Az idei Kőrösi Csoma-évforduló szülőföldi rendezvényei egyik legidőtállóbbja az 53 képzőművész 72 munkáját felvonultató nagyszabású tárlat. Az anyag – a téma értelmezésétől függően – többrétű. Vannak, akik magát Csomát jelenítik meg, ki plaketten vagy domborművön, ki rajzon vagy linóleummetszeten, festményen…

A második csoportba azok a művek tartoznak, melyek a nagy tudós sorsát mondják el sajátos eszközeikkel, ki a valóságot idéző, konkrétabb, ki elvontabb formában. Az ilyen típusú műveken felvillan a nagyenyedi kollégium öreg épülete, Göttingen, az égigérő tibeti hegykolosszusok, felvillan az út visszatérő szimbóluma, keleti arcok villanak fel, és a tudós maga, vagy vándorbottal a kezében, esetleg jak hátán, vagy – s ez a gyakoribb – mint boddhiszatva, keleti ülésben, meditálva, esetleg könyvei között, vagy kolostori barlang-szobájának magányában. E munkák többségében főleg érzelmi közeledés tömörül, csodálat és ámulat, meghatottság. A kitartást, a nagy dolgok vállalásának a nagyszerűségét látjuk: Csoma szellemiségét, a makacs akaraterőt, a keleti szentet, az exotikumot, Tibet varázsát, titokzatos­ságát, bizzar misztikáját. És vannak – ezek a számosabbak, s a kiállításon érvényesülő újszerű közeledés meghatározói -, akik azt az elvont eszmét, szellemiséget – esetleg sorsképletet – keresik, kutatják a maguk és mindannyiunk szemszögéből megközelítve, melyet elsősorban magunkban találhatunk meg, a mi énünkben, és nem is annyira a múlt, hanem inkább saját korunk függvényében. Ezek a munkák többnyire lazán kötődnek Kőrösi Csomához, alkotójuk nem az elmúlt időket, hanem a jelent, nem a nagy tudóst, hanem inkább önmagát idézi, boncolgatja, jeleníti meg (Ütő Gusztáv, Sepsiszentgyörgy, az I. Díj kitüntetettje). Úgy tűnik, e képzőművészeti seregszemle hangadói ennek a vonalnak a képviselői, legfőbb értékének meghatározói. Az alkotók szakítottak a romantikus Csoma-képpel, valami mást keresnek, sokszor szinte megmagya­rázhatatlanul, megfejthetetlenül. Keresik a törhetetlen erő, a nagyság titkát, a puritánság, a tisztaság titkát, a szigorúság, a hihetetlen fegyelem, önfegyelem megvalósulását. A tökéletesség titkát a belső rend – rend a káoszban -, a pontosság, a szabályosság érvényesítését. Az érzelmi töltet sem hiányzik ezekből a munkákból. Érezzük a tragikus fennséget, a tiszteletet, a főhajtást, a nagyság szentélye előtt való lenyűgözöttséget. A végtelenség, vagy ezen belül: a végtelen csend, a végtelen bizonyosság, nyugalom érzését.

Az anyagra műfaji (festészet, grafika, szobrászat, textil, tárgy) és koncepcióbeli sokszínűség (leíró, meditáló, áttételes, konkrét, tárgyias és filozófikus) jellemző. Nemcsak a gondolatok, a téma megközelítése, hanem a megoldások, technikai eljárások, stiláris megnyilatkozások is változatosak. A kiállításon ott lüktet a kor, s úgy sugározzák a művek a kegyelet érzését, a hagyomány, a múlt tiszteletének, múlthoz való kötődésüknek a megtartó érzését, hogy többségük korszerű, a kor nyelvén szól, és átlagosan magas színvonalon.

A kiállítás révén – hála annak, hogy felhívásunk termékeny talajra talált – a Kőrösi Csoma Sándor emlékét őrző, az előtte, szellemisége előtt tisztelgő művek száma hathatósan megsokasodott! És ez a legfontosabb!
Gazda József