Az ismeretlen zágoni Csoma levelesláda

     A modern tibetológia alapjait lerakó Csoma Sándor neve, miután 1834-ben  Kalkuttában kiadta a tibeti-angol szótárt, és a tibeti nyelvtant, valamint a buddhizmusról szóló tanulmányait, hamar ismertté vált.
     Dr. Duka Tivadar magyar származású angol orvos érdeme — aki egy időben éppen Dardzsilingben teljesített orvosi szolgálatot —, hogy összegyűjtötte Csoma leveleinek, dolgozatinak nagy részét, és 1884-ben angol és magyar nyelven kiadta. Ezt követően a huszadik század első felétől napjainkig robbanásszerűen jelentek és jelennek meg tudományos és regényes jellegű könyvek, dolgozatok, amelyekben a szerzők a mai napig igyekeznek eltüntetni a nagy, tudós zarándok útjában és tudományos munkásságában lévő meglehetősen sok fehér foltot, s ahol ez nem sikerül, ott saját gyártmányú fikcióval töltik ki. Így van ez a Csoma család származását illetően is.
     A Székely Oklevéltárakban lévő lustrák kétségtelenül bizonyítják a család Zágonból való eredését, amit aztán az 1764-bek kiadott kőrösi Keresztelőkönyvbe illetve más anyakönyvekben követhetünk, egészen a családnak Kőrösről való eltűnéséig.
     A Zágonban maradt család sorsával senki nem foglalkozott. Éppen ezért tartjuk jelentősnek, a mostanáig lappangó Csoma levelesláda előkerülését, hiszen a közös eredet, a nagyjában azonos életformát is jelenti az orbaiszéki Csoma családok között. A levelezések megismerése betekintést enged a zágoni Csoma ág életébe, mi több, egy hajdani lófőszékely családról fest hiteles képet. De ami talán a legfontosabb: hozzájárul az olyan tévhitek eloszlatásához, amelyek szerint Kőrösi Csoma Sándor szegény családból származott volna.  
    A Csoma névvel elszórtan az egész történelmi Magyarország területén találkozhatunk. Így Somogy megyében, Kaposvár és Dombóvár között egy Csoma nevű helységgel, Szatmár megyében a Nagykároly melletti Csomaközzel, Kolozs megyében Csomafájával, a székelyföldi Gyergyószéken Csomafalvával, de egyes források alapján létezett egy Beregszásztól délre fekvő Choma (Chama, 1327.) nevű település is. (1) A legrégebbi előfordulása a névnek eddigi adatok szerint a XIII. századra tehető: egy Ugocsa megyei település-sorból Csoma falu és azonos nevű kisnemesi rangú lakói szerepelnek. (2) Eredete és etimológiája máig vitatott, az viszont bizonyos, hogy Székelyföld területén már a XVI. században találunk említést ilyen nevű személyekről: 1575-ben Udvarhelyszéken az agyagfalvi Csoma Gergely szerepel, Orbaiszéken pedig 1576-ban gelencei Chomay Miklós Báthory Istvántól nyer nemesi oklevelet. (3) Egyes történetírók pedig szintén Háromszékről származtatják az 1544-ben, Zemplén vármegyében felbukkant Csoma Imrét, a tolcsvai és ragyolczi Csomák elődjét (4), mely családból származik a neves genealogus, heraldikus Csoma József, a Magyart Tudományos Akadémia tagja.
