Idén épp 25. alkalommal rendezzük meg Csoma kiál­lításunkat. A dobbantást, az elsőt – mely emlékkiállítás is volt egyben – a nagy szülöttünk halálának 150. év­fordulója tiszteletére rendeztük. A 25 év alatt – konk­rétan vagy képletesen – sok száz művész gondolt a nagy elődre, mikor felhívásunkra elhatározta, hogy munkát készít s azzal részt vesz az azóta már a köz­tudatba bekerült, s az egész Kárpát-medence egyik legrendszeresebben megrendezetté vált kiállításon. Jelen témánk: Szárny, szárnyak… Mely a művészet örök témája. Repülni az ismeretlen felé. Az elérhe­tetlen felé. Fel, az egekbe, a Teremtő Arca elé. Hi­tünk szárnyán. Vágyaink szárnyán. Griff madarak szárnyán. Az idő szárnyán. Fennebb és fennebb. Kifejezve múltat és jelent. A csodát! A lét csodáját. Megkísérelve még a lehetetlent is.
Közel nyolcvan alkotó küldte el munkáit a két hazá­ból. Illetve: a háromból, mert szabadkai kiállítónk is van. S így – szellők szárnyán, a színek, a gondolatok, a formák szárnyán együtt repülünk ismeretlen tájak is­meretlen világok, vagy sorsunk, létünk színhelye, mai kihívásos világunk felé, vagy el onnan. Mert a művész mindig a mában él, lelkét, gondolatát a mindenkori MA formálja, alakítja, de ember is, sajátos lelkülettel, sajátos sorssal, sajátos vágyakkal. Aki amikor ceru­zát, ecsetet vagy vésőt vesz a kezébe, vagy ujjaival megtapogatja az agyagot – anyagát, elindul benne is az alkotás folyamata. S mondanivalójával akarva- akaratlanul a koráról is szól, de egyben az egyete­mességről és az egyetemességnek is.
Ezt láthatjuk e kiállítás alkotásain is. A festmények, szobrok, grafikák és textíliák a témához igazodnak, a téma sugallta gondolatot fogalmazzák meg. Min­den mű: egy sajátosság, egy valóság, egy létezés. Mely legelőször is azt mondja: Vagyok! Aztán azt is mondja: Holnap. Vagy: a holnapért. Vagy hogy a népemért. Bennünk, akiknek kisebbségi sorsban bontakozik ki létünk, ez is megfogalmazódhat. Vagy azt is mondja, hogy – harc. Hogy elégedetlenség! Mást akarás. Jobbat akarás. Mert korunk tele van konfliktusokkal, szorításokkal, mi meg – akik ebben a korban élünk – esetleg szorongásokkal is. És a mű­vészet örök feladata: üzenet megfogalmazása az ég vagy a föld felé. Vagy küzdés valamiért, a jobbért, az emberiebbért. A 75 kiállító művész hát együtt szárnyal az ismeret­lenbe, a lét titkaiba, a teremtés titkaiba. Ha az elkövetkező hónapokban a kovásznai galé­riába belépő, bepillantó látogatók többel mennek ki, mint amennyivel beléptek, akkor mondhatjuk: jó, hogy ez a kiállítás él!
Ez alkalommal újra – hála felajánlóinknak, a Szent- imrei Alapítványnak, a Valdek Impex Kft útépítő cég­nek és vezetőjének, Halmágyi Jenőnek, valamint Halmágyi Katalin közjegyzőnek – a kiállítás legjelentő­sebb alkotásait díjakkal jutalmazhatjuk. A Szentimrei Judit-díj a művészi értéket, a Kőrösi Csoma Sándor-díj a szellemi kisugárzást, s a Közönségdíj a látogatók által legtöbbre értékelt munkát hivatott kitüntetni.
Gazda József