Párhuzamosan élő írástípusok az avar- és a honfoglaláskorban – közvetlen kapcsolatban állhatnak-e a rovásírással?

Fehér Bence

Hosszú idő óta próbálkozik azzal nyelv- és írástörténeti kutatásunk, hogy a székely rovásírás eredetét vissza tudja vezetni abba a korba, mielőtt átvettük volna a latin betűs írást magyar nyelvünkre, illetve – ami majdnem ugyanaz – bizonyítsa, hogy volt egy őseredeti magyar írás a honfoglalás idején és előtt. Ennek sokáig az jelentette az akadályát, hogy a rovásírás emlékeit Székelyföldön kb. a XIII. századtól tudtuk csak dokumentálni, ráadásul e korai emlékeket (1) csak hiányosan értjük – egészen egyértelműen vannak ugyanis olyan jelei, amelyek nem egyeznek a későközépkori rovásábécéével. Mindeddig nem járt egyértelmű eredménnyel az a törekvés, hogy egy vagy több ismeretlen írás korábbi (X–XI. század) nyomait összekapcsoljuk a székely írással, és ezeket az emlékeket a szó valódi értelmében ki is olvassuk.

Ennek dacára az biztosan állítható, hogy a honfoglaláskorban Magyarország-szerte keletkeztek rövid, vésett jelek és jelsorok különböző használati tárgyakon, amelyek írásos emléknek nevezhetők. (2) Jelenleg tíz elég biztos adatot ismerünk, amelyeknek egy része egy-két jelből áll, tulajdonosjelölésnek vagy tamgának szokás feloldani, a többinek az olvasata pedig szélsőségesen vitatott. (A leghíresebb és kétségtelenül legterjedelmesebb emléknek, a homokmégyi tegez feliratának szinte az összes kutató ótörök nyelvű olvasatát fogadja el, (3) több más esetben is ez vetődött fel, de a szöveg rövidsége miatt nehezen bizonyítható. A probléma itt nem a nyelvvel van – hiszen rég ismertek azok a források, melyek szerint őseink két nyelven beszéltek –, hanem azzal, hogy a jelkészlet nagyon távol áll a székely írásétól, és nem azonos a korábban a Kárpát-medencében használttal sem, amely pl. a nagyszentmiklósi kincsen olvasható).

Még több, esetenként egész hosszú írott emléket ismerünk az avarkorból – biztos emlék, nem számítva a nagyszentmiklósi kincset, és a szám folyamatosan nő –, szintén az egész Kárpát-medence területéről, de itt még nagyobb a javasolt olvasatok eltérése, és még kétesebb a kapcsolhatóságuk a későbbi írásokhoz.

Ha a honfoglaláskorra koncentrálunk, mindazonáltal találhatunk három-négy olyan jelcsoportot, amelyeknek elég nagyfokú a hasonlósága a székely rovásokkal, és ezek egy része kielégítő olvasatot is ad. (Sajnos egy részükről túl keveset tudunk a további kutatáshoz. Ilyennek tűnik pl. a torjai felirat, (4) amely jelenleg nem kutatható. Egy újkígyósi (Békés m.) tárgy egyetlen jelet tartalmaz, (5) ez nyilván csak számos analógia alapján lesz majd megfejthetővé.) Közismerten nagyjából megfejtett, magyar nyelvű szöveget tartalmaz viszont a bodrog-alsóbűi kohófúvóka, (6)és véleményem szerint értelmezhetjük magyarul, és a rovásírás elődjével a Ferenczi Géza közölte, sajnos elveszett magyarózdi csontlemezke feliratát. (7) Mi a közös ezekben az írásokban? Az, hogy az eddig ismertek közt ezek, és csak ezek azok a feliratok, amelyek köznépi tárgyakon, köznépi régészeti kontextusból ismertek. Három-négy tárgy természetesen nem elég határozott következtetés levonására, de a jelenlegi adatok alapján a honfoglaló köznépi írásbeliség nyomát össze lehet kötni a későbbi rovásírással, és lehet magyarul olvasni. A honfoglaló elit (érthető okból számosabb) írásos nyoma az eddigi adatok szerint eltérő írásrendszerre utal, amely nem élt tovább a középkorban, és a nyelve valószínűbben nem magyar, mint igen. (8)

Még érdekesebb, hogy az íráshagyománynak ez a kettőssége (tehát két eltérő írásmód párhuzamos használata) ugyanígy igazolható az avarkorban is. A fennmaradt és jobban dokumentált, jól kutatható emlékek többsége a “nagyszentmiklósi” típusú, meglehetősen jellegzetes írással készült, amelynek ugyan teljes jelkészletét nem ismerjük, de biztos, hogy nem azonos a rovásírással és nem közvetlen elődje – néhány jel alaki párhuzama dacára, amelyeket a legtöbben, de nem mindenki (9) hasonlóan olvasnak. Azt kell mondanunk, ez az írásrendszer még megfejtésre vár, mert az eddigi féltucat, valóban hozzáértő íráskutatók és nyelvészek által alkotott “megfejtés” mindegyike hibázik valamiben. Éppen ezért elhamarkodott lenne arról beszélni, milyen nyelvű. Ismert azonban egy kisebb csoport, amelynek jelei világos alaki kapcsolatot mutatnak a székely rovásírással (és a honfoglaló köznépi írással): az első jánoshidai és az udvardi tűtartók, egy agyagkulacs Aquincumból, (bizonytalanul) két rövid karc Budapestről és Dunaújvárosból, és talán a legkorábbi: egy VII. századi csontbujtató Szekszárd-Palánkról. (10) Legalábbis a VIII. századi jánoshidai tűtartó és az aquincumi kulacs felirata nem csak alaki hasonlóságot mutat, hanem kielégítően olvasható is a két írásrendszer lényegi azonosságából kiindulva. A jánoshidai esetében magyar nyelvű szöveget van alapunk feltételezni – ez esetben a rovásírás elődét és a magyar nyelv bizonyítható használatát megtaláljuk a VIII. században az Alföldön is. A legősibb magyar nyelvemlékek tehát a Kárpát-medencében erre a korra (és ez a honfoglalás előtti kor!) tehetők. Ez persze még sok egyéb lehetőséget megenged: az aquincumi kulacs alapján az avarkorban más nyelv használata is reális lehet, és mivel a “nagyszentmiklósi” írásrendszer jóval elterjedtebbnek tűnik, továbbra is azzal kell számolnunk, hogy őseink több írást (és talán több nyelvet) használtak, amelyeknek egy része még megfejtésre vár; ahhoz pedig kevés az adat, hogy abban a kérdésben állást foglaljunk, a honfoglaláskorhoz hasonlóan felfedezhető-e az elit és a köznép írásbeliségének valami eltérése.

Irodalomjegyzék:
1. Mára nagyjából konszenzus van abban, hogy korai, tizenharmadik századi kőfeliratok a vargyasi és a homoródkarácsonyfalvi. Technika, alapanyag, struktúra alapján én ide sorolnám be az erdőszentgyörgyit is, és a sokáig vitatott firtosvári felirat hitelességéről és korai voltáról is meg vagyok győződve (B. FEHÉT, Building inscriptions and mason’s marks – their potential touristic value. The example of the Firtos Runic Inscription. In: WIRTH G. – KÖBLI Á. (szerk.), Huncastle. Budapest 2019, 33–42.).
2. El kell itt tekinteni az ún. rovásírásos gyűrűk problematikájától, bár legalább 50 tárgyat ismerünk a XI–XII. századból, de ezek írásmódja (ha valóban írott anyagról van szó!) biztosan eltérő.
3. VÉKONY G., A székely írás emlékei, kapcsolatai, története. Budapest, 2004, 49–59; D. Vasil’ev, Versuch zur Lösung der Kerbinschrift aus der Umgebung von Kalocsa im Spiegel der eurasischen Parallelen. FolArch 43, 1994, 181–191 ; E. TRYJARSKI, Runes and Runelike Scripts of Eurasian Area II. Archivum Ottomanicum 21, 2003, 10–12.
4. SZÉKELY Z., Árpád-kori rovásjelek a Székelyföldről. Acta 2/1, 1996, 171–174.
5. ERDÉLYI I. – RÁDULY J., A Kárpát-medence rovásfeliratos emlékei a Kr. u. 17. századig. Budapest 2010, 48.
6. VÉKONY G., A székely írás legkorábbi emléke Bodrog-Alsóbűn. Népünk és Nyelvünk 107, 1999/VII–IX, 36–47.
7. G. FERENCZI, Runaic Signs from Magyarózd. SpecNova 5, 1989, 145–148.
8. Érdekes kivétel a benepusztai szíjvég egyetlen jelből álló felirata, amelyet eddig Harmatta János olvasatában ismertünk, egy hosszabb magyar nyelvű, de ótörök írású szövegnek (HARMATTA J., A magyarság őstörténete, MT 35/3, 1990, 260–261.); a valóságban a felirat erősen eltér attól, ahogy Harmatta látta, és egy tkp. semleges megfejtést sugall, amely nem zárja ki sem a rovás-, sem az ótörök írással való genetikai kapcsolatot, és magyar, ill. török nyelven egyaránt értelmezhető.
9. Így Vékony Gábor olvasata szinte teljesen párhuzamtalan hangértékeket tételez fel.
10. A feliratok első közlése, sorrendben: ERDÉLYI I., A jánoshidai avarkori temető. RégFüz II/1, Budapest 1958, 39; A. TOCIK, Pohrebisko z doby avarskej ríše v Dvoroch nad Žitavou / Temető Udvardon a 7.–8. századból. Castrum Novum 2, 1983, 59, 81-2, 90 (magyar nyelvű olvasat először VÉKONY G., Késő-népvándorláskori rovásfeliratok a Kárpát-medencében. Szombathely 1987, 103); M. NAGY, Awarenzeitliche Gräberfelder im Stadtgebiet von Budapest I–II. Budapest 1998, 46 (a székely rovásírás elődjeként olvassa: FEHÉR B., Egy avar kori rovásírásos felirat Aquincum–Szőlő utcából. SEP 10, 2019, 16–22); NAGY i. m. 157; VÉKONY i. m. 103; I. VÁSÁRY, Runiform Signs on Objects of the Avar Period. AOrH 25, 1972, n. 4.

Oldal megosztása Facebookon

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Scroll to Top