“…lassan fölveszik / vonásaink, szokásaink. / Hozzánk 1ényegül ágy és asztal, /
bensőnket őrzi, kitapasztal. /Kanál, pohár, villa és csésze / lesz az embernek alkatrésze. Lassan a testünk oda fárad, hogy a szék tekint bútorának.”
(Kányádi Sándor)

Tárgyak, tárgyaink hálózzák be életünket, könnyítik, keserítik, színesítik és silányítják; ha kevés van belőlük, az a baj, ha sok, az válik nyűgé. Millió emléket, élményt, tapasztalatot hordoznak, érzést, gondolatot idéznek, kapcsolatrendszert bővítenek, kinek-kinek saját sorsa, egyénisége, vonzalmai szerint. Amint a költő fentebb oly egyszerűen, de lényegbevágóan megfogalmazta, lélekkel telítjük, humanizáljuk őket, s közben gyakorta magunk is tárgyszerűvé válunk. Érthető tehát, hogy mióta művészet a művészet, egyetlen tárgy vagy élettelen dolgok sokasága is lehet az alkotás tárgya.

Szándékos a szóismétlés, azt is jelezni kívántuk ezzel, hogy az idei Csoma-kiállítás szervezőinek furfangosan ötletes volt a választása: nem csak holmiink, eszközeink, fétisként tisztelt, jelképhordozó tárgyaink sajátos művészi megjelenítéséből próbálnak közönség elé vinni látványos válogatást, hanem kedvenc, netalán rögeszmés megszállottsággal kezelt témáikkal is előrukkolhattak a benevezők. A tárgyon ugyanis azt a valamit értjük, amit valamely alkotás általában ábrázol. És még több mindent, az értelmező szótár szerint legalább nyolcfélét.

Tág lehetőséget kínál tehát a tárlat a festőknek, grafikusoknak, szobrászoknak, díszítőművészeknek. Igen változatos, sokszínű lehet a kiállítás. Akkor is az volna, ha csupán az objektekhez szorosabban kapcsolódó modern irányzatok, például a ready-made, a talált tárgyak, az objekt trouvé-vonulat termékeit mutatnák be, esetleg csak installációkkal töltenék meg a termeket. De többről van itt szó.

Hagyományos és kísérletező, újító törekvések egyaránt feltünhetnek, anélkül, hogy kizárnák, semlegesítenék egymást. Stílusok, műfajok, tónusok, formák sokfélesége növelheti a nézők elé tárt anyag vonzerejét. Egy geometriai szigorú homokóra vagy egy lírai fogantatású húsvéti koszorú, egy szenvedést sugalló fakereszt vagy egy álombeli kocka a végtelen térben éppúgy válhat izgalmasan érdekes tárggyá a művész számára, mint egy ősi motívumokkal díszített falemez és képkeret, vagy éppen az alkotó százszor is megfestett arca, feje. Bűvöletesek a tárgyak, kíméletlenek tárgyaink.

“Képek, lemezek, könyvek, szobrok, / féltve őrzött, meghervadt csokrok / szövetkeznek a fallal, s végül / a négy fal, lopva belénk épül. / Elorozzák tőlünk a vágyat, / megunnak, később ki nem állnak, / zsigereinkkel összejátszva / juttatnak majd egy szál deszkára.”

Legyünk derűlátóbbak a lírikusnál. A Csoma-kiállítás mindig új reményeket táplál közönségében.
Nagy Miklós Kund