigen volt sem tanácsos, sem ildomos kutatni, két évtizedes – mondhatni – kényszerszünet következett. És akkor jönnek az új „ébrentartók”, jön az anyaországban Szilágyi Ferenc 1966-ban, és jön Csetri Elek nálunk, Erdélyben 1979-ben, majd 84-ben két nagyszerű könyvével és számos tanulmányával. Dokumentum értékű, elmélyült kutató, levéltári adatokat feltáró munkából – mely átterjedt Göttingenre is – sarjadzott művek ezek, melyek nemcsak „rögzítettek”, nemcsak „felszínen tartottak”, nemcsak „tudatosítottak”, hanem abban is szerepük volt, hogy mintegy bizonyították: van még „keresnivaló”, vannak még rejtélyek Csoma körül, s ezzel a maga módján egyik elindítója lett Csetri professzor Kőrösi Csoma Sándor valóságos reneszánszának, annak, hogy utánuk újabb nagyjelentőségű kutatók lépjenek fel, a Párizsban élő Bernard Le Calloc’h, a Genfben élő Marczell Péter, valamint a budapesti Kubassek János, Terjék József és Bethlenfalvy Géza – és még folytathatnánk a sort -, akik nagy lépésekkel viszik majd elő Kőrösi életútjának, szellemi értékei feltárásának útját. És dr. Csetri Elek ma is élő erő, aki tovább kutat, tovább ösztönöz, tovább élteti a fényt, Kőrösi Csoma fényét, s egyben tovább is vállalja a tudomány soha meg nem szűnő feladatát, hogy a múlt értékeit tárjuk fel, tegyük élő erővé a mindenkori mában.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület – mely magára vállalta nagy szülöttünk szellemi örökségének az ébrentartását, a kutatómunka további ösztönzését és annak regisztrálását – az erre a célra létrehozott Kőrösi Csoma Sándor Emlékérmét elsőként dr. Csetri Elek professzornak adományozza. Fejezze ki ez az emlékérem az Ő nagy érdemét, s egyben a szülőföld háláját is.