Híreink

Emlékplakett

A Csoma Szobája Alapítvány, Csoma zanglai tartózkodásának 200. évfordulójára, miniatűr – 10×10 cm-es, egyedi, díszkivitelezésű dobozba csomagolt, 200 sorszámozott emlékplakettel emlékezik.    A dombormű alkotója Lengyel István szobrászművész Csomát, a zanglai szobájában ábrázolja. Az eredeti agyag domborműről 3D szkenneléssel készült a miniatűr plakett. Az eredeti dombormű, a dunakeszi Kőrösi Csoma Sándorról elnevezett iskola falán látható. Irimiás

Tovább olvasom »

Csoma tárlat – pályázati felhívás, 2024

Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Város Önkormányzatával, a Kovászna Városi Művelődési Házzal, a kovásznai Kádár László Képtárral és a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesülettel együttműködésben ,„Feszültségek”  címmel képzőművészeti pályázatot hirdet. A beérkező munkákat két forduló során bírálja el egy háromtagú szakmai zsűri: Kányádi Irene művészettörténész, Ütő Gusztáv képzőművész és Berze

Tovább olvasom »

Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat Szakmai Nap Lakiteleken

A hálózat 19 tagja október 4-én szakmai napot tartott Lakiteleken a Kölcsey Házban. A rendezvényen a résztvevők beszámoltak arról, hogy az előző év végén szervezett hasonló esemény óta milyen szakmai programokat, fejlesztéseket valósítottak meg, illetve bemutatták, hogy milyen terveik vannak a következő évekre. Az eseményről szóló beszámoló a Lakitelek Népfőiskola Alapítvány honlapján olvasható Az eseményről

Tovább olvasom »

Kilencvenéves dr. Nagy Lajos

Péter Sándor: Megbocsátani igen, de feledni nem lehet! (Megjelent: Háromszék, 2023. augusztus 21., hétfő) A fiatalokhoz szólva, így üzent a rétyi orvos: „Keressék a sokarcú igazságot, és éljenek erkölcsös életet!” – olvashatjuk, amint az írva található Menni készülő visszapillantása (visszatekintése?) címmel a Fiatalok, még itt vagyunk!, 2017-ben a Proserved Cathedra Kiadónál megjelent gyűjteményben közölt önvallomásában.

Tovább olvasom »

Kőrösi Csoma Sándor szoborbemutató

A Tan Kapuja Buddhista Egyház 2023-ban, három – jelentős magyar buddhistáról – készült szobrot avat fel.  Elsőként Kőrösi Csoma Sándor előtt tisztelegtek. 2023. április 20-án 18 órától Kőrösi Csoma Sándor életéről, munkásságáról, valamint róla készült mellszobor készítésének történetéről és mikéntjéről beszélgetet Gábor Emese portrészobrász és Szathmári Botond A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanítója. A beszélgetést

Tovább olvasom »

33. Csoma Napok

33. Csoma Napok 2023. május 4-5-6. között Kovászna – Csomakőrös A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület harmincharmadik alkalommal rendezi meg névadója emlékére a Csoma Napokat, idén rendhagyó módon május 4-6-a között. A Kovásznán és Csomakőrösön zajló rendezvény képzőművészeti tárlattal, tudományos ülésszakkal, kulturális műsorokkal várja a vendégeket szerte a nagyvilágból. A rendezvény, melyet megtisztel jelenlétével

Tovább olvasom »

Minden jog fenntartva

Kőrösi Csoma Sándor Egyesület

Cím: 525200 Kovászna, Piliske utca 2 sz., Románia
Email: info@csomaegyesulet.hu
Tel.: +40 724 541 246

IMPRESSUM

Felelős Kiadó: Ferenczné Szőcs Éva
Szakmai tartalomfejlesztés: Flórián Csaba
Webdesign: Keresztes Jenő

Kőrösi Csoma Sándor Alapítvány

Adószám: 18056594-1-42
Cím: 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/B.
Alapítványunk számlaszáma:
11742104-20025919-00000000

Az 1990-ben létrehozott alapítvány eredeti céljai között szerepelt egy Emlékház létesítése Csomakőrösön, Múzeum és dokumentációs központ alapítása Kovásznán, Csoma-kutatások ösztönzése, az anyanyelvi kultúra ápolása a nagy tudós szülőföldjén.

Feliratkozás hírlevélre

Szeretne mindig időben értesülni a legújabb hírekről, eseményekről, bejegyzésekről?

Kérjük iratkozzon fel hírlevelünkre!




Scroll to Top