Út-e az út ?
A kovásznai Csoma-ünnepségek keretében létrejövő képzőművészeti kiállítás-sorozat a városka művelődési életének egyik fénypontja. A frissen felújított épület végre méltó keretet biztosít a Kárpát-­medence minden szögletéből érkező műalkotások bemutatására. A tárlat egyik erénye, hogy a szervezők minden évben más-más témát, tárgykört ajánlanak körüljá­rásra. Egy olyan (művészet-történeti) korban élünk, ahol az alkotói individuum mássága és annak hangsúlyozása fontosabb minden más filozófiai vagy esztétikai kritériumnál. A végletekig kitágított tartalmi és formai határok mintegy megbénítják a nézőt, a re­ceptort , hiszen a vizuális oktatás a káno­nok megszűntével már nem bír lépést tartani a robbanásszerű sokféleséggel.
Ebben a már-már kaotikussá váló hiper-pluralizmusban a „téma” elsősorban a befogadónak segít a kiállításon való eliga­zodásban, de az alkotónak is egyfajta elrugaszkodási-visszatérési támpontot ad.
Magyarán minden művész el­döntheti, hogy művével didaktikusán „elmagyarázza”, nagyvonalúan épp csak érinti, vagy éppen teljesen megkerüli a tárgyat.
Az idén az Út a téma. Sok jelentésű, sokrétű, asszociációkban gazdag , akárcsak elődei: a Kapu, a Tárgyaink, a Gyökerek…
A beérkezett, sokféle technikával készült mű között sétálgatva, szemlélődve megkerül­hetetlen a kérdés: jók-e ezek a munkák? Időm sincs a kérdés visszaszívására, hiszen a jelenlegi mobilis művészeti alaphelyzetben erősen polarizálódott az arra a kérdésre adandó válaszok lehetősége, hogy valami jó-e? Attól függ mire?
Van festmény, szobor, grafika, instal­láció ami arra jó, hogy az ember kereskedjen vele, vannak olyan alkotások amelyek világ­nézeti, filozófiai problémákat feszegetnek, meditációra, önvizsgálatra késztetnek,van­nak olyanok, amelyek meghökkentenek, provokálnak és mások amelyek arra jók, hogy szeressük őket, kívánjuk hazavinni, mindennapi életünk részévé tenni.
A Csoma-napi Út kiállításon mind­egyik változatra tudnék példát mutatni.Úgy is fogalmazhatnék, hogy itt minden mű másra jó. Mert a tárgyak zöme jelentéssel telített és intenzív dialógusra hívja a nézőt.
Vargha Mihály képzőművész, a sepsiszentgyörgyi Képtár igazgatója