Kanalas Éva előadása az

Orosz Tudományos Akadémia Néprajzi és Orvosi Antropológia Intézetében

Az Orvosi Antropológiai Intézet rendkívüli szemináriumára 2020. március 10-én került sor az Orosz Tudományos Akadémia kistermében, ahol Kanalas Évával, a magyar énekes hagyományok és a tuva samanizmus kutatójával találkozhattak az érdeklődők. Éva 1996 óta végez terepmunkát Tuva Köztársaságban, az ott gyűjtött anyagainak eredményeként elkészítette az Adigzsi a tuva sámán című néprajzi dokumentumfilmet, amelynek anyagát 2011-ben dokumentálta.

A film a sámánpap munkáját bemutató videófelvételeken alapszik, – ideértve azt a helyet, Arzsan 2. régészeti lelőhelyet, a „Szkíta Aranykincsek” feltárásának helyén, Pij-Khemskij megyében, Tuvában, az Ujok medencében –  családi szertartások, 7. és 49. napi és egy éves halotti szertartások, ház és lakástisztító szertartások, valamint különféle kezelések szertartásai, jóslás kövekből, a Hovanak, amelyeket Adigzsi sámán napjainkban is végez a Tuva nép körében.

Adigzsi – ez a sámán neve Oiun Vladimirnek, aki édestestvére a híres Aj-Chürek Oiun Siizsikovna sámánnőnek, aki néhány évvel ezelőtt halt meg. Adigzsi megengedte Kanalas Évának, hogy számos szent rituálén részt vegyen és felvételt készítsen videókamerájával, rögzítse azokat. Adigzsi később többször ellátogatott Magyarországra, Éva szülőföldjére, ahol sámánszertartásokat végzett és találkozott azokkal, akiket érdekel a samanizmus.

A néprajzi dokumentumfilm teljes változatát bemutatták a szemináriumon (ebben a formában csak speciális vetítések alkalmával látható) Ez egy három órás történet Adigzsi sámángyakorlatáról, a film bemutatja a következetes papi rituálét, a különféle családi szertartások részleteit, más-más családok körében, valamint gyógyító gyakorlatokat, jóslást is láthatunk a filmben.

A film megtekintése után Éva válaszolt a közönség által feltett kérdésekre, akik között voltak tuvák és beavatott sámánok is. Kanalas Éva a szemináriumon nem csak az Adigzsi sámánnal folytatott néprajzi munkájáról beszélt, hanem a különböző régiókban végzett folklórgyűjtéseiről is, amelyeket Moldvában, a Kárpátokban, Hakasziában és az Altájban végzett. Éva az emberi hangok után kutató énekes, aki különleges énektechnikájával színházi előadások szereplője is.

Így vall magáról: „Magyar népdalénekesként 1991-ben elnyertem a Népművészet Ifjú Mestere címet. A Kárpát-medencei népdalhagyomány hiteles előadása, a magyar népdalkincs megőrzése gyűjtése egészen fiatal korom óta kíséri és meghatározza életemet. Főként a moldvai csángó magyarok legarchaikusabb népdalait gyűjtöm és adom elő. E dalok keleti hangzása indított el a Belső-ázsiai, Dél-szibériai területekre. Az Altáj és Szaján-hegység vidékén élő őslakosok dalhagyományában rokon dallamokat véltem felfedezni a moldvai csángó magyar népdalokéval. Ezért gyűjteni kezdtem Dél-Szibériában, ahol a gyűjtések mellett magyar dalainkat is énekeltem az ott élő altajiak, tuvák, hakasz népcsoportok körében.”

Évát a magyar nép ősi kultúrája is érdekelte, ezért énekesként tudott kapcsolódni a magyar énekes kultúrához, a varázslások és ősi imádságok hagyományaihoz. A német újságíró, Jörn Shulcz kérdésére, hogy miért fordult ehhez az éneklési módhoz, szándékozik-e integrálni a sámán énekeket és a hagyományos keresztény kultúrát, így válaszolt:

„…Igen. A magyar történelmi tradíciót 1000 éve kereszténynek tekintik. Elfelejtettek azonban egy fontos dolgot. A népet, aki mégis, 1000 év után is megőrizte rejtetten ősi hagyományait. Szűz Mária, több néven is megjelenik a magyar nép vallásos hitében, mint pl. Nádi Boldogasszony, Sarlós Boldogasszony, Gyümölcsoltó Boldogasszony, Babba Mária – ők a népi vallásosságban ma is élő istennői minőségek. Azok a rontó erők, mint pl. rossz szél hordozó asszonyok, rossz nyál köpő asszonyok…stb. betegség démonok, akik a nép hitében a betegségeket okozzák, a Boldogasszony erejével gyógyíttatnak meg, s a kimondott szó erejével. Erdélyi Zsuzsanna etnográfus „Hegyet hágék, lőtőt lépék” című könyvében hatalmas gyűjteményt találhatunk a népi imádságainkból. Ezeket az imádságokat a katolikus templomokban nem volt szabad használni. A magyar értelmiség is a hetvenes nyolcvanas években figyelt fel az archaikus imahagyományra. Reggeli, esti imádságokat az asszonyok sokszor a nappal szemben térdepelve fohászkodták. Gyógyító imáikat is otthon végezték. Emellett a templomba is eljártak imádkozni. A különféle betegségek gyógyítását az egyház tilalma ellenére a mai napig végzik a magyar asszonyok. Nemzedékről- nemzedékre, szájról-szájra, énekeken, imádságokon, mondókákon keresztül adták át a Szent István kora előtti ősi hitet…”.

Az imádságokat, amelyekről Éva beszélt, gyönyörű énekeket bemutatva, saját maga adja elő. Kanalas Éva beszélt előadói-alkotóművészeti munkájáról is, eredeti magyar népdalokat- varázslásokat, sajátos áldó énekeket énekelve lenyűgözte a szeminárium hallgatóit.