     Pálmay József szerint a háromszéki Csoma családok ősi fészke Gelence volt: “Egy ága e családnak még a XVI. században Kőrösre, s egy másik Zágonba szakadt”. (5) Közel fél évszázaddal később ákosfalvi primor vitéz dr. Szilágyi László genealógus Kőrösi Csoma Sándor halálának századik évfordulójáról megemlékezve a Magyar Családtörténeti Szemle 1943. novemberi számában részletesen és tudományosan foglalkozik a székelyföldi Csoma családokkal, és többek között rámutat Csoma Sándor, addig ismeretlen zágoni eredetére. (6)
     Bár azóta jelentősen többet tudunk a világhírű nyelvtudós életéről, családjáról, felmenői eredetének történészeink mégsem tulajdonítottak különösebb jelentőséget. Így nem meglepő, hogy a zágoni Csoma család emléke is kifakulni látszik. Talán ez így is maradt volna, ha egy véletlen folytán nem kerül birtokunkba Csoma Rózália dédnagyanyám révén a zágoni Csoma család levelesládája. Az 1750-1865-ös időszakot átölelő levelezések, tulajdonjogot igazoló tanúvallomások, hagyatékok stb., sajnos csak töredékei a család teljes irattárának. A kis magyar világ idején a geresdi származású grafikus, fotóművész, érdemes művész, Koffán Károly a székely népi hagyományok után kutatva érkezett Háromszékre. Ittléte alatt pedig a papolci Imreh családnál és Zágonban ükapáméknál vendégeskedett. Ideje nagy részét a régi házak padlásán töltötte, s a talált iratokat a család beleegyezésével magával vitte. A megmaradt dokumentumok közül is, feltételezhetően, sok elkallódott azalatt az idő alatt, amíg nagyapám a családfa összeállítása érdekében össze nem gyűjtötte őket. A fennmaradt anyagok viszont családtörténeti jelentőséggel bírnak, ugyanis segítségükkel sikerült beazonosítani az 1683 (7) és 1782 (8) között élt személyeket.
     Az erdélyi fejedelmek korabeli lustráiból tudjuk, hogy Első ismert ősei a családnak zágoni Csoma Máté, Keresztes, János, Bálint és Dávid szabad székelyekként (9) esküdtek fel Rudolf császár hűségére. Feltehetőleg mindannyian testvérek, unokatestvérek, de minden kétséget kizáróan közeli rokonok voltak. Két generációval később, az 1683-as katonai összeírásban már a lófő rendben kell keresnünk az utódokat: Csoma György és testvére, János és Csoma Balázs, aki akkor már Kőrösről írta magát – így vált a kőrösi Csomák gyökősévé. Bár a Csoma család ezen a ponton ketté szakadt, a rokonság tudatának hagyománya évszázadokon keresztül öröklődött az utódokban.
     Csoma János ős apám volt az, ki érdemeivel a Csomák helyét a zágoni lófők között kivívta, és 1683-ban orbaiszéki Mikes Pál Urat hadi vállalkozásaiban szolgálta. (10) A lófőség  megszerzése egy bizonyos vagyoni háttér megteremtését is feltételezte. Ezt a vagyoni helyzetet fenntartani több esetben is nehéznek bizonyult, hiszen elég volt, ha az utódok korán árván maradtak, rosszul házasodtak, bűntettet követtek el stb. és máris lezuhantak a társadalmi ranglétrán, némely esetben akár jobbágysorba is taszíttattak. Számos eset bizonyítja azt is, hogy lófő családok az említett okokhoz hasonlók miatt az 1764-ben, Mária Terézia által felállított székely határőr-katonaság-ban már gyalogrendűként szolgálnak. Ellentétben azzal, amit egyes Kőrösi Csoma Sándor kutatók állítanak, kőrösi Csoma András és családja nem volt szegény sorsú, ellenkezőleg, kőrösi viszonylatban a jómódú és tehetősebb családok közé tartoztak.
     A zágoni Csoma család esetében azonban biztosan tudjuk, hogy vagyoni helyzetüket szilárdan megtartották, sőt, gyarapítani is képesek voltak. Erre tanúbizonyság a számos birtokbeazonosítási és vagyonmegosztási jegyzőkönyv (szám szerint: 13 db.), melyekből a család helyzetének bemutatása végett fontosnak tartottam bemutatni néhányat.
     Az 1795. április 27-én, Zágonban kelt hagyatéklevél, amelyben Csoma István József nevű fia, illetve András nevű fiának özvegye közt osztja szét vagyonát, részben tükrözi egy zágoni tehetősebb lófőszékely család helyzetét. Az oklevelek alapján beazonosított Csoma bennvaló, amely a falu központjában, a református templom mellett helyezkedett el — a Mikes-Szentkereszty-kert és az egykori “Thury Úr jószágának” szomszédságában -, rámutat a család ősiségére. Az öt oldalas testamentum részletesen tárgyalja a megosztást és a feltételeket: Csoma István megtartja magának a saját keresetéből szerzett hét darab szántóföldet, a lábasjószágokból a két nagyobbik ökröt, két tehenet és nyolc darab juhot. Józsefnek jut tizennyolc darab szántóföld, négy kaszáló, egy pár hámos ló egy csikóval, két kisebb ökör, két tehén és tizenöt darab juh. Menyének, Albu Annának és unokájának, Klárának, mezőn és erdőn tizennégy darab szántóföld, négy darab kaszáló, aImage lábasjószágokból két kisebb ökör, egy tehén, egy bika és nyolc darab juh. A közeptízesi bennvaló pedig Józsefnek marad. A hagyatéknak továbbá van egy említésre méltóan érdekes záradéka, amely szerint, ha Albu Anna nevet változtatna, és unokája, Csoma Klára mag nélkül halna el, ezen fent megírt javak minden törvény nélkül maradjanak vissza Csoma Istvánra és fiára, Józsefre.
     Az 1816. május 12-én, Zágonban kelt birtokmegosztási jegyzőkönyvből kiderül, hogy a Jákó Elek huszárfőhadnaggyal házasodott Csoma Klára – a korán elhalt apja után – fiúleányi alapon kéri nagybátyját, Csoma Józsefet, hogy adja ki az őt megillető részt a közeptizesi bennvalóból. Közös megegyezésre a bennvalót nem hosszában, hanem keresztben mérték ketté. Klára kapta a déli részt, az ősi házzal, József az északi részt -amely a Zágon porondjáig húzódott – az új házzal. Számos egyéb kontraktus és jegyzőkönyv teszi lehetővé, hogy egészben tekinthessük át a zágoni Csoma és vele rokon családok birtokainak változását és társadalmi helyzetük mozgását, de talán a legfontosabb arra rámutatni, hogy a zágoni lófő Csoma család közsségviszonylatban a módosabb családok közé tartozott. Szerény, de megbecsült tagjai közül kiemelkedik ősapám apja, huszár Csoma József, aki 1812 és 1813 között Zágon község katonabírája, 1815-ben már a református eklézsia fungens főmegyebírája. (11) Levelezéseiből fennmaradt öt levélemlék: 1812-’13 – számadás a falu bevételeiről és kiadásairól a fent megnevezett években; 1815 – felszólítólevél huszár Koréh Antal számára, a Papkútja nevű határban lévő híd javítása érdekében; 1819 – lista az egyházadó befizetésével elmaradt zágoni lakosokról; 1820 – lista azokról a hívekről, akik hátralékban voltak a tiszteletes úrnak járó terménybeli házzájárulással; 1826 – elismervény arról a 230 forintról, amit Stefán József kőműves pallér, a református papilak építésénél elvégzett munkája fejében vett fel Csoma József főmegyebírótól.
     Az utódok közül többnyire senki nem vállalt tisztségeket a későbbiekben, inkább megmaradtak az ősi székely foglalkozás, az állattenyésztés és a földművelés mellett.  Végül ükapám, Csoma Ferenc volt az, aki nem a földművelést választotta, hanem jó eredményekkel elvégzett iskolai tanulmányai után különböző hivatalokat vállalt. Az 1890-es évek közepén Fiúmében, majd a sósmezei vámnál volt finánc. Az 1900-as évek elején a zágoni közigazgatásnál mint községi végrehajtó volt alkalmazásban. 1914-től Bodzavámnál erdőőrként tevékenykedett. Azóta a zágoni lófőszékely Csoma család leányágra maradt, de emlékük él minden leszármazottban, és ezek után talán azokban is, kik Kőrösi Csoma Sándor emlékét tisztelik és kötődnek hozzá s családjához.