Legyen sorsOK!
A Csoma tárlatok lelkes és fáradhatatlan szervezője, életben tartója egyben önkéntese immár 27 éve Gazda József. Gazda József az idén megtette azt a számára is bizonyára nehéz lépést, hogy valamikori kedves gyermekét, a mára immár izmos, felnőtté vált büszke sarját, az évente rendszere­sen, Kovásznán, a Csoma Napok keretében lényegében civil rendezvényként megnyíló kiállítások rendezését – átengedte egy intézményes háttérrel szol­gáló, hivatalból megbízott szervezőnek. A most nyíló „Sorsok” című új tárlat­tal kezdve a kulturális közösségünk háromszéki képviseletét ellátó Kovászna Megyei Kulturális Központra, azaz egy hivatásos intézmény és az általa felkért szakmai kuratórium gondjaira bízta. Nem kis feladat elé állította őket, azaz most bennünket, zsűritagokat, hiszen tudjuk, hogy a korábbi Csoma tárlatok jelentős nemzetközi érdeklődést vívtak ki maguknak, éppen annak a sajátos szellemi konstellációnak köszönhetően, ami többnyire Gazda József elméle­ti munkássága és néhai felesége, Gazdáné Olosz Ella Kőrösi Csoma Sándor szellemiségét kivételesen méltó módon képviselő művészete révén állott össze.

A kovásznai tárlatok sikerét adó, egyedi és ezért megismételhetetlen és utánozhatatlan, emberi nagyságból és művészi hitelességből fakadó, hihetetlen vonzóerővel rendelkező együttállásnak köszönhető, hogy a korábbi tárla­tokra az erdélyi és nemcsak erdélyi képzőművészek egy tekintélyesen széles körét sikerült mozgósítani. A Csoma tárlatok tradíciójához hozzátartozik, hogy minden évben saját, külön identitással is rendelkezett, mert más-más verbuváló hívó szóra, mintegy Csoma-i igére és ennek szellemi töltését megadó esszére válaszoló műtárgyak szemléjét úgy valósította meg, hogy szerény, de határozott hirdető­je volt a korszellemnek. Ezek a kiállítások engem arra emlékeztetnek, ahogyan a Tibeti fennsíkon az üzenő jeleket tartalmazó mani kövekből, tarkán színes imazászlókból és szabadon lebegő szélparipákból (ezek papírlapok, amelyekre a tibeti szerzetesek imáikat írják) összeállnak azok a bizonyos buddhista szerencsét hozó oltárszerű építmények.

Annak idején, még a hetvenes években Gazda József a Kárpátok ezen eldugott, mégis természeti és kulturális értékei miatt sokak által felkeresett zugában, Kovásznán, a Csoma tárlatok előzményeként, a semmiből létreho­zott egy képtárat. Akkor ez egész Erdély szerte hiányt pótló volt, nemcsak magyar jellegével, de a hivatalos politikai vonaltól ódzkodó szellemiségével, sőt néha izgalmas kortárs műveket is bemutató nyitottságával is. A Csoma tárlatoknak mostani megújítását felvállaló intézménynek természetesen akarva-akaratlanul kapcsolódnia kell az örökül adó szel­lemiségéhez.

A stafétát átvevő szervezőknek kétségkívül a jobbítás szándékával bevezetett, a kapcsolatépítés és ápolás naprakész technikai lehetőségekhez igazított kommunikációja, a beadási feltételek megváltoztatása, a háromtagú zsűri kortárs szempontokat nagyobb mértékben és szigorúbban, a professzi­onális értékeket fokozottabban számon kérő válogatói szempontjai nemcsak pozitív változásokat hozhatnak, hiszen egy sok éve bejáratott kiállítás sorozat arculatán változtatni, mindig azzal a veszéllyel is járhat, hogy emberi kapcso­latok sérülhetnek, némely értékek el is veszhetnek. Mégis azzal a hiú reménnyel köszöntöm az idei, a régebbiekhez sok mindenben még hasonlító kiállítást, hogy e kényszerű változás legalább annyi megújulást és sikert hoz a Csoma Tárlatok jövendő életébe, mint amennyi veszteséget. Egy-egy intézménynek, egy-egy időszakos kulturális programnak is megvan a maga sorsa Jelen kiállítás anyagában is ott van a lehetőség a megújulásra, meggyőződésem, hogyha ezt keressük benne, a Csoma – tárlatoknak a jövő­ben is a JÓSORS lehet az alakítója.
Ennek a záloga szerintem, hogy ha a közeljövőben akad egy, a Gazda Józsefhez hasonlóan lelkes, elkötelezett szakember, aki mind a Csoma hagyományokhoz, mind a térség képzőművészeti genius locijához őszintén, de széles látókörű szakmaisággal is megalapozottan felvállalja a Csoma tárlatok kurátori szerepét.
Vécsi Nagy Zoltán