Az ősi fogalomvilág emlékeinek a jelenléte néhány indoeurópai nyelvben
(mássalhangzók és gyökök), különös tekintettel az angolra

A beszédfejlődés fokozatai fogalmi horizontokat hoztak létre a beszédben. Ennek nyomán ma a beszéd szerkezetvizsgálata állandóságok egymásba ágyazott sorozatát ismerjük föl (ezek az állandóságok szerkezeti hierarchia szintjeit alkotják). Ezen állandóságok alapján, az evolúció segítségével rekonstruáltuk a közlés korai történetét. A közlés hangzó formájában a korai egységek a mássalhangzók. Ezekből az egységekből a idővel egy összetettebb egység típus, a (teljes) gyök jött létre (mely megőrizte a tartalom és a forma kapcsoltságát).

A közlés hangzó formájának régebbi és újabb egységei építkezési szakaszokra bontják a beszéd (és gondolkodás) fejlődéstörténetét: 1) mássalhangzók kialakulása, 2) két mássalhangzóval meghatározott gyökök világa. Előadásunkban e gyökös fogalomvilágú közlési forma elterjedésének a kezdetét szeretnénk föltárni. Ezt az angol nyelvi világban megtalálható mássalhangzó és gyök szerkezetek magyarral rokon építkezésében mutatjuk meg.

A hasonlóság sok élethelyzet közös része: Már a korai emberész is válogatott, összehasonlított, csoportosított, (a maga korának szintjén), és a fölismert lényeget, – a közöset a jelenségek között – kiemelte. A kiemeléshez hangzást kapcsolt, s ezzel megőrizte a hasonlóság fölismerését. A közös jellemzőjű jelenségeket a hasonlóságuk alapján válogatta ki és hanggal a leggyakoribbakat rögzítette a közlés számára. A leggyakoribb állandóságok lettek a közlés tárgyai a legkorábbi időkben. A leggyakoribb állandóságok kapnak ősfogalmi hangzó képletet (egy mássalhangzót). Ezek a legősibb fogalmaink. (Példánk az f mássalhangzó a „kijön belülről” jelenségekre.)

A kimondott hangok által agyunkban állandóan forgatjuk a begyűjtött képzetek és elrendezett ismeretek közölhető (hangzóvá tett) részét, és újabb egységeket kapcsolunk a meglévőkhöz. Kezdetben a közlés a leggyakoribb állandóságokat fogja össze egy hangban. De az egyszerű állandóságok megfogalmazása után egyre inkább az összetett jelenségek közlése felé fordulunk. Az összetett jelenségek hangzó képleteit a már kialakított fogalomtárból építjük össze. Az összetett jelenségek is „állandóságok”, hiszen gyakran előforduló élethelyzetek ezek is. Az összetett állandóságok közlési formája – mivel fölhasználták a korábbi fogalmakat – bezárják magukba az egyszerűbb – korábbi – állandóságokat. (Legyen példánk az f + r = forr a „kijön belülről” jelenségből és az „ismétlődésből” álló forrás jelenségére.) A toldalékolás még újabb rétegeket illeszt a korábbi hangzó képlethez (s a toldalékoló hangzó képletet is az ősfogalmakból veszi). A beszéd által agyunkban állandóan használatban van a korábbi fejlesztések sokasága. Ezáltal az emberész megőrzi a fogalomfejlesztések létfontosságú sorát is. Mindez a beszédben föltárható és nyomon követhető akkor, ha szét tudjuk választani a beszédben az állandóságokat fejlesztési fokozatokra. 

A hangzósítással a jelenségvilág újfajta osztályozása jön létre: Azzal, hogy jelenségtípusok (hasonló jelenségek köre) szerint kapcsolták össze az élethelyzeteket, szét is szedték a világot csoportokra. Ez a szétszedés azonban másként történt, mint az addig használt képek és mozgás szerinti szereplőkre bontás. Újszerű fogalmi egységek születhettek a jelenségek olyan összekapcsolásával, amiben a jelenségek közös tulajdonsága játszotta a fő szerepet. Az egyes létezőkre korábban elég volt rámutatni, egy mozdulattal. De a közös tulajdonság azonosítására nem volt mód. A közös tulajdonság gyors közléséhez már kellett a hangzó azonosító.
Amikor elkezdődött a jelenségek újfajta összekapcsolása (már fogalmi szinten), a hasonlóságuk alapján, tudatossá válhatott az is, hogy a jelenségeket – mint pl egy fa a réten – különféle megjelölő „halmazokhoz” lehet „besorolni”, mert sok különböző tulajdonsága van. A fa nevű jelenséget a következő jellemzők körébe lehetett besorolni: áll (l = a térben van), rügy nevű r = ismétlődések jelennek meg rajta tavasszal, később a sok levél (z = mozgás) zizeg rajta, ha a szél mozgatja őket, hullanak a levelei ősszel (h = elfogy), télen az ág-ak (g) a határát képezik, télen ez adja a fa körvonalát, a tő (t = tükröződés, t.i. a tövénél a gyökérzet lefelé szétágazik, ami „tükörképe” a légkörbe fölnyúló résznek), gy, mert a gyökérnél (elindulás) kezdődik a fa élete. Szinte az egész mássalhangzó-világ fogalomkészlete visszavetíthető lett a fára, és ezáltal, a megfelelő hangok alakjában közölhetővé váltak a fa tulajdonságai. A hangképletek használata egy hangzó formába öntött tulajdonságmegjelenítés volt. A hangzó megjelenítés egy elvontabb részt illesztett a képi megjelenítés mellé. A képi látást tehát tovább fejlesztette valamely tulajdonság kiemelése egy hanggal. De ezáltal fokozatosan kifejleszthetővé vált e két – korábban külön jelentkező – megjelenítésnek az együtt látása az emlékezetben. A fokozatosan tudatossá váló folyamatot egy ábrán összefoglaltuk.

A hangzó közlés kifejlődése során belátásra került: hogy az élethelyzetek igen sokfélék, ezért a hasonlóság fölismerése közöttük lényegesen segíti a világ átlátását. Ugyanakkor egy-egy élethelyzet igen sokféle szempontból játszhat szerepet az életben. Ahogy a fa esetében is láttuk, sokféle alapvető jelenség kapcsolódik hozzá. Ezért egyszerre kellett látni a kétféle megközelítést.

Az ábrán bemutatott két jelenség-megközelítés más és más fokozatát hozta létre a beszéd és a gondolkodás fejlődésének. Ha sokféle módon tudjuk jellemezni a tüzet, akkor sokféle oldalról tudjuk hangzósítani a megnevezését is. Ez az a pont, ahol okszerűen megfigyelhetjük a különböző beszédstílusok, a különböző nyelvek különválását. Kezdetben a tűznek minden bizonnyal az összes itt bemutatott hangzó megnevezése ismert lehetett. Ebből az ősi, gyökvilágnak tekinthető közlési világból ágazott szét a nyelvek sokasága úgy, hogy egyik nyelv az egyik, a másik nyelv a másik meghatározást őrizte meg elsődlegesen. A magyar az üt+mozog (t+z) mássalhangzó párt használja, de tud az égni szóról is. Az oroszban a g+ny (ogony) változat maradt fenn uralkodó megnevezésként, (határ+megnyúlik). Ugyanez lehet a latin változat mássalhangzó párja is. Az angol és német az f+r mássalhangzó együttessel a kijön belülről (a meleg, a fény) és az ismétlődően mozog –r– kettőst őrzi (fire, feuer). Azt láthatjuk, sok más példával is illusztrálható módon, hogy a gyökképzés még közös elven épült be az eurázsiai nyelvekbe. A magyarban föltárt szerkezet minden nyelvnek a közös ősi állapota volt: mássalhangzóival, és gyökképzésével.