Tagányi Károly (1856–1924) székelységgel kapcsolatos kutatásai
Bognár Szabina
„Erdélyben ők az egyetlen honfoglalók”
Tagányi Károly történész-levéltárnok méltatlanul elfelejtett tudósunk, akinek témaválasztása, „stylje” is jóval univerzálisabb volt, mint kortársaié, felfogása nagyban elütött a korabeli magyar történetírók többségétől. A munkája iránt végletekig elkötelezett tudósként a 19. század végén rendkívüli képességekkel és erudícióval próbált meghonosítani több, Európában szintén abban az időszakban indult kutatási irányzatot. Szerteágazó próbálkozásai (közülük kiemelhető az őt az Akadémiába bejuttató A földközösség története Magyarországon című tanulmánya) – a modern levéltártani rendező elvek adaptálásától a helytörténetírás tudományos megalapozásán keresztül a gazdaságtörténet meghonosításáig – azonban túl korainak bizonyultak, s így sokáig nem akadt követőjük. Legfontosabb újítása, hogy egyre szélesebb forráskört vont be vizsgálataiba; és lényegesnek tartotta a rokon tudományokkal (a néprajzzal, a nyelvészettel, a szociológiával, a közgazdaságtannal, a földrajzzal stb.) való szoros együttműködést.
Tagányi Károly középkorászként az Árpád-kori társadalomról készült monográfiát írni, s ehhez gyűjtötte évtizedeken keresztül anyagait. Ennek során számos publikációban – érintőlegesen vagy a témának külön cikket szentelve – foglalkozott a székelyekkel, intézményeikkel, betelepedésük történetével, a székely joggal – sok tekintetben új szempontokkal és eredményekkel gazdagítva a székelység történetének kutatását.
Tanulmányomban Tagányi székelyekkel kapcsolatos kutatási eredményeinek számbavételére vállalkozom, érintve, de nem középpontba helyezve a székelyek eredetének kérdését is. Tagányi székelységgel kapcsolatos publikációinak, azok hatásának feldolgozásához ugyanakkor elengedhetetlen lenne a terjedelmes kézirathagyaték vonatkozó részeinek áttekintése, erre azonban most várnunk kell a gyűjtemények újbóli megnyitásáig.
Budaörs, 2020. április 2.
Bognár Szabina
tudományos főmunkatárs
Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet
Kőrösi Csoma Sándor Alapítvány
Adószám: 18056594-1-42
Cím: 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/B.
Alapítványunk számlaszáma:
11742104-20025919-00000000
Az 1990-ben létrehozott alapítvány eredeti céljai között szerepelt egy Emlékház létesítése Csomakőrösön, Múzeum és dokumentációs központ alapítása Kovásznán, Csoma-kutatások ösztönzése, az anyanyelvi kultúra ápolása a nagy tudós szülőföldjén.