A törzs úgy lesz erős, ha gyökerei szerteágazóak. Ha százfelől begyűjtik az éltető nedveket. A gyökér földhöz köt, a gyökér táplál, a gyökér biztonságot nyújt.

S a mi gyökereink?

Valahol Eurázsiában. Mindenhol Eurázsiában. Ugorok, szkíták, szarmaták, alánok, gótok, kabarok. Aki megérte. Aki átvészelte. Tűz nem emésztette, kard nem szabdalta. Majd itt, az új Hazában avarok, szlávok, jászok, kúnok, németek, zsidók, örmények, románok. Úgy szép a kép, ha tarka.

A lényeg: itt összezárva, ebben a hegyek karéja övezte kat­lanban főztünk-e ki valamit, amire érdemes odafigyelni? Hogy mi volt azelőtt, mikortól tart a kezdet, honnan jöttünk, hányféle égtájról, persze mindez nagyon érdekes. De még érdekesebb: jól bántunk-e a kölcsön kapott rézgarassokkal, vaspiculákkal? Váltottuk-e őket aranyra?

Az uralkodó, az uralkodók legitimitásukat eleinte isteni eredettel, később nemes, híres, vagy hírhedt ősükkel próbálták igazolni. Talányos, hogy alattvalóik közül kik és mennyit voltak hajlandók elhinni a hatalmuk köré, a hatalmuk által szerkesztett mítoszukból. S a mítoszteremtés, ha kisebb léptékben is, napjainkig tart. Amint az emberi értelem diadalmaskodik döbbenünk rá egyre többen: az önmagunkkal szembeni leg­becsületesebb magatartás, a lehető legnemesebb szemlélet a gyökerek fel- és elismerése. Nem a délibábos tündérmesék jóvoltából lettünk azokká, amik vagyunk.

Teremtettünk egy történelmet, a csángó Szályka Rózsát idézve éneklettünk egy kultúrát. A miénket. Festettünk fölébe életfát, rajzoltunk fölébe eget, Napot, Holdat, díszítettük tulipánnal, az ég madaraival. Úgy, ahogy illik…

Beleszőttük, belefaragtuk, belevéstük, belekovácsoltuk, be­leégettük, belerajzoltuk – festettük legtitkosabb vágyainkat, óhajainkat, szorongásainkat és örömeinket, tudatalattink fel­feltörő jelzéseit, gondolatvilágunk töredékeit. Ki-ki a maga módján. Harsány figyelemfelkeltéssel, vagy visszafogottan, de kitartó következetességgel. A konkrétumok, vagy éppenséggel az elvonatkoztatás magasiskoláját megjárt absztrakció szintjén. Sokféleképpen, de közös gyökerekből táplálkozva. Művészien.

Amint teszik azt idén is, az immár tizenhetedik évébe lépett Csoma-kiállítás résztvevői. Képzőművészek az ország legkü­lönbözőbb tájairól, akik Kovásznát választják tavaszi művészi zarándoklatuk célpontjául. A várost, amely szerteágazó gyö­kereivel képes magához vonzani a művészi látványteremtés mestereit, otthont nyújtani festőknek, grafikusoknak, szobrá­szoknak, iparművészeknek. A várost, amely befogadó, amely együtt lélegzik az országgal. A várost, amely hű keresztmetsze­tét nyújtja az erdélyi vizuális kultúra egészének.

Németh Júlia