Régészeti kutatások az Észak-Nyugat Kaukázusban. Andrejevszkaja scsel kora középkori temetője

     Az ősmagyarság keleti nyomainak felkutatására szervezett III. Zichy expedíció (1897-98) keretében Pósta Béla, a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárának „őre” volt az első magyar régész, aki kutatásokat végzett a Kaukázus térségében. Pósta a közel egy éves kutatóút során azokat a területeket kereste fel, amelyeken „egyrészt a magyarság a históriai időkben lakott, másrészt ahol a finn-ugorság a török-tatár népekkel érintkezett.” A Volga mente, Urál déli előtere, Minuszinszki-medence mellett a Kaukázus térségében, többek között a Kubán-vidéken is talált Kárpát-medencei párhuzamokra. Eredményei alapján „az iráni területek felől jött műáramlatok” tanulmányozását és a Kaukázus térségének kutatását az egyik legfontosabb feladatnak tartotta. Az 1930-as években Fettich Nándor régész járta végig a nagyobb orosz múzeumokat és a Kaukázus déli térségébe, Grúziába is eljutott. A Kaukázusban fellelt palmetta mintás szablyákat a magyar fémművesség termékének tartotta és több olyan viseleti elemre is felhívta a figyelmet, amelynek közvetlen párhuzamai a kárpát-medencei honfoglaló magyar leletanyagban találhatók meg. Erdélyi István régész 1966-ban és 1978-ban látogatott el néhány Észak-kaukázusi múzeumba és dokumentált honfoglaló magyar jellegű leleteket. Véleménye szerint a 13. században Julianus által a Volga mentén megtalált Magna Hungaria nem volt a magyarság őshazája, oda csak a 8. században a bolgárokkal együtt húzódhatott fel a Kaukázus északi előteréből a korai magyarság egyik csoportja.

     Erdélyi István Észak-kaukázusi kutatásai óta eltelt mintegy 50 év után, 2016-tól Gáll Erwin régésszel, éves rendszerességgel kutatjuk a Kaukázus északi területét. Az általunk dokumentált, a Kárpát-medence 9-10. századi honfoglalás-kori emlékanyagával párhuzamot, több esetben azonosságot mutató leletek jelzik, hogy a Kaukázus északi előtere szervesen illeszkedett abba a kultúrkörbe, ahová az írott források szerint a Kárpát-medencébe költözésük előtt a korai magyarok is tartoztak. A Kaukázus térségének fontosságát a magyarság eredetmondája, a Csodaszarvas monda is jelzi, amely szerint a magyarság mitikus őstörténeti terülte ehhez a régióhoz (ld. a mondában szereplő Terra Evilath földrajzi fogalmat), illetve a Kaukázustól légvonalban mintegy 80 kilométere észak-nyugati irányban illeszkedő Meotiszhoz (Azovi-tenger partvidéke) köthető. 

     Mivel az általunk dokumentált leletek többsége szórványként, illegális műkincskereskedőktől hatósági lefoglalás útján jutott a helyi múzeumokba, nyilvánvalóvá vált, hogy azokon a lelőhelyeken, ahonnan 9-10. századi magyar jellegű leletek láttak napvilágot, az oroszországi kutatókkal közösen feltárásokat kell kezdeményezni. Az első magyar-orosz régészeti feltárás a Kaukázus térségében 2019 őszén a Magyarságkutató Intézet támogatásával Andrejevszkaja scselben (Oroszország, Krasznodari határterület) valósult meg. Az Észak-Nyugat Kaukázus legnyugatibb pontján, a Fekete-tenger keleti partvidékén található Anapa városától dél-keleti irányban mintegy 6 kilométerre lévő lelőhelyen 2019. szeptember 30-október 21. között végzett feltárás során közel 150 négyzetméternyi területet kutattunk át. Néhány antik és középkori szórványlelet, valamint három hamvasztásos sír mellett jól elkülönülő sírcsoportot alkotva in situ három csontvázas temetkezés került elő. A csontvázas temetkezések keleti irányban ahhoz a sírcsoporthoz kapcsolódtak, amelyet 1991-92-ben az anapai Régészeti Múzeum munkatársai tártak fel Andrej Novicsihin régész vezetésével. Ezeket a sírokat a leletanyag és a temetkezési szokások alapján Novicsihin magyar etnikumhoz kötötte. A Ny-K-i tájolású csontvázas temetkezések közül kettőben (10, 11. sír) fegyverekkel (szablya, nyílcsúcsok) és használati tárgyakkal (edény, vaskés, vasár, bronzgyűrű), illetve viseleti elemekkel (bronz gombok) eltemetett férfiak nyugodtak, míg a harmadik csontvázas temetkezésben (9. sír) Észak-Dél tájolásban az előzetes meghatározás szerint egy 2 év körüli kislányt temettek. Sírjából edény, gyöngyök, bronzgombok kerültek elő. A feltárt sírok a temetkezési szokások és az etelközi eleinkhez kötött Subbotyici horizont jellegzetes leletei, köztük egy vas szerelékes szablya alapján feltehetően magyarokkal hozhatók összefüggésbe. Az emberi csontminták természettudományos vizsgálatát (genetika, C14) a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontja végzi. Magyar őstörténeti szempontból a lelőhely jelentőségét jelzi, hogy a területről az elmúlt években több szórványlelet (pl. palmetta-mintás aranyozott ezüst lemezes hajfonatkorong, tarsolylemez töredék, hasított palmetta-díszes övdíszek, szablya) is bekerült az anapai Régészeti Múzeumba. Ezek a leletek a 9-10. századi Kárpát-medence honfoglaló magyar leletanyagával hozhatók kapcsolatba. Az Észak-Nyugat Kaukázus térségének magyar őstörténeti szempontú fontosságát olyan további magyar jellegű szórványleletek is jelzik, amelyekre szintén kutatócsoportunk hívta fel a figyelmet. A régészeti leleteken kívül történeti, néprajzi és archeogenetikai példák igazolják, hogy az Urál déli előterétől a Kaukázus északi előteréig húzódó térség a lovasnomád népek életében összefüggő, egységes területet alkotott. A déli, kaukázusi és Azovi-tenger környéki területek magyar őstörténeti szempontú vizsgálata ezért a jövőben az egyik legfontosabb feladata lesz a kérdéssel foglalkozó tudományágaknak.

Képek:

1. Kép: Gróf Zichy Jenő és Pósta Béla a III. expedíción (1899, Vasárnapi Újság)
2. Avar Ákos, M. Lezsák Gabriella és Gáll Erwin a Kuma menti Madzsar-ban, 2016. októberében (Fotó: Somfai Kara Dávid)
3. Az Andrejevszkaja scseli 11. szablyás férfisír feltárása (Jobbról balra: Gáll Erwin, Andrej Novicsihin, Konstantin Krutogolovenko. Fotó: M. Lezsák Gabriella, 2019.)
4. Az Andrejevszkaja scseli hajfonatkorong Kárpát-medencei párhuzamai (Anarcs, Csengele, Mór-Sóderbánya, Ipolykiskeszi, Tiszaeszlár-Vörösmarty utca)
5 – 11. Szórványleletek az Észak-Nyugat Kaukázusból (Krasznodari Régészeti és Történeti Múzeum; Mardzsani Gyűjtemény, válogatás)
12. Lelőhelytérkép