Júhtartás, erotika és a játékos emberré válás dramatikus mítosza

Eme csöppnyi mitikus, mágikus, dramatikus agrárritust Csíkszentdomokoson fedeztem fel a múlt század vége fele, sorsforduló szokáskutatásaim során, amikor a játék és játszás egészen különös formájával, módozatával rendeltetésével találkoztam. Nem mehettem el mellette, nem volt nyugtom miatta. Már csak azért sem, mert megsejtettem, hogy valahonnan, térben és időben távolabbi keletről hoztuk, a csíkszentdomokosiak pedig ebből is megőriztek számukra valami különös emberi örömet és hasznot hozó rítust.

A pedagógusok értelmezéseit messzi meghaladó kérdések és értelmezések sokaságával találtam szembe magam. Mi a játék? Miért játszik a földműves, ha dolgozni megy, illetve amikor munkáját befejezte? Öncélú vagy létszükséglet a játék stb.? Korhoz kötött-e a játék? stb.

Annak a játéknak, amit én a paraszti nemi kultúra és nemi erkölcs kutatása során felfedeztem Csíkszentdomokoson Hengergőzés a neve. A tavaszi fűben játszadozó gyerekek ártatlan játékára gondolhat az ember. Én viszont immár 50 esztendeje „ásóval” kutatok, nem gereblyével, és ennek a módszernek köszönhetően körvonalazódott egy másfajta játék imázása, szimbiózisa. Az indító rítus valóban hengergőzés, csakhogy a név meglepően egyebeket takar.

A szokást és rítusait adatközlőim tömörített szavaival mutathatom be.
–,,A juhnyírást az erdőn csinálták, Szent György nap után. Előbb a férfiak mentek fel két napra a havasra. Az asszonyok is harmadik nap felmentek, vittek kürtöst, palacsintát, pálinkát. Mikor elvégezték a nyírást, megmosakodtak, egy helyré karimót csináltak, s mint a lakadalomba, ettek-ittak, mulattak. A gyűjtő hozott édes ordát, frisset. S aztán mámoros jó kedvükben elkezdtek hengerészni. Mindenki a más feleségivel hengergőzött (!)”–„Ez nyílt szerelmi játék volt… (Kiemelés általam.) Ott hejtelenkedtek, s jácodtak. Ölelgették egymást. Az egyik nyomta le a másiknak a feleségit, ölelkeztek essze, az asszony es csipeszkedett belé, s ott höngörödtek bé az oldalon. Hol az egyik alól, hol a másik fejjel. Ezen csak a menyecskék lehettek ott, sem leányok, sem legények.”

Az hogy volt, amikor maga hengergőzött? – kérdeztem.
–„Hát, odanyúltam, s megfogtam a pináját. S. Gy.-né volt… Súgtam neki, hogy bé kéne höngörödjünk a bokrosba. »Igen de meglátnak«, mondta Józéfa, »valahol máshol«. Igen, de sose lehetett…, nem volt alkalom. Ő nem ellenezte, sőt, szerette volna… Szabad volt meghöngöríteni akármelyiket s odanyúlni, hova kell. Na, de lejárt!”
Egy-két óra játék után az asszonyok gatya vizitet rendeltek el: a férfiak sorba állítva le kellett tolják a nadrágjukat, az asszonyok pedig végig vizsgálták a gatyák átnedvesedését, melyiket mennyire árasztotta el a sperma, csípős megjegyzéseket tettek, nagyokat kacagtak…

A hengergőzés titkára Turner és Eliade tanulmányai vezettek rá. Turner írja az ősi társadalmak munkaszervezéséről, hogy a munka és játék szorosan összefonódott benne, hogy bizonyos esetekben – például aratás, szüret – a rituálé és a mítosz „egyszerre voltak tekinthetők munkának és játéknak”. A játék itt a tánc, „aminek tréfás vonatkozásai a komoly élethez kapcsolódnak, bensőséges viszony fűzi őket a közösség azon »munkájához«, hogy szimbolikus cselekedeteket hajtson végre és szimbolikus eszközökkel manipuláljon olyan célból, hogy előidézze vagy serkentse az ember, a gabona, a házi és vadállatok termékenységét…, egyensúlyt teremtsen a természet körforgása és a szántó-vető ember között”. Több forrás is említi, hogy már az ókoriak rájöttek arra, hogy a női test a termékenység hordozója. Tulajdonképpen a hengergőzés horizontális tánc. Úgy indul, mint a tánc. A férfiú engedélyt kér egy másiktól, felkéri a kiszemelt asszonyt, aki hanyat ereszkedik, a felkérő pedig rea. Erotikus élményt indít el. Tehát a hengergőzés elsődlegesen nem egy erotikus játék örömének, nem egy titkolt nemi vágy kiélésének az esélye mivel fő érdekeltségi elve, ösztönzője a termőfölddel való bensőséges és szintén titokzatos szövetség.

A csíkszentdomokosi höngörgőzés rítusaiban én egy archetipális összefonódás maradványát, a női test és föld évente ismétlődő fúzióját látom, ami nem akármikor, hanem, ismétlem, a vegetáció, a gyep serkenésének idején történik vagy a nyári napforduló hetén, amikor egy olyan silány földdel rendelkező állattartó falunak, mint Csíkszentdomokos még szűksége van a fűre, tehát növekedését mágikusan próbálta serkenteni.

A sikerért le kellett mondani a házasok viszonyának szigoráról, fel kellett vállalni a farsang szabadosságát, szexuális orgiába csaphatnak át, amikor az emberek büntetlenül „félre léphetnek”.
Úgy gondolom, hogy a hengergőzés az ember első beavatkozása lehet a Föld titkaiba: nem ekével, nem romboló, pusztító, szennyező szándékkal, hanem iránta való dédelgető szerelemmel.