Az emberi alkotás mindig, minden korban az elmélyült létkutatás, folytonos tenni akaró érdeklődés közelében állt. A művészeti alkotói folyamatot végigkísérte, és kíséri ma is a világ dolgai iránt táplált kíváncsiság, fizikai és szel­lemi megismerés folyamata, a kutatói tekintet. A létrehozó folyamat eredménye, a műtárgy ennek a gondolkodó, szellemében elmélyülő embernek a vállalt és őrzött kincse. Érdeklő­désének esztétikai produktuma.

Így van ez a létünket végigkísérő, a tu­dásvágy kényszere alatt álló fizikai és szellemi végtelen kérdéskörével is. A kutatók, művé­szek a megfoghatatlan, transzcendentális, mítoszvilágba burkolt dolgokban keresték a táguló tér és idő végtelenjének nyitját. Nevezték ezt felfoghatatlannak, utolérhe­tetlennek, beláthatatlannak, vagy korlátlan­nak, felbecsülhetetlennek, átláthatatlannak, örökkévalónak, és az az elv vezérelt a tárgyi alkotásban az idők folyamán, hogy a végte­len a véges dolgok kutatásában, a teremtett világ törvényszerű sajátosságain át fedezhető, és fogható fel. Mindezt a műalkotó ember a szellemi szabadság utáni korlátlan vágyával, a kötöttségeitől elrugaszkodva befolyásolta, tet­te esztétikailag érzékelhetővé, ki akarva törni a megszokottság visszahúzó burkából, megcé­lozva a végtelen fele mutató jövő időtlenségét. A szépség formálásában a létrehozó távolba­látó, távlatokban gondolkodó. A művészetfilo­zófus Schelling szerint a „szépség lényege az, hogy a végtelen érzékelhető a végesben, hogy a véges a végtelen jelképe a test és lélek, a természet és szellem egységében”. Ez a mély látásmód szembetűnik az ősi rituális alkotás, a politeista és keresztény világképformálás képi megfogalmazásaiban, a reneszánsz perspekti­vikus látásmódjában, a felvilágosodás racioná­lis, egzakt szemléletmódjában és a modern kor elvonatkoztató tendenciáiban, hagyomány­bomlasztó kísérleteiben is. A merengő, töpren­gő és érzelmeiben felszabadult alkotó a szabad létrehozás, létrehívás végtelenjébe merül.

Az először húsz évvel ezelőtt megszerve­zett, kovásznai Csoma-tárlat folyamatosan, ed­dig minden évben egy-egy sorsmeghatározó, az alkotási-kutatási folyamatot befolyásoló té­mát járt körül, melyet a csomasándori kitartó, a kutatásba, szemlélődésbe bele nem fáradó tenniakarás bélyegez meg. A Kárpát-meden­ce sarkában lévő Kovászna az idei tematikus képzőművészeti tárlatával újra egybegyűjti a magyar nyelvterület alkotó művészeit, ottho­nos környezetet biztosítva az igényes művek sorának.

Sántha Imre Géza, művészettörténész Sepsiszentgyörgy, 2010 március 10.