A magyar lélek vázlatos rajza

Lélek és kultúra meg kultusz egytestvér. A lélektelen elme rejtvényfejtő-gép, kultúrája pőre civilizáció-üzem. A kultúra nélküli lélek pedig örökké éhezik. A hit, a mesék, a dalok, a legendák stb. évezredeken át táplálják a nemzet lelkét, gondolkodását. Hogyan és miért?

1. A mai napig használjuk különböző régi népek mitológiájában, vallásában megőrződött világszemléletet, a képiségen nyugvó analógiás-rokonító látás-logikát, az őskori bölcseletet és az ó-hitélet számos elemét. Hogy csak egy példát vegyünk, a krotóni mester, Püthagorasz (Kr. e. 570 körül – Kr. e. 495) bejárta a korabeli műveltnek gondolt világot Egyiptomtól Perzsiáig, és a tanultak nyomán alkotta meg a pitagoreusnak is nevezett minőségi számtudományt, miszerint a szám fogalmának lényege: ’létezik’ ’van’, ’számít’ stb. A szám fogalma tehát önvaló, mivel megelőzi a dolgokat, amiket megszámolunk. Ennélfogva aminek nincs száma, az nem létezik. Továbbá a szám a látható és a láthatatlan világ közti határjelenség, az anyagi világ és a dolgok alapzata. Másra nem vezethető vissza. Mindezt nyelvünk pontosan tudja.

A szám az, ami létünk alakját és minőségét kimondja. Átvezet a tiszta értékek érzékfölötti honába. Kulcs, aminek segítségével a szellem és az anyag kölcsönösen megértik egymást. A szám minden létező ősképe. Ha valaki elveszti helyét a társadalomban, akkor száműzik, számkivetett lesz, ezután nem tartják számon stb. Magyarán nem létezik többé – bárki megölheti, mert a számosok közül kitaszítva lényegében már úgyse számít: semmivé lett. A semmi fölbontva: sem-mi, vagyis nem bár-mi, nem vala-mi. Ilyenformán a létezés semmilyen vonásával nem bír. Nincs. Nyelvünk szerint, egyezően Püthagorasz fölfogásával, egy a mindeneket egyesítő, egybefogó legnagyobb szám.

A kettő, a meghasadt egy, lásd kétely, kétség, a meghasonlott ember vergődése.
A három a tökéletesség nyugalma – a háromláb nem billeg!
A négy a teljességé, a többi szám az ezekkel végzett műveletek eredménye.

 Ez a fölfogás – ha tetszik, ha nem – gyökeréig áthatja nyelvünket. Tessék utána gondolni! (Hamvas Béla nyomán) Nincs adat arról, hogy a világjáró nagy görög kitől tanulta a vázolt számszemléletet és bölcseletet, még kevésbé a belőle származtatott jóstudást, jellemrajz-készítést és hasonlókat.

2. Az említett négy alapjelentés igazára játszva összegyűjthetünk több tucatnyi, vagy ha ráérünk, sok száz példát anélkül, hogy ellenkezésre találnánk! Nyelvünk további különös rejtélye, hogy nyilvánvalóan jóval korábbi Püthagorasznál és az ő elméleténél, mégis ismeri és őrzi a krotóni mester bölcsességét. Ráadásul az ellentétek egységének ős–eszméjét is, miszerint azok egy tőről fakadnak. Pl.: szab-szab/ály-szab/ad. A bán-bán/t – a gyök egyszerre hordozza mindkét jelentést, akár az ér/ték-ér/dek, értelem és az érzelem a közös ér gyökből stb. Hogy ki tanulta kitől az ellentétek összecsendítésének művészetét, arra nézve nincs adat. Mi valószínűbb: egy egész nép tanul valamit egy mestertől, vagy a mester tanul egy nyelvtől?

3. Nyelvünk alapja a gyökrendszer. Léte már a XVIII. századi magyar értelmiség számára magától értetődő volt. A következő században már rendszerbe is foglaltatott. Elsőnek Kresznerics Ferenc Magyar szótár gyökerészettel és deákozattal c. művében (1831-32). Országos nyelvi gyűjtés alapján a Czuczor-Fogarasi szótár csapata ún. teljes analízissel, a magyar nyelv akkori egészének országos átvizsgálásával, tehát tudományos módszerrel igazolta, hogy 2305 szemléletes, azaz képszerű 1-3, ritkán 4 hangból álló, a szó alapjelentését hordozó gyökünk és a rájuk épülő toldalékok beláthatatlan számú és minden magyar számára rögtön érthető szó alkotására képesek. Pl. helyváltoztatásra legalább 15.000 saját, közérthető szót képeztünk mostanáig! A legnagyobb magyar tudós, Bolyai János a gyökrendszer elveit követve igyekezett a „tökéletes nyelvre” bukkanni. (Oláh Anna fizikusnak, a Bolyai-hagyaték kutatójának szíves közlése.) Hunfalvy Pál és hívei más föladatot kaptak, ezért mindezt nem tudták se lenyelni, se cáfolni, lévén mindez az egész nemzet közös tapasztalata. Maradt is mindmáig, ezért Hunfalvyék kezdettől fitymálták és gúnyolták, tagadták kézzel-lábbal, mivel a finnugor nyelvek alapszerkezete más: egyik sem gyökrendű. Cáfolni azonban bizonyítékok híján nem tudták. A gyökrendszer cáfolata máig nem került elő. Talán azért nem, amiért a Föld forgása és a Naprendszer-béli keringése sem tagadható.

4. Hol a határ?
A gyökök érzékletesek, mivel „képük” is van, ami ráadásul fényt vet rájuk. Nézzük, hallgassuk: kör-ker/ek, kar/ol, gör-ög, gur-ul, per/eg, pör/ög, pör-ge p>f után for/og, fúr, vagy: sur-ran, suty-tyan, sü-rög, ró-rovás. Az éhes csecsemő tátja a száját: e! Em/ne, várja édesanyja em/lőjét, hogy em/tesse már, hogy em/észthesen!! Beszédünk tömör. Locsi-fecsi korunkban a csűrdöngölő, vagy a kiteszik a szűrét, kerek néprajzi előadás.

5. A gyök+kép egység szócsaládokat képez l.: vil/ág, vir/ág, vir/ít; tör, túr, dar/ab, dar/a, dér stb. E hármasság fékezi a nyelvjárási tagolódást, ami világszerte, szinte szemünk láttára szakít szét nyelveket. Juliánusz és a volgai magyarok kiválóan értették egymást, noha őseik több száz éve, ki tudja, hogy pontosan mikor, kiváltak a közös életből, tehát a két nyelv-ág ettől kezdve külön-külön fejlődött. Ráadásul náluk csak hírből ismert fogalmakról: kereszténység, királyság is tudták faggatni a barátot! Ugor „nyelvrokonaink” szétszóródott csoportjai rég nem értik egymást, persze mi sem őket.

6. Észjárásunk élettani alapja: két agyféltekés, ilyenformán képi és fogalmi, így a dolgok mélyére látva a lényegből tekint a mellékesre: mindig a fontos, a meghatározó felől halad a részlet felé. Innen tudjuk, hogy miért hangsúlyozzuk a szó elejét! Azért, mert ott a gyök, az alapjelentés, a lényeg. Ez az I. Fogarasi törvény. Az utóbbi száz évben odatapadó igeirányító a hangsúlyt csak megerősíti. Mondathangsúly: mindig az állítmány elé helyezzük a legfontosabb szót – II. Fogarasi törvény. Fogarasi János (1801. április 17. -1878. júniusi 10.) nyelv- és néprajztudós, bíró, zeneszerző, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Czuczor Gergely társa a Magyar nyelv szótára készítésében. Magyarul úgyszólván bármilyen versforma előállítható az ógörögtől a japániig.

7. Közel 240 ezer népdalt éneklünk a változatokkal együtt.
Táncaink száma sem három-négy, csak a fő dialektusok vannak hárman, melyek újabb nyolc aldialektust szültek… És így tovább, a táncosok száma és a műfajok szerint! Sőt! A híres decsi Fülöp Feri bácsit a néprajzosok megkérdezték, hogy miért nem ugyanúgy járja a legényest, mint tegnap este, így felelt: mert tegnap fehér bort ittam, ma meg pirosat! A rögtönzés joga megillet zenészt, táncost, énekest.

A magyar kultúra tehát szabaddá tesz, miközben észjárásunk egésze egységes értelmi elv szerint rendeződik. Mindez annál érdekesebb, minél mélyebbre belegondolunk szabír őshazánk roppant kiterjedtségébe, tehát a nyelvtársak egymástól való térbeli elkülönültségébe, ami akadályozta a nemzettársak érintkezését, s elvileg fokozta a részek, az egyes népcsoportok távolodó fejlődését. Ez azonban nem történt meg! Nyelvjárások, tájszólások léteznek a magyarban, de valamennyien jól értjük egymást. Ugyanakkor számíthattunk a nyelvünkkel egy rugóra jár népzenénk, táncunk, mesénk, számolásunk, tárgyi népművészetünk és kultúránk többi elemének egyesítő hatására! Nem csoda, hogy ugyanebben a szellemben alakult ki az újabb keletű névadás, keltezés, címzés stb. amik ezért az egységesülés hatóerői lettek.

8. Közszereplőink és különféle mikrofonokba beszélőink zöme dölyfösen töri a magyart, tán’ mert szellemi kincseink tanítása, hogyhogy nem, kiszorult az iskolákból. Ezért történhetett, hogy az áruk keltezését magyarellenes hivatalnokaink pár éve az EU szabvány értelmetlenségéhez igazították.

9. Nyelvédesanyánk tudása kimeríthetetlen. Mindenkor az Ő súgásaiból éltünk és élünk. Ilyenformán minden magyar „filozófus” – lám, a kocsmák tele vannak világmagyarázó pékekkel és postásokkal. Innen ered számos bajunk is: türelmetlen fölhorkanásaink, a magyarra nem illő nyelvtan közutálata, fellengzősségünk, marakodásunk, nagyjaink elvetése.

10. A teljesség igénye nélkül: Árpád, Szent István, a Hunyadiak, a két Bolyai, Arany, Csontváry, Medgyessy, Krúdy, Weöres, Hamvas, Teller, Szentgyörgyi, Puskás F., Kodály és a többiek műve mind a magyar észjárásban gyökerezik. Menekültjeink sikere és elkallódása is. Föl kell emelni szemétre vetett kultúránkat, hogy örökölt tudásunkat használhassuk!

A hivatásos kishitűek pedig vigasztalódjanak tovább az idegenmajmolással, amíg meg nem érinti őket a tények ereje, a magyar igazság